A NIF újat tervez, a helyiek ragaszkodnának a régihez.

Balatonakarattya lakossága petícióban kérte a polgármestertől a legutóbb 1989-ben felújított épület helyi védelem alá helyezését. A Nemzeti Infrastuktúra Fejlesztő ZRt. (NIF Zrt.) viszont a meglévő helyett új épületet tervez, ehhez pedig kérte az önkormányzattól a Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) módosítását. A terveket május elején mutatták be a lakosoknak, akik továbbra sem érzik magukat meggyőzve a bontásról.

Korábban is volt szó korszerűsítésről a villamosítás és pályarekonstrukció kapcsán, ám arra senki sem számított, hogy ez a régi épület elbontásával járhat. A felvételi épület több átalakításon esett át az évtizedek során. A mai formáját 1989-ben nyerte el a MÁVTI tervei alapján. Azt a helyi civil lokálpatriótákból álló Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület is elismeri, hogy a mostani állomás sem műszakilag, sem esztétikailag nem felel meg a Balaton kapuja szerepének. Ugyanakkor a NIF-hez írt levelükben azzal érvelnek, hogy

 „a régi, a helyi építészeti hagyományokat őrző, emberléptékű, tájba illő”

Balatonakarattya, az állomás mai állapota

az év kilenc hónapjában kihasználatlan felvételi épület bontása nélkül is megoldható lenne a korszerűsítés. A NIF válaszából azonban kiderült, hogy már tavaly nyár óta rendelkeznek érvényes építési engedéllyel az új épületre, dacára annak, hogy az akkor érvényben lévő HÉSZ-nek ez nem felelt meg. A tervezett épület alapterülte meghaladja a rendeletben engedélyezettet, és a telekre vonatkozó beépítési előírások sem teljesíthetők, így szükséges a HÉSZ módosítása, amelyet csak idén januárban kezdeményeztek. A lakosság ennek kapcsán szerzett tudomást a készülő projektről, aminek költségeit – szemben a pályakorszerűsítés EU-s forrásaival – a magyar költségvetés finanszírozná. A helyiek által pazarlónak ítélt tanulmánytervet a  UNITEF’83 Zrt. és a CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. jegyzi, 

 

A NIF azzal érvel a bontás mellett, hogy a szükséges és minimális alapterülettel kialakított MÁV üzemi helyiségek összes területe nettó 70 négyzetméter, a mostani épület pedig összesen 86 négyzetméter, illetve, hogy a peron megemelése szükséges az akadálymentesítéshez, és ez vízelvezetési problémákat okozna a régi épület megtartása mellett. Bár ez utóbbi nyomós érv, a látványtervek és a meglévő épület karakterének összevetése nyomán érthető a helyi lakosság idegenkedése, illetve tiltakozása az elmaradt lakossági tájékoztatás, egyeztetés miatt. 

A tervezett állomás látványterve




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A felújított ivanovói pályaudvar lett Oroszország egyik legmenőbb közösségi tere

A felújított ivanovói pályaudvar lett Oroszország egyik legmenőbb közösségi tere

Az avantgárd konstruktivizmus és a szocialista modernizmus elemei jól megférnek a modern funkciókkal.

Ma nyílik meg a Nemzeti Táncszínház új épülete

Ma nyílik meg a Nemzeti Táncszínház új épülete

Új színtérrel bővül Budapest kulturális palettája.

"Számomra éppen a projekt nemzetközi visszhangja adja a bizonyosságot, hogy jó az irány"

Interjú Sághi Attilával, a Liget Budapest Projekt egyik főfelelősével. 

Hirdetés