A Duna és az épületegyüttes közvetlen kapcsolata is szerepet játszott a European Property Awards zsűrijének döntésében.

A budapesti, prémium minősítésű Metrodom River lakópark díjat nyert az ingatlanszakma egyik legrangosabb idei versenyén, a European Property Awards-on a Lakópark építészeti tervezése (Architecture Residence) kategóriában. A kitüntetést – amelyet a többi elismeréssel együtt október 27-én adnak át Londonban – nyolcvan fős, független iparági szakértőkből álló zsűri ítélte oda a projektnek. A testület az értékelés során kitüntetett figyelmet fordított a pályaművek építészeti megoldásaira, innovációjára, eredetiségére, műszaki kiválóságára és fenntarthatósági jellemzőire.
 


A zsűri döntésében fő szerepet játszott az egyedi építészeti design mellett, a Metrodom River különleges elhelyezkedése, utalva a Duna és az épületegyüttes közvetlen kapcsolatára. Ez az összeköttetés a fejlesztők fejében már a tervezőasztalon megszületett. A beruházást kezdettől fogva úgy álmodták meg, hogy a víz közelsége az ott lakók mindennapjainak szerves részévé válhasson. Ennek megfelelően a lakópark valóban közvetlen kapcsolatban áll a folyóval, valamint az épületegyüttes területén belül is kiemelt figyelmet kapnak a vízpartot idéző szolgáltatások. Többek között a legkisebbeknek szánt vizes játszótér, illetve a felnőtteknek létesült közösségi csónakház révén. 

„A zöld környezet megtartása és az, hogy a nagy zöld területek a lakópark részei legyenek kiemelt figyelmet kaptak a tervezés során. Olyan építészeti megoldásokat alkalmaztunk, amelyek segítségével a betelepített növényzet fontos alkotóeleme lett a lakótömbnek, így természetközelibb miliőt sikerült az épületeken belül is megteremteni többek közt az átrium zöldebbé tételével. Továbbá az élhetőbb környezetet szolgálja a Metrodom Riverben a lakók által használt parkosított telek és az autóforgalom teljes, horizontális szétválasztása is” – emelte ki Kricsfalussy Tamás, a Metrodom értékesítési igazgatója.

Hozzátette, hogy a fenntarthatósági követelményeknek a zöld környezet megteremtése mellett az innovatív technológiai megoldások alkalmazásával is szeretnének megfelelni, amit a European Property Awards ítészei szintén értékeltek. Ennek megfelelően a lakóparkban már minden gépkocsibeállóhoz alapfelszereltségként építik ki az egyedi elektromos autótöltőket és az otthonok kialakításánál az energiatakarékos szempontok a mérvadók.
 


„Az általunk alkalmazott kényelmes, környezetbarát Dual Eco hőszivattyús fűtési-hűtési rendszerrel épített AA energetikai besorolású lakásainkban a gázfogyasztás csupán töredéke a Magyarországon „átlagfogyasztásként” meghatározott 144 m3/hó értéknek, így az a kedvezményes rezsidíj mellett finanszírozható” – szögezte le Kricsfalussy Tamás.

A Metrodom River projektben öt ütemben, 3 hektáros telken, teljesen parkosított kertben, 6 lakóépületben, összesen 712 lakás épül fel.

 

Forrás: sajtóanyag


 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Bölcsöde, buszpályaudvar, műemlék és energetikai is felújítás is nyert

Bölcsöde, buszpályaudvar, műemlék és energetikai is felújítás is nyert

Kihirdették az Év Homlokzata 2021 pályázat nyerteseit.

Még két hétig látható a Határtalan Design kiállítás

Még két hétig látható a Határtalan Design kiállítás

Hétvégenként kortárs zenei programokat is hallhatnak az érdeklődők.

Kémények hűlt helye

Kémények hűlt helye

Szerintünk a legjobb...: ACÉL_EMLÉK_MŰ_TÉR - szubjektív MÉD-válogatásunk utolsó darabja Nyárai Fruzsina és Kulcsár Dávid terve Ózdra.

Hirdetés