Hirdetés

Fehér színnel a klímakatasztrófa ellen?

Forradalmat hozhat a városok hűtésében egy amerikai kutatók által létrehozott fehér festék

Hirdetés

Nem véletlen, hogy a mediterrán éghajlatú Görögországban rendszerint fehérre festik az épületek falait. Amellett, hogy különleges megjelenéssel látja el a településeket a fehér szín, praktikai szempontok is szólnak mellette. A hófehérre meszelt falak ugyanis kevésbé szívják magukba a meleget, így az épületek nem hevülnek fel olyan mértékben és olyan gyorsasággal, mint a sötétebb árnyalatú ingatlanok. 

Ez így önmagában persze nem újdonság. Az azonban már igen, hogy a Purdue Egyetem kutatói megalkottak egy olyan festéket, amely igazán kedvező áron állítható elő, és társainál is kevesebb ibolyán túli sugarat nyer el, ami azt jelenti, hogy kevésbé melegszik fel. A gyakorlatban mindez azt eredményezi, hogy

az az épület, amelyet ilyen festék borít, éjjel 10 °C-kal, nappal pedig 1,7 °C-kal hűvösebb, mint a hagyományos fehér festékkel festett társai.

A termék további előnye, hogy szinte bármilyen felületen alkalmazható, így nemcsak házfalon, hanem akár elektromos berendezéseken is – írta a Köpönyeg.hu. Végül pedig szintén az anyag mellett szól, hogy a jelenlegi gyártási technológiával zökkenőmentesen előállítható, így már csak a tartósságát kell tesztelni, és gyártásba is kerülhet.
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy térképen a világ legrégebbi, napjainkban is működő éttermei

Egy térképen a világ legrégebbi, napjainkban is működő éttermei

Vajon melyik a legrégibb magyar étterem? 

Építészhallgatók sikere Indonéziában

Építészhallgatók sikere Indonéziában

A MOME elsőéves hallgatói második helyezést értek el egy helyi pályázaton.

A Tiszai PET Kupa már jóval több, mint egy hulladékgyűjtő kezdeményezés

A Tiszai PET Kupa már jóval több, mint egy hulladékgyűjtő kezdeményezés

A Palackorrú Lebegő Kikötő projekt keretében a folyón összeszedett hulladékból kikötőt építettek. 

Hirdetés