A gazdaságvédelmi akcióterv éppen ezért az építőipart is segíti.

A magyar gazdaságban, így az építőiparban is elindult már a javulás, ami pedig a GDP 20-21 százalékát lefedő gazdaságvédelmi akciótervnek köszönhető – mondta Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára pénteken, Budapesten, az Építők napi díjátadón.

Az építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár hozzátette, hogy az építőipar a koronavírus-járvány alatt is „derekasan helyt állt”, hiszen az építkezések az adott helyzetben tovább folytatódtak. Ráadásul a járványnak pozitív hatása is volt, hiszen

felgyorsult az építőipar digitalizációja, helyenként olyan fejlesztések valósultak meg, amelyeket a következő öt évre terveztek.

Mint elmondta, a kormány továbbra is a nemzetgazdaságot meghatározó ágazatként tekint az építőiparra, amely 2017 és 2019 között korábban példátlan termelékenységi mutatókat produkált; 2019 volt a csúcs, amikor a GDP 4,9 százalékos növekedéséhez az építőipar 1 százalékponttal járult hozzá, idén pedig az a cél, hogy az össztermelés ne maradjon el a koronavírus előtt tervezett szinttől.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szintén kiemelte, 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben is az építőipar több mint 20 százalékkal bővítette termelését. Hozzátette, hogy a koronavírus idei megjelenésekor az ágazatban minden egészségügyi és üzleti kockázatot csökkentő intézkedést megtettek, hogy az építőipar folyamatosan dolgozhasson.

Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, miközben az építőipar kapacitás oldalról jelenleg is képes arra, hogy az elmúlt három évben megszokott lendületben és nagyságrendben kivitelezzen az országban, megrendelés állománya, vélhetően a járvány hatására jelentősen esett.

A megrendelői oldalon a legnagyobb megtorpanást az önkormányzatoknál tapasztalták, miközben az állam 2020 első felében ugyanolyan értékben szerződött az építőiparral, mint egy évvel korábban. A helyzet kezelése érdekében az építőipari érdekképviseletek köztük az ÉVOSZ is azt kérte a kormánytól, hogy hozza előre a már 2020-ra, 2021-re betervezett közösségi beruházásokat – mondta Koji László.

Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke elmondta, hogy idén az Építők Napját a járványhelyzet miatt nem tudták a hagyományos júniusi időpontban megtartani, így a mostani rendezvényen adták át az Építők Napja alkalmából odaítélt díjakat: miniszteri elismerő okleveleket, a Hollán Ernő díjakat és a Kardos Andor díjat.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

35 ezer család kaphat napelemet, hőszivattyút

35 ezer család kaphat napelemet, hőszivattyút

A lakossági napelemes és fűtési rendszerek támogatásáról szóló pályázat lehet az első nagyszabású, lakosságnak szóló klímavédelmi pályázat.

Greenology zöldinnovációs fenntarthatósági tudásközpont alakult a győri Széchenyi István Egyetemen

Greenology zöldinnovációs fenntarthatósági tudásközpont alakult a győri Széchenyi István Egyetemen

A tudásközpont célja, hogy segítse a gazdaságot a zöld, innovatív és fenntartható átállásban

Mától lehet pályázni elektromos kerékpárokra

Mától lehet pályázni elektromos kerékpárokra

Negyedszer nyílik meg az ITM elektromobilitást ösztönző pályázata.

Hirdetés