Különleges kiállítás nyílik az újjászületett Szent István-teremmel együtt

Két hét múlva, augusztus 20-án nyitja meg kapuit az újjászületett Szent István-terem, egyúttal látogatható lesz az a kiállítás is, amely az eredeti formájában újraalkotott történelmi teremhez kapcsolódik. A tárlat nemcsak azt mutatja be, miképpen jött létre a magyar iparművészet korabeli csúcsteljesítménye, de betekintést nyújt Szent István király ma is aktuális örökségébe és annak kortárs művészeti értelmezésébe. A kiállításon nemzetközi szempontból is jelentős, izgalmas munkák lesznek láthatóak. Az érdeklődők az első napokban ingyenesen látogathatják a termet és a kiállítást, az előregisztráció augusztus 6-tól érhető el a szentistvanterem.hu oldalon.

Aba-Novák Vilmos festménye – Forrás: Kieselbach Galéria

A teljes történeti hűséggel rekonstruált Szent István-teremhez egy különleges kiállításon keresztül vezet az út. A Budavári Palota déli összekötő szárnyának első emeletén található teremsor bevezetést nyújt a látogató számára, amíg a csodálatos terembe ér.
 
A Szent István-terem – A Budavári Palota csodája című tárlat olyan művek mentén vezeti a látogatót, amelyek jelentős esztétikai élményt nyújtanak, miközben a megjelenő tradíció a jelen nézőpontjából válik igazán fontossá. A kiállítás egyik különlegessége az a mozgó és beszélő hologram, amely Szent István király alakját jeleníti meg. Eddig Magyarországon hasonló installáció nem volt látható.
 
Szenzációnak számít Aba-Novák Vilmos festménye, amelynek létezéséről a művészettörténet ugyan tudott, de kiállításon mostanáig nem volt látható. Az 1936-ban született alkotás azt jeleníti meg, amikor Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának. A festmény eredetileg a budapesti városmajori templom freskóterveként készült, és 1938-ban a Műcsarnok Szent István-kiállításán kiemelt első díjat kapott.
 
Festmény, grafika, szobrászati plasztika, installáció és kisfilm mellett Szent István 1635-ben Rómában készült nagy hermáját is láthatjuk, melynek különleges talapzatát a korszak legnagyobb szobrásza, Giovanni Lorenzo Bernini készítette. A világ egyik legnagyobb hermáját megalkotása óta a zágrábi egyházmegye székesegyházában őrzik, Budapesten most először csodálhatjuk meg.
 
Havadtőy Sámuel képzőművész kifejezetten erre a helyszínre alkotta meg azt a tíz kapura épülő installációt, amely Szent István király Imre herceghez írt intelmeinek csaknem ezeréves szövegén alapul. Az alkotás része egy kisfilm is, amelyben a magyar kulturális élet ikonjai szintén a mű tíz fejezetéből mondanak el egy-egy hozzájuk közel álló mondatot. Barabási Albert-László, Berecz András, Bodrogi Gyula, Böjte Csaba, Egerszegi Krisztina, Havadtőy Sámuel, Miklósa Erika, Péreli Zsuzsa, Rakovszky Zsuzsa és Vásáry Tamás tolmácsolásában az Intelmek mondatai kifejezetten aktuálisnak hatnak.

Havadtőy Sámuel - Forrás: Várkapitányság

A kiállítás kurátora Gulyás Gábor filozófus, esztéta, aki a magyar művészeti életben az elmúlt másfél évtizedben három nagy intézmény (a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum, a budapesti Műcsarnok és a debreceni MODEM) vezetésével szerzett nevet magának, emellett mintegy hetven jelentős kiállítást rendezett Magyarországon és külföldön.

Az augusztus 20-án nyíló történelmi terem és kiállítás az első napokban ingyenesen látogatható, minden nap délelőtt 10 órától negyedóránként indulnak a rövidített csoportos tárlatvezetések. A meghirdetett időpontokra a szentistvanterem.hu oldalon lehet előzetesen regisztrálni. Foglalás nélkül is várják a látogatókat, akik érkezési sorrend alapján a helyszínen is becsatlakozhatnak a soron következő turnusba korlátozott létszámban.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az utolsó simításokat végzik a Budavári Palota Szent István-termén

Az utolsó simításokat végzik a Budavári Palota Szent István-termén

Szent István mellszobra, az ország legnagyobb Zsolnay-kandallója, lélegzetelállító csillárok és falikarok.

Elkészült a Szent István-terem mennyezete és parkettája

Elkészült a Szent István-terem mennyezete és parkettája

Az ütemterv szerint haladnak a Budavári Palotában újjászülető Szent István-terem munkálatai.

Hirdetés