Hirdetés

High-tech kilátó a Szilícium-völgyben

A 61 méter magas építmény maga termeli majd meg a működéséhez szükséges energiát.

Hirdetés

Breeze of Innovation (kb. az innováció szele) néven tervezett kilátót San Joséba, a Szilícium-völgy legnagyobb városába a SMAR Architecture. A nyertes pályázat – amelyet 72 ország 963 jelentkezője közül választottak ki – különlegessége, hogy nemcsak térben, de időben is kapcsolatot teremt a helyszínnel. 

A pályázat szerint a Guadalupe park és kert számára kellett kilátópontot tervezni, Fernando Jerez és Belén Pérez de Juan irodája pedig különlegesen oldotta meg a feladatot: 500 hajlékony oszlopot terveztek, melyek a mozgásukkal termelnek áramot a végükön elhelyezett LED-ek számára. Egyelőre nem tisztázott, miből készülnének a 61 méter magas oszlopok, mindenesetre hasonló elven működő szélerőmű létezik.


„Célunk kezdettől fogva az volt, hogy megragadjuk a Szilícium-völgy folyamatos változásának varázslatát, ugyanakkor erős kapcsolatot teremtsünk San José közösségével is – mondta Jerez, aki 2009-ben alapította a SMAR Architecture stúdiót. – Ezért is terveztünk egy élő, dinamikus landmark épületet, ami mozog a széllel, reagál a fényre, egyúttal tiszteleg az 1881-es San José-i elektronikus fénytorony előtt.” 

A régi torony egy kereszteződésben állt, és hamar helyi nevezetességgé vált, egyúttal a közvilágítás egyik korai példája lett, mígnem egy viharban összedőlt 1915-ben.

Az új toronyban a látogatók nemcsak kívülről gyönyörködhetnek, de a központban lévő kúpos üregen keresztül feljuthatnak a tetejéig, ahonnan fantasztikus kilátás tárul a szemük elé, az izzó fényeken át a völgybe.

A mostani épület mellé a SMAR Architecture Studio kiállítási területet és kávézót is tervez építeni a projekt részeként.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Fiatalos lendülettel menetel az idén 100 éves Terrán

Fiatalos lendülettel menetel az idén 100 éves Terrán

A piacvezető tetőfedőanyag-gyártó új gyártócsarnokot és üzemet ad át, és a külpiacokat is meghódítaná.

Az Év Irodája gálát is elhalasztották a koronavírus miatt

Az Év Irodája gálát is elhalasztották a koronavírus miatt

Az OfficeUP konferenciát és a jubileumi Év Irodája Díjátadó Gálát is június 4-én rendezik.

Mégsem zárják be Frank Lloyd Wright híres iskoláját

Mégsem zárják be Frank Lloyd Wright híres iskoláját

2021-ig biztosan maradhat, és keresik a megoldást a hosszú távú finanszírozásra is. 

Hirdetés