Hirdetés

A szervezők szerint sose volt rá akkora szükség, mint most.

Hirdetés

A London Design Festival szervezőbizottsága hétfőn bejelentette, hogy ősszel rendezik meg a koronavírus járvány miatt elmaradt eseményt. Bár tisztában vannak azzal, hogy a járvány még nem múlt el, nem várnak tovább a sorrendben 18. fesztivál megtartásával, még ha csökkenteniük is kellett a megrendezendő programok számát. Az esemény 2003-as megalakulása a "formatervezés örömünnepe", amelynek célja a designerek, a kiskereskedők és az designszakma oktatóinak egy platformra terelése.

A szervezők szerint soha nem volt akkora szükség a fesztiválra, mint most, ugyanis az elmúlt hónapok olyan helyzet elé állították a tervezőket, amelyekben komoly mentalitásváltásra és segítségre lesz szükségük. A fesztivál igazgatója, Ben Evans kitért arra is sajtótájékoztatóján,

hogy a show-nak folytatódnia kell, a fesztivál elengedhetetlen az ágazat életben maradásához, így a fesztivál történetében először minden lehetséges eszközt bevetnek annak érdekében, hogy a lehető legtöbb embert elérjék szerte a világban: a személyesen megtekinthető installációk mellett virtuális kiállításokkal, előadásokkal is készülnek.

Evans elmondta azt is, hogy tekintettel a fennálló vírushelyzetre, konzultáltak partnereikkel, a design szakma képviselőivel, valamint a polgármesteri hivatal illetékeseivel és ennek szellemében hoztak döntést a megrendezésről.

A London Design Festival 2020. szeptember 12. és 20. között kerül megrendezésre, a részletes programot ide kattintva érhetitek el. 2019-ben mintegy 600.000 látogató érkezett az eseményre a világ 75 országából. A London Design Fair egyik fontos attrakciójának (London Design Fair) megtartását 2021-re halasztották.

Forrás: London Design Festival




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kórházi fertőzések ellen küzdő magyar fejlesztés kapott Red Dot díjat

Kórházi fertőzések ellen küzdő magyar fejlesztés kapott Red Dot díjat

A HandInScan a 2015-ös Red Dot Award: Design Concept díj után a Brands & Communication Design díját is besöpörte.

Izgalmas sétákat és művészeti eseményeket ajánl a látogatóknak a Bartók Béla Boulevard

Izgalmas sétákat és művészeti eseményeket ajánl a látogatóknak a Bartók Béla Boulevard

Ismét jön a színes Bartók Béla úti forgatag, érdemes lesz kilátogatni.

Kassák Lajos és Lucien Hervé is ellátogatott a K28 Galériába

Kassák Lajos és Lucien Hervé is ellátogatott a K28 Galériába

Április 23-án megnyílt a NÉGYEK és NAGYOK karanténkiállítás, a közös pont az építészet és az abból sarjadó geometrikus alkotásmód.

Hirdetés