Hirdetés

A pályázat célja, hogy ösztönözze a fiatal építészeket a korszerű, kivitelezhető és fenntartható tervezési gyakorlatok alkalmazására. 

Hirdetés

A felhívásra olyan építészhallgatók jelentkezhettek, akik diplomamunkájukban a Mapei termékrendszereit is integrálták. A kezdeményezés célja nem csupán a díjazás, hanem az is, hogy szakmai fejlődési és bemutatkozási lehetőséget biztosítson a jövő építőipari szakemberei számára.

„A vállalat szerint a jövő építése azzal kezdődik, hogy lehetőséget adunk azoknak, akik formálni fogják. A program túlmutat az egyszeri elismerésen. Célunk a fiatal tehetségek szakmai támogatása és az, hogy megalapozzuk a jövő építőipari innovációit. Mert ahol teret kap a tehetség, ott születik meg az innováció. És mi szeretnénk teret adni a tehetségeknek” – mondta Markovich Bél,a a Mapei Kft. ügyvezetője.

A beérkezett pályamunkákat gyakorló építőipari szakemberekből álló zsűri értékelte. Az elbírálás során a zsűri a tervek szakmai megalapozottságát, innovatív szemléletét és kivitelezhetőségét vette figyelembe. A 2025-ös mezőny nemcsak létszámában, hanem színvonalában is kiemelkedő volt. A díjazottak a következők:

  • Fogd Marcell (Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar) – Orfű – Mecsek Kincsei Fine Dining Étterem és Kiskert, Konzulens: Kovács Lili
  • Sándor Szabolcs József (Széchenyi István Egyetem) – A bonyhádi neológ zsinagóga és környezetének rekonstrukciója, Konzulens: dr. Veöreös András
  • Zentai Balázs (Pécsi Tudományegyetem) – GEMA Fiatalok Háza, Konzulensek: dr. Kokas Balázs, dr. Schunk Tímea
  • Különdíjban részesült Szintai Lajos (Pécsi Tudományegyetem) – Hallgatói élettér fejlesztése Székesfehérváron – Huszárlaktanya Kollégium, Konzulens: dr. Zilahi Péter

A díj nemcsak elismerés, hanem szakmai fejlődést támogató eszköz is. A nyertes pályázókat bemutatják a Mapei különböző felületein, többek között a vállalat weboldalain, szakmai kiadványokban és közösségi média platformjain, így szélesebb nyilvánosságot is kapnak, és segítenek a fiatal tervezők szakmai ismertségének növelésében.

Forrás: Sajtóinformáció




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tervpályázat Gyula város, Körös-parti "terasz" környezetrendezési tervezésére

Gyula Város Önkormányzata ötletpályázatot hirdet GYULA VÁROS, KÖRÖS-PARTI „TERASZ” KÖRNYEZETRENDEZÉSI TERVEZÉSÉRE témában.

Tervpályázat - Az Egri Járási Hivatal épületének tervezésére

Az egri járási hivatal épületének tervpályázata.

Innovatív építészet - Holisztikus Design Díj

Innovatív termékeket tervezel, kommunikációval foglalkozol vagy éppen egy fenntartható épület tervein dolgozol? Egy pályázat azoknak, akik új ötleteket generálnak az építészet, kommunikáció, interior, termék és koncepció kategóriákban.

Hirdetés