Hirdetés

Liszt Ferenc szobor Szöulban

Kolodko Mihály miniszobrát egy ünnepség keretében avatták fel.

Han Kyung-gu, az UNESCO Koreai Bizottságának főtitkára, és Kálmán Andrea, a Koreai Magyar Kulturális Központ igazgatója felavatta Kolodko Mihály Liszt Ferenc miniszobrát Szöulban, az UNESCO székháza előtt – közölte a Culture.hu.

Az ünnepségen a szobor felavatása után a Koreai Liszt Társaság is részt vett, és elhangzott három Liszt Ferenc darab is: a Szerelmi álmok No. 3, a La Campanella és a II. Magyar Rapszódia.

A szobrot Magyarország adományozta Szöulnak, ez lett a Budapesten mindenféle ceremónia nélkül elhelyezett miniszobrairól ismertté vált Kolodko Mihály első miniszobra Ázsiában (és a második Európán kívül, az Egyesült Állomok után). Az ungvári szobrász 1996-ban végzett a helyi Erdélyi Béla Művészeti Szakközépiskolában, 2002-ben diplomázott a Lembergi Művészeti Akadémia szobrász szakán, majd 2017-ben települt Budapestre.

„Amikor Ungváron elkezdtem keresni azt a szobrászati nyelvet, amivel messzire tudok küldeni üzeneteket, akkor Liszt Ferencé volt az első miniszobor, amit készítettem, még 2011-ben – emlékezett vissza Kolodko Mihály, aki akkor még nem gondolta volna, hogy ugyancsak egy Liszt Ferenc szobor lesz az első miniszobra Ázsiában, ráadásul az UNESCO székház előtt, a legforgalmasabb sétálóutcában. És ezúttal nemcsak a miniszobor érdekes, de a talapzata is: a zeneszerző egy stilizált zongorabillentyűn ül.

Eleinte megrendelő híján kicsiben kezdte megvalósítani az ötleteit, hogy azok ne vesszenek el, abból merítve ihletet, hogy a nagy méretű szobrokat is el kell elkészíteni kicsiben előbb. Kolodko szerint a miniszobrok „ugyanolyan drámai erővel tudnak hatni a szemlélődőkre, mint az óriási alkotások.”

A Koreai Magyar Kulturális Központ 2019 decemberében nyílt meg, hogy újabb kulturális kapocs legyen a két ország között.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Liszt Ferenc szobor Szöulban

Liszt Ferenc szobor Szöulban

Kolodko Mihály miniszobrát egy ünnepség keretében avatták fel.

Kapott egy kis sálat Mekk mester szobra

Kapott egy kis sálat Mekk mester szobra

Szilveszter éjjel sem fog fázni Kolodko Mihály szobra a Széll Kálmán téren.

Illusztrált építészeti szótár segít a szakszavak megértésében

Illusztrált építészeti szótár segít a szakszavak megértésében

Gyönyörű grafikákon jelennek meg az építészeti alapfogalmak. 

Nincs találat!

Hirdetés