Elfogadta a Főváros az Operatív Törzs felhívását.

Ingyenes plakátkiállítással, telefonon játszható kincskereső játékkal és nosztalgia villamossal készült a Főváros az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára a mostani hétvégén. Az eredeti terv szerint megnyitották volna a pesti rakpartot a Margit híd és a Közraktár utca között a gyalogosok, sétálók, kerékpárosok számára, valamint a Lánchidat lezárták volna az autós forgalom elől – ez utóbbi gesztus egyfajta búcsú is lett volna, miután március 17-től a felújítás végéig nem lehet majd átsétálni a Lánchídon.

Tegnap aztán közölte a Városháza: mégsem nyitják meg a rakpartot és a Lánchidat.

„A főváros, figyelemmel az elmúlt hetek tapasztalataira – amikor a fővárosi köztereken és közparkokban a járványügyi védekezés szempontjából is kritikus mennyiségű ember töltötte szabadidejét –, növelni kívánta az igénybe vehető közterületek számát” – szólt a magyarázat, megjegyezve, hogy a nyitásról szóló döntés szándéka és célja szerint a járványügyi védekezés szempontjait is figyelembe vette.

Mint írták, a járványügyi védekezést „az Országos Operatív Törzs irányítja, úgy tartjuk helyesnek, ha az operatív törzstől érkező felhívásoknak minden érintett eleget tesz.”

A rakpart és a Lánchíd megnyitásához illeszkedő, a járvány elleni védekezés szempontjainak is megfelelő programelemeket a Fővárosi Önkormányzat részben online formában, részben későbbi időpontban valósítja meg. 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Búcsúznak a Lánchíd oroszlánjai

Búcsúznak a Lánchíd oroszlánjai

A több mint tíztonnás szobrok egy újpesti műteremben újulnak meg.

Jön a Szecessziós Budapest javított és bővített kiadása

Jön a Szecessziós Budapest javított és bővített kiadása

Kovács Dániel könyve Batár Zsolt fotóival.

Újjáépítik a Vöröskereszt Egylet egykori székházát

Újjáépítik a Vöröskereszt Egylet egykori székházát

A Dísz tér délkeleti sarkán álló épületet 1946-ban bontották le. 

Hirdetés
2019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1