Regionális központokat nyit az EY Magyarországon

Az EY első regionális irodáját Debrecenben nyitja meg.

Debrecenben nyitja meg első regionális irodáját az EY, amit hamarosan egy újabb kirendeltség is követ. A bővülésnek köszönhetően a BIG4 cégek közül egyedüliként az EY lesz jelen három irodával hazánkban. 

Regionális központokat épít ki az EY Magyarországon, amelynek első lépéseként február 1-jén, Debrecenben nyitott irodát a cég - Rencz Botond, a vállalat frissen kinevezett nemzetközi vezetőjének bejelentése szerint. 

„Egyértelműen tapasztaljuk, hogy a pandémia okozta gazdasági kihívások miatt a cégeknek több segítségre van szükségük, mint korábban. A megnövekedett igényre válaszolva döntöttünk úgy, hogy regionális központokat nyitunk. Így még hatékonyabban tudjuk támogatni meglévő és leendő ügyfeleinket abban, hogy minél erősebben vészeljék át ezt az időszakot

– hangsúlyozta Rencz Botond. – Külön öröm számomra, hogy első vidéki irodánkat Debrecenben nyitjuk meg. A város gazdasága stabil, ebben a nehéz helyzetben is folyamatosan fejlődik, vezetése pedig elkötelezett abban, hogy a település egy több országra kiterjedő régiós központtá váljon.”

Magyarország második legnépesebb városát a kiváló infrastruktúrának és szakképzésnek köszönhetően számos nemzetközi társaság választotta székhelyéül. Az itt kiépült ipari parkok pedig a térség vállalkozásai számára is üzleti lehetőségeket biztosítanak. 

„Debrecen polgármestereként abban hiszek, hogy a város fejlődésének alapja az erős gazdaság. Az elmúlt években számos milliárdos nagyságrendű, több száz, sőt több ezer munkahelyet teremtő nagyberuházást jelenthettünk be. Öröm számomra, hogy az egész világot megrengető járványhelyzet ellenére újabb nemzetközi vállalatot üdvözölhetünk Debrecenben az EY révén”

– fogalmazott Papp László, Debrecen polgármestere.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Cíviskultúra Budapest belvárosában

Cíviskultúra Budapest belvárosában

Debreceni cívisházak egykor és most – fotókiállítás a FUGÁban

Időkapus rakodási rendszert vezet be a Cemix

Időkapus rakodási rendszert vezet be a Cemix

A logisztikai megoldást három üzemükben is bevezetik még az év végéig.

Hirdetés