A fejlesztő Sunbelt Csoport további három beruházást tervez a következő években.

Megnyitott a Barceló Budapest, a mintegy 15 milliárd forintos beruházással kialakított négycsillagos hotelt a világ 22 országában több mint 250 egységgel rendelkező Barceló csoport üzemelteti – közölte a fejlesztő Sunbelt Csoport.

A korábban több más funkciót is betöltő Király utcai épületet két év alatt alakították át, a spanyol társaság 25 évre szóló bérleti szerződést írt alá a fejlesztő Sunbelt Csoporttal. Budapest legújabb szállodája a kétágyas szobák mellett öt egybenyitható lakosztállyal, egyebek mellett 80 fős konferenciateremmel, tárgyalótermekkel rendelkezik. Az épület korábban bankszékházként, majd irodaházként működött, a hotellé alakítása 2017 áprilisában kezdődött.

A projekt generálkivitelezője az Europroperty Zrt. volt, a beruházás a magyar befektetők tulajdonában álló Sunbelt csoport saját forrásaiból, illetve kereskedelmi banki finanszírozás bevonásával valósult meg. A hotel 20 fős személyzettel kezdte meg a működését, a teljes létszám később eléri a 35 főt, emellett külsős munkatársakat is foglalkoztatnak majd.

Török Zsombor, a Sunbelt társtulajdonosa elmondta: a Barceló Budapest már a második sikeres szállodai projektjük Budapest belvárosában. A VII. kerületben 2017 februárban nyitott meg a szintén négycsillagos Exe Danube, amely a kezdetektől csaknem telt házzal működik. Üzemeltetője az Eurostars Hotel Company tagja, a spanyol Group Hotusa, az ingatlant pedig egy német nyugdíjalapnak értékesítették. A következő években a Sunbelt további három hotelberuházást tervez.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Budaörs az épületfelújítási mintavárosok közt

Budaörs az épületfelújítási mintavárosok közt

Az agglomerációs település is bekerült a BUILD UPON2 nyolc mintavárosa közé.

Már építik az 5-ös metrót

Már építik az 5-ös metrót

Próbafúrásokat végeznek a Kálvin térnél, ez az építés első szakasza.

Újabb Duna-híd épülhet Budapesten

Újabb Duna-híd épülhet Budapesten

Már megkezdték az Aquincumi híd megépítésének előzetes vizsgálatát.

Hirdetés