Országszerte erdőket telepít a MOME.

Egyedülálló, országos erdőtelepítő akciót indít a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME). Az intézmény három nemzeti parkkal – a Balaton-felvidéki, a Duna-Dráva és a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal – összefogva Magyarország három pontján, közel félszáz hektáron hoz létre új erdőket, amelyek felcseperedve lehetővé teszik az egyetem károsanyag kibocsátásának semlegesítését. A program a képzésbe is beépül, az akcióban az egyetem dolgozói és hallgatói is szerepet vállalhatnak. 
 

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány idén tavasszal jelentette be, hogy 2030-ra a MOME lesz Magyarország első karbonsemleges egyeteme. A MOME ZERO program keretében jelentősen növelik az energiahatékonyságot, megszüntetik az élelmiszerpazarlást és bevezetik a papírmentes adminisztrációt is. Az új bejelentés lényege, hogy az ezek után fennmaradó károsanyag kibocsátást is kompenzálják, méghozzá saját telepítésű erdők segítségével. 
 

Fotó: Lakos Máté

„A klímaváltozás Magyarország jövőjére is döntő hatást gyakorol. Ezt a folyamatot a következő generációnak értenie és értelmeznie is tudni kell, egyúttal képessé kell válnia arra, hogy tegyen az országunk élhetőségének megőrzéséért. Erről a felelősségről szól a MOME akciója, ami egyedülálló vállalás a hazai felsőoktatási intézmények között. Bízunk benne, hogy sokan fogják követni a példánkat” – fogalmazott Böszörményi-Nagy Gergely, a program ötletgazdája és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány elnöke. 

A MOME és fenntartója három magyar nemzeti parkkal, a Balaton-felvidéki, a Duna-Dráva és a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal jelentett be stratégiai megállapodást, amelynek értelmében három helyszínen, összesen mintegy félszáz hektáron hoznak létre új erdőket.
 

Fotó: Potyó Imre

Fotó: Samu Zoltán TamásFotó: Láng Petra Zsófia


A telepítéseket és az új erdők hosszú távú gondozását a MOME dolgozói és hallgatói erdész, ökológus és természetvédelmi szakemberek bevonásával, közösen végzik majd. A fenntarthatósággal kapcsolatos közvetlen tudásátadás ezáltal a MOME képzésébe is szervesen beépül. 

Az ünnepélyes bejelentésen és aláíráson részt vett Böszörményi-Nagy Gergely, a MOME Alapítvány elnöke, Fülöp József, a MOME rektora, Kun Zsuzsanna, a MOME vezérigazgatója, Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója, Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója és Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója.
 

 Fotó: Liszkay Lilla


További részletek ITT.
Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Rendhagyó audiovizuális kampánnyal ünnepli a MOME a névadója születésének évfordulóját

Rendhagyó audiovizuális kampánnyal ünnepli a MOME a névadója születésének évfordulóját

125 évvel ezelőtt, július 20-án született Moholy-Nagy László.

"Folyamatosan úton vagyunk"

Nagy Tamásra emlékezünk.

Hirdetés