Erről szóló írásunk a 201-es, 2025/5-ös lapszámunkból közöljük.
A címet már az elején helyesbítenem kell, hiszen nem szigorúan szocmodern épületről lesz szó a sorozat V. részében. Maga a szocmodern egyébként sem a legmegfelelőbb kifejezés az 1960-as és 1970-es évek – nagyon is a nyugati modernség értékeit elsajátító – épületeire. A most bemutatott konstrukció ráadásul a szocializmus végén született, és már merőben egy új korszak kezdetét és a jövő technológiai fejlődését testesítette meg.
Pázmándi Margit és Virág Csaba 1967-68-ban megnyerte a Magyar Televízió új székházának pályázatát. A terv lenyűgöző volt, és ma is megállná látványban a helyét, még ha technikájában ugyanez nem is lenne elmondható. Ez a terv sajnos nem lett kivitelezve, de Virág Csaba és Hámori Judit belsőépítész 1969 és 1972 között a Tőzsdepalota egyik részében alakíthatta ki a híres 4-es stúdiót. Virág Csaba itt cizellálta e különleges funkcióról alakuló építészi tudását, ami végül Óbudán csúcsosodott ki.
A Kunigunda útján ugyanis létrejött a mai MTV székház elődje. Virág Csaba úgy gondolt erre a feladatra, hogy nem egy épületet, hanem high-tech gépezetet kell létrehoznia. Ház a házban elven tervezte meg szerkezetileg és leginkább akusztikailag a legmodernebb korabeli stúdiónkat. Az adásterekben az oldalfalak és a födém önálló keretszerkezetként „lebegett” a hanglágy felfüggesztéseken. Ez az épület egy külön cikket is megér, de most egy párhuzamosan születő, más funkciójú és más „gépezetet kívánó” épületé a fókusz.
Virág Csaba ugyanis a magyar high-tech kulcsfigurája lett, mely tudásból a stúdiótervezésen túl megépült a Naphegy tetejének „űrállomása” is. Mivel a technológia rendkívül gyorsan változik, így ezen architektúrák brutális átalakítása érthető, ám az olyan más példák, mint a Teherelosztó vagy a balatonfüredi OMFB sportszállás elpusztulása után félelmetes, hogy a 20. század egyik legérdekesebb alkotójának életműve eltűnni látszik. Ironikus, de az egykori MTI székház még megvan. Ráadásul a legharsányabb módon, a budai látkép tetején hirdeti: én még bizony itt vagyok.
A Magyar Távirati Iroda története nekünk, újságíróknak legendás erővel bír. Valójában a világon hatodikként jött létre itt ilyen. Maszák Hugó és Egressy Géza országgyűlési gyorsírókként alapították 1881-ben, függetlenedve Bécstől. Rögtön ezután szépen ki is építették Európa legfontosabb központjaival a saját kapcsolatokat. 1898-ban eladták a céget dr. Radó Sámuel publicistának, ám a Tanácsköztársaság idején államosították. 1920-ban részvénytársasággá alakult, de a formája aztán a rendszerek során folyamatosan változik.
Ide olvadt be a Telefonhírmondó, a Rádió, a Magyar Hirdető, a Magyar Filmiroda is. A központ eleinte a mai, épp a Pázmány új campusáért bontott Rádió területén volt, míg végül átköltözhettek a Naphegy tetejére, az 1953-ban – a budai egykori királyi palota mai kupoláját is jegyző – Hidasi Lajos-féle szocreál épületbe. 1957-ben a Magyar Fotó Vállalat is betagozódott az intézménybe, amelynek híres és hatalmas képarchívuma az egyik legértékesebb hazai örökség. Ahogy azonban fejlődött a technika és növekedett ezen beolvadásokkal az iroda, úgy műszaki és területi szinten is szükségessé vált a bővítés, valamint a régi épület felújítása.
A szocreál tömb mellett egy háromszög alakú telekrész maradt üresen az Orvos és Lisznyai utcák közrefogásában. Bár a kezdeti elképzelések átalakultak, végül egy henger formájú főtömeg került ide, ami viszont minden oldalon máshol van bemetszve. Ezáltal egy egészen különleges és nyugtalan tömegjátékot látunk, ami például a Vár felől egy lekerekített sarkú négyzetes tömbnek tetszik első pillantásra. Az épület üveg- és fémszerkezeteinek összhatása a korabeli kivitelezési kritikák ellenére érdekesnek mondható. Az üveg színeivel a zöld és barna felületek inkább az 1980-as éveknek feelingjét hordozzák, de a látvány már előrevetíti az 1990-es évek posztmodern építészetét karakterben.
„A ház tulajdonképpen egy földi űrállomás, az ország kapcsolata a világ felé, a technika csúcsa, s az kell, hogy legyen építészeti hangulatában is" – ez volt Virág Csaba számára a fő vízió. Egy földre szállt űrkonstrukció akart lenni első benyomásra, amely megközelítést az MTI is támogatta. A henger középső emeletein sorakoztak a munkaterületek: itt volt a belpolitikai, külpolitikai szerkesztőség, fent a hírközpont. Lent volt a gépészet és fent a műszaki irányító. A kiszolgáló részeket nem a magba, hanem a kör szélére helyezték.
A külső, kiugró pilonokban voltak például a menekülőlépcsők vagy a gépészet, melyben a látszó csövek tekintetében természetesen rögtön eszünkbe is juthat a nemzetközi high-tech építészetnek is az egyik programalkotó épülete, az 1977-es, Renzo Piano jegyezte Centre Pompidou. Valódi kapcsolat a régi épülettel csak egy kis nyaktaggal van – e pontnyi érintkezés körül azonban drámai virtuozitással produkálja magát nekünk a szerkezet, ahogy közeledünk a bejárat felé.
A háromszög alakú telek Naphegy tér felőli csúcsa ugyanis egy felvezető lett, amit a tervező csak plazának hívott. Haladva a bejárat felé, egy robusztus traverz struktúra vezet fel minket látványban, amiről eszünkbe juthat az orosz konstruktivizmus is. Rajk László traverz virtuozitása is kétségtelenül beugrik, de itt sokkal kevésbé öncélú ez az elem. Ugyanúgy dísz – ez kétségtelen –, de szervesebb a szerkezettel. Haladva tovább a bejárat felé, ezen a plazán tárulnak fel az íves falú főlépcsőház kiugró üvegkapszulái is. Az esti fényben az egész épület és ezen kubatúrák átlátszósága, a ház világító csontváza megkapó, de nappal a visszatükröződéseiben sem unatkozunk egy percre sem. Ezt a főhomlokzatot nem lehet egy pillantással lerendezni.
Az épület szinte látható acélszerkezete végül a tetőn is kitör: ezt az információt befogadó és továbbító antennák, az épület tulajdonképpeni legfontosabb szereplői virágoztatják ki. A high-tech építészetnek ez volt a lényege: a kiemelés a technikáé, amely a funkciót is meghatározza. Nem idegen elemek az antennák sem, hanem a koronái az egész összképnek.
Ferkai András 2003-ban megjelent tanulmányában az első valóban hightech épületként említi ezt a székházat, a stílusnév alatt ugyanis a korban sokan mást értettek, modernista épületeket is ezzel a jelzővel illettek, hibásan. Kicsit olyan, mint amikor ma szocreálnak neveznek minden késő modern munkát. Ám ahogy Ferkai írja: „(…) a hazai építőipar földre rántotta ennek az épületnek a high-tech gondolatát. A típus alumínium- üvegfal, a durván hegesztett vasgerendák, és a megfolyt festék realitását nem volt képes ellensúlyozni sem az üveghengerben futó lift, sem az antennákat tartó árbócrendszer.”
Ferkaihoz hasonlóan az ezzel majdnem egyidőben elkészült, sőt, egy kicsit előbb átadott Kunigunda útján álló stúdiót sokan nem említik, én viszont odailleszteném azt is az elsők közé az MTI székház mellett. A kivitelezés valóban nem volt nyugati, de ahogyan a szocmodern épületek esetében is érezhető a nyugati hullámok tanultsága és keleti jellemzőkkel való ötvözete, úgy ezen high-tech próbálkozások is egy izgalmas út lépcsőfokai a magyar építészettörténetben.
Az egykori MTI székháza fontos kormomentum, kétségtelenül őrzendő, védendő és felújítandó épület. A régi, szocreál részben egyébként Virág idejében az igazgatóság, néhány kisebb szerkesztőség és az adminisztratív funkciók voltak, és habár készen állt a tervezőnek egy posztmodern elképzelése az átalakításra, erre akkoriban nem került sor. Egy vagány és anyagaiban rendkívül jó minőségű, valamint technológiáját is megreformáló teljes felújítás akár nemzetközi témává is avanzsálhatná ezt az épületet. Akármennyi kritika érte is a kivitelezését, látványa ma egészen jól patinálódik, ami azért nem mondható el túl sok háború utáni épületről.
2010 óta a médiarendszer jelentősen átalakult Magyarországon. Az úgynevezett MTI Hírcentrum az összes közmédium hírellátásáért felelt, és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaphoz került, tehát integrálódott szerv lett belőle. Az épület így az MTVA tulajdonában van ma. Bár suttogtak az elköltözésről egy ideig – de a hírnek nincs megalapozott forrása, és egyelőre jele sincs a funkcióváltásnak. Reméljük, hogy jövőbeli felújításai nem alakítják át oly mértékben, mint mondjuk a Kunigunda útján lévő egykori stúdiót. Mert most már minden Virág Csaba-épületet elbontó döntéshozónak ideje megértenie, hogy jövőnk értékes műemlékeitől, az egyik legérdekesebb épületállományunktól fosztanak meg minket életműve eltörlésével.
A szocmodern építészeti ikonokról szóló cikksorozatunk a Market Asset Management támogatásával valósulhat meg. A sorozat korábbi részei az alábbiak:
- Karancs Szálló
- Déli Pályaudvar
- CODE Digitális Élményközpont
- A Budapest Környéki Törvényszék egykori központja
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
