Hirdetés

Szentendrén rendezik meg a nemzetközi házépítő és innovációs versenyt.

Magyarországon először rendezik meg idén nyáron az amerikai eredetű Solar Decathlont, ahol tíz nemzetközi egyetem, köztük a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem csapata, méri össze tudását és építik fel szoláris energiával működő házaikat. A verseny 3 milliárd Ft állami támogatásban részesült.

A koeb által tervezett kockaház.
A több éves múltra visszatekintő Solar Decathlon nemzetközi innovációs és fenntarthatósági versenyt korábban Madridban, Versailles-ban rendezték meg, míg 2019-ben Szentendrén épülnek fel a jövő otthonai az egyetemista csapatok tervei alapján.

A verseny célja felhívni a szakmai érdeklődők és a lakosság figyelmét a fenntartható zöldtechnológiák használatára és a környezettudatos, megújuló energiákat hasznosítani képes otthonok egyre fontosabb szerepére. 

Az első Magyarországon rendezett verseny különleges, hiszen a teljesen új épületek helyett a már meglévők környezettudatos és energiahatékony felújítására koncentrál. Az idei megmérettetésen további érdekesség, hogy nemcsak nagyvárosi épületállománnyal foglalkozik, hanem a külvárosi és vidéki települések lakhatási problémáinak megoldása is fontos célkitűzés.

2012 után a BME újra megméretteti magát a nívós nemzetközi versenyen. A BME műszaki és gazdaságtudományi szakos hallgatói másfél éve készülnek az idén nyáron megrendezendő eseményre. Jelenleg öt kar hallgatói dolgoznak oktatóikkal és partnereikkel a kivitelezésen és egy, a megépülő házról szóló tanulmány elkészítésén.

A koeb által tervezett kockaház.

A koeb, a BME versenycsapata a felújítás témájában elsősorban a mindannyiunk által ismert sátortetős kockaházzal, ismertebb nevén “Kádár-kocka”, foglalkozik, melyhez egy új megközelítésű építési rendszert dolgozott ki.

A mindenki által jól ismert kockaházak ma is nagy számban találhatóak meg Magyarországon. Kultikus külseje ellenére mára sok helyen felújított, hőszigetelt verzióit láthatjuk, a csapat szerint két fő probléma állít akadályt a lakóházak energiafogyasztást mérséklő és fenntartható felújításában. Az első, hogy a meglévő házak energetikai kialakítása nem megfelelő, a felújítás kevés formában jár komoly megtakarítással. A házfelújítás hatásosságát tovább csökkentheti, az elsősorban vidéket érintő szakemberhiány, emiatt gyakran láthatunk kevésbé hatékony hozzáépítéseket. A versenyre a csapat egy olyan megoldást dolgozott ki, mely mindkát problémát orvosolja: ez a koeb modulrendszer. A rendszer meglévő házakhoz csatlakoztatható, napenergiát hasznosítani képes, könnyűszerkezetes épületelemekből áll, amelyek önmagukban és egymással kombinálva csökkenthetik az otthonok energiafogyasztását, az előre kialakított moduláris rendszer pedig egy működő alternatívát nyújthat a szakemberhiányra.

A verseny június 27-én veszi kezdetét, a csapatoknak 14 nap áll rendelkezésükre a házak megépítésére, amelyet egy két hetes mérési szakasz követ, ahol a házak lakhatásra alkalmasságát és energiahatékony működését vizsgálják. A versenyszakasz lezárultával egy két hónapos meghosszabbított kiállítás keretében bárki megtekintheti a “Szolárfalut”, lehetőség van a házak bejárására miközben megismerkedhetnek a csapatokkal és támogatóikkal. A koeb bízik abban, hogy sok érdeklődő, a fenntarthatóság iránt elkötelezett vagy azzal ismerkedő látogató keresi fel Szentendrén a koeb házat.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megvan, ki nyerte az idei Aluprof Év Épülete vesenyt (X)

Megvan, ki nyerte az idei Aluprof Év Épülete vesenyt (X)

Varsóban hirdették ki a nyerteseket egy konferenciával egybekötött díjátadón.

25 éves a Westend bevásárlóközpont

25 éves a Westend bevásárlóközpont

Idén 25 éves a Finta Stúdió által tervezett Westend, ennek apropóján felidézzük a bevásárlóközpontról szóló korábbi írásunkat.

Bemutatták Tokióban az Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonját

Bemutatták Tokióban az Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonját

Mintegy 161 ország és 9 nemzetközi szervezet részvételével Oszakában rendezik a soron következő Világkiállítást.

Hirdetés