Hirdetés

Termékkoncepciója a bútoripar kihívásaira reflektál, egyúttal támogatja a körforgásos gazdasági szemléletet.

Czigány Márkó mestermunkájában egy olyan bútor termékkoncepcióját tervezte meg, amely a bútoripar kihívásaira fenntartható termékfejlesztési stratégiával, a körforgásos gazdasági szemlélet alkalmazásával kínál alternatív megoldást.

Korunk kiemelkedő problémáját képezi a fogyasztóorientált társadalmi magatartásból fakadó ökológiai túlterhelés. A lineáris gazdaság, mint erőforrás-orientált, a piaci folyamatokat egyirányú, véges műveletként értelmező gazdasági stratégia többé már nem fenntartható modell. Erre a helyzetre ad választ Czigány Márkó termékkoncepciója, 

amely egy bérlési szolgáltatás keretrendszerébe illeszthető, pihenést támogató moduláris termék: kétszemélyes kárpitozott felületű ülőbútor, transzformációjával négy fő ültetésére alkalmas asztal-pad konstrukció áll elő.

A termék elsősorban moduláris térkihasználásával kínál költséghatékony megoldást az első- és gyakori költöző, illetve kis alapterületű élettérben élő felhasználók számára, emellett kültéri közösségi felhasználásra is lehetőséget biztosít az alkalmazott gyártástechnológia révén.

A termék szerkezete két lábazati és keresztmerevítő elem, továbbá két önálló lábazattal rendelkező ülőfelület alakkal záró kötésével jön létre, melyhez egy sínrendszerben, két végpont között csúsztatható háttámla elem csatlakozik. A háttámla egy pozicionáló marokcsavar kioldásával, majd a sínrendszerben történő csúsztatás révén dönthető át horizontális asztal pozícióba, az egy egységet alkotó két ülőfelület pedig a lábazati elemen kialakított hornyokban csúsztatva húzható szét két különálló paddá. A vázszerkezethez tépőzárral párnaelemek rögzíthetők.

A váz anyaga egy 30-70% arányú fa-polipropilén kompozit, amely ipari hulladékanyagok újrahasznosításával, fröccsöntéses technológiával állítható elő.
 

Az alkalmazott anyag körforgásban tartható, az egyes alkatrészek sérülés esetén hulladék keletkezése nélkül újragyárthatók. Kialakításuk üreges, belül bordázott erősítéssel. A bútor funkciója, könnyű tisztíthatósága és jó kopásállósága miatt nem csak a magánszektorban, hanem a szolgáltatói, vendéglátóipari szektorban is érvényesülhet rendezvények, éttermek, fesztiválok kültéri és beltéri bútorelemeként egyaránt.

Czigány Márkó a bútor szolgáltatási szektorba való piaci bevezetését egyfajta bérlési keretrendszerben képzeli el. A rent-to-return rendszerű szolgáltatás célja, hogy a bérlő számára lehetőséget biztosítson bútorok átmeneti birtokbavételére, ameddig arra szüksége van, azonban a visszaszolgáltatási kötelezettséggel megakadályozza, hogy a bútor használatát követően kiessen az anyagkörforgásból, hulladékként végezze.


  • Alkotó: Czigány Márkó
  • Témavezető: Kerékgyártó András
  • Látványterv: Fickert Flórián, Czigány Márkó
  • Intézmény: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem / Design Intézet / Formatervező Tanszék / Formatervező művész MA
  • Év: 2020



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Így lesz az elektromos vezetékből menő ruha

Így lesz az elektromos vezetékből menő ruha

Az alkotó kiment a hulladékudvarba, összeszedte a kábeleket és elkészítette a diplomamunkáját.

A 3D nyomtatással készülő eszköz, amely a gyermekek mozgásfejlesztését segíti

A 3D nyomtatással készülő eszköz, amely a gyermekek mozgásfejlesztését segíti

A tárgy teljes mértékben a gyerek igényeire, méreteire szabható.

Üveg muráliák szakrális térben, avagy az ablakok meditációt segítő szerepe

Üveg muráliák szakrális térben, avagy az ablakok meditációt segítő szerepe

Török Sára diplomamunkájában díszüveggel keresi a választ arra, hogyan lehet a ma embere számára olyan szakrális teret alkotni, mely segíti az elmélyülést és az istenkapcsolatot.

Hirdetés