Hirdetés

Közlekedési múzeummá alakítják át a tragikus állapotban lévő épületet. 

Közlekedési múzeum lesz a kelenföldi vasútállomás régi, mintegy 130 éves épületéből.

A hírt a vasútállomás épülete előtt tartott sajtótájékoztatón jelentette be a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely. A beruházás mintegy 100 millió forintos költségét a XI. kerületi önkormányzat és a Miniszterelnökség közösen állja, az előbbi 20 milliót áll a költségekből. Korábban az újbudai önkormányzat kereste meg a Miniszterelnökséget azzal, hogyan lehetne jól hasznosítani az épületet.

A Közlekedési Műzeum igazgatójának, Vitézy Dávidnak és csapatának álma az, hogy

„egy olyan vasúti fókuszú kiállítóhely nyíljon itt, amely rendszeresen változó programokkal, kiállításokkal, terepasztallal, a múzeum világhírű vasútmodelljeivel méltó funkciót ad az épületnek, és egyben új kulturális térrel gazdagítja Újbuda ezen városközpontját.

Az új helyszín abban is segít, hogy kisebb kiállításokkal abban az előttünk álló néhány évben is meg tudjunk jelenni Budapesten, ameddig az új kőbányai otthonunk – amelyen szintén gőzerővel dolgozunk – elkészül.”

A Kelenföldi Pályaudvar most - Fotó: Wikipedia

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere elmondta: évek óta dolgoztak azon a kerületben, hogy megtalálják a vasútállomás épületének új funkcióját, továbbá kiemelte, hogy a XI. kerületnek hamarosan új városközpontja lesz az Etele pláza 2020-as átadásával.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumnak jelenleg nincs saját épülete, kisebb, tematikus kiállításai tekinthetők meg Budapesten (és vidéken is), mint például a Vasúttörténeti parkban, az Aeroparkban, a Földalatti Vasúti Múzeumban, a Műszaki Tanulmánytárban, az Elektrotechnikai Gyűjteményben, és Szentendrén a Városi Tömegközlekedési Múzeumban.

A kőbányán épülő Közlekedési Múzeummal külön mellékletben foglalkoztunk, amelyből két cikket is átemeltünk az OCTOGON 2019/5-ös számába.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az épületek és az építőipar 2050-re elérheti a nettó nulla karbonkibocsátás

Az épületek és az építőipar 2050-re elérheti a nettó nulla karbonkibocsátás

A World Green Building Council jelentése megmutatja, hogyan lehet mindezt elérni.

Magyar építészek koncertterme a legjobbak között

Magyar építészek koncertterme a legjobbak között

A Robert Gutowski Architects tervét a nemzetközi pályázaton a hét legjobb közé választották Vilniusban.

Pontházak és vitorlások

Pontházak és vitorlások

Tenke Tibor építész élete és munkássága.

Hirdetés