Erről szóló cikkünk a 179-es, 2022/7-es lapszámunkból közöljük.

A modern épületekre sok esetben jellemző egyfajta steril, szinte múzeum jellegű karakter. A közelmúltban a Tóth László (Toth Project Építésziroda) tervei alapján elkészült svábhegyi villaépület egyik legnagyobb erénye, hogy olyan házat sikerült megalkotni, amely a kortárs formanyelv ellenére mentes marad mindenfajta sterilitástól. Otthon – csupa nagy betűvel!

Három évvel ezelőtt egy kritikámban azt írtam Tóth László egy házáról, hogy a színvonalas építész egyik legfontosabb jellemzője, hogy munkáinak karaktere mindig felismerhető ama bizonyos „kézjegy” nyomán. A következőkben körüljárt villaépület már első pillantásra tovább erősítette bennem korábbi állításomat, hiszen a ház karakterében, tömegképzésében maximálisan illeszkedik az iroda profiljába, bizonyos mértékben pedig új szintre emeli az építészeti színvonal fogalmát.

Az oldalsó homlokzat jól mutatja az egymáson eltolt kubusok struktúrájának érzékeny játékát

A telek lenyűgöző helyen található, kéznyújtásnyira a természetvédelmi területtől, csodás panorámával, egyúttal viszont olyan terepadottságokkal, amelyek komoly kihívások elé állították az irodát. A telek két irányban is lejt, ez alapvetően határozta meg a felépült ház karakterét, a helyre adott építészeti választ. Ahhoz azonban, hogy egy ilyen – talán nem túlzás azt állítani, nemzetközi színvonalú – ház létrejöhessen, szükség volt egy olyan megrendelőre, akinek határozott elképzelései voltak, egy kiváló építészirodára, amely a megrendelői elképzeléseket a saját gondolkodásmódjával tudta ötvözni, emellett szükségeltetett egy finom érzékenységgel megáldott belsőépítész, valamint egy olyan kivitelezőiroda, amelyik a terveket kompromisszummentesen valóra tudta váltani. E négy tényező együttállásából született meg az a villaépület, amely egyszerre végtelenül otthonos és emberi léptékű, mentes mindenfajta magamutogatástól, és ugyanakkor a legkisebb szegmenseiből is árad a precizitás, az átgondoltság és az odafigyelés.

Az épület alapvető karakterét a tömegek, hasábok csúsztatása határozza meg, mindez egy konzolos tartómegoldással párosul, ennek eredménye az a lebegő hatás, amelynek következtében a ház mintegy „úszik” a város felett.

Az impozáns kialakítású teraszról jutunk az ikonikus lebegő medencéhez, ami a ház egyik éke

A villa telekre hangoltságának koncepcióját főként az határozza meg, hogy az utcafrontról egyfajta zártság teremtődjön, míg a kert oldaláról teljesen kinyíljon a tér mind fizikálisan, mind pedig vizuálisan. Ez biztosítja a házban élők számára a nyugodt, intim családi légkört, és egyúttal a panorámában, illetve a természetben való gyönyörködést. A természet azonban nem csupán a környezetben érhető tetten, hiszen a ház egy központi átriumos mag köré lett szervezve, amely részint üvegből van, így nem töri meg vizuálisan az enteriőröket, részint beemelésre került egy nagyméretű fa, amely által szinte elmosódik a határ természet és épített környezet között, a természet állandó változása egyúttal a belső terek hangulatát is formálja.

A ház homlokzati karakterét egyszerre határozza meg a tömeg kubusos struktúrája, valamint a burkolatok alapvetően sötét tónusa. A szürke hatást az Equitone nagytáblás burkolólapok teremtik meg, amelyhez kiválóan illeszkedik a FunderMax-lemezek fahatású karaktere, ezen kettősség nem csupán a külső homlokzaton, hanem a belső terekben is tetten érhető.

A bútorok színvilága és anyaghasználata kiválóan illeszkedik a homlokzat karakteréhez

A villa térszervezésében az arányos, élhető léptékek uralkodnak, nem érződik bennük a „kifelé élés” kísértése: valós, élhető terek jöttek létre egy gyermekes család számára, nem pedig ízlésesen berendezett kiállítóterek. Sütő Kata belsőépítész kiváló munkát végzett, amikor a ház építészeti jellegzetességeit transzformálta át a belső terekbe. A sötét tónusok, a faburkolatok erőteljes jelenléte és a jó érzékkel megválasztott berendezési tárgyak (lámpatestek, képzőművészeti alkotások, bútorok) egyfajta időtlenséget sugallanak, nem kérészéletű divatos trendeket követnek, hanem sokkal inkább az időtálló design szemléletmódját tükrözik. Mind a ház szerkezete, mind pedig a belső terek kialakítása hihetetlenül jó érzékkel találja meg az arányosságot, a mértékletességet, azt érezhetjük, hogy minden a helyén van, az épület egyetlen szegmensében sem „túl sok” vagy „túl kevés”.

A svábhegyi villaépület lenyűgöző példája a kortárs építészet eszköztárának, kifejezésmódjának, valamint a megrendelő – építész/belsőépítész – kivitelező tökéletesen összehangolt munkájának. E kihívásokat rejtő telekre olyan építészeti megoldás született, amely az erősen lejtős terepet előnnyé formálta át, és mindezt végtelen precizitással és kreativitással ötvözte. Ennek eredménye az a családi ház, amely nem csupán a benne élők számára, hanem a kívülről tekintve is otthon. Sugallja a hazaérkezés örömét, a teraszon töltött idő nyugalmát, a természetközeliség okozta harmóniát, a csilingelő gyermeki zsivajt – mindazt, ami egy házat otthonná varázsol.

A ház tájolásának megfelelően a dolgozószobából is lenyűgöző kilátás teszi kellemesebbé a munkát

Az igazi mágia pedig az, hogy az építészet, belsőépítészet képes arra, hogy ezt az atmoszférát létrehozza. Teszi mindezt végtelenül letisztult, sallangmentes formában, a linearitás dominanciájával. Az épület tömegét meghatározó egymáson eltolt testek első pillantásra magától értetődően egyszerűek, szépségüket az arányosságuk és a terephez történő illeszkedésük határozza meg. A kiválóan illeszkedő burkolatok és kialakított funkciók ezt a reduktív struktúrát rendkívül finoman árnyalják, az egybefüggő üvegfelületek pedig nem csupán a világos belső terekről gondoskodnak, hanem tükröződések által a természeti környezet állandóan változó karakterét is képesek megjeleníteni.

A Toth Project Építésziroda munkája minden ponton kidolgozott, átgondolt, a ház magas szintű gépészeti felszereltségével együtt pedig egy olyan munka, amely nagy figyelmet érdemel. Biztos vagyok benne, hogy a ház nem csupán a szakma elismertségére számíthat, hanem egyszersmind a laikus érdeklődőt is képes megszólítani, önnön szépségét és építészeti minőségét észrevetetni. Egy ház, amely képes „megszólalni” és önmagáról „beszélni”.

Tervezés éve: 2019 – 2020
Kivitelezés: 2021 – 2022
Hasznos alapterület: 480 m2

Építészet: Tóth László, Papp László, Tóth Gergő, Tálosi Gábor (Toth Project Építésziroda)
Belsőépítészet: Sütő Kata
Kert- és tájépítészet: Fehér Gábor


További képek a cikk végén található galériában!
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A kifinomult elegancia ébredése

A kifinomult elegancia ébredése

Az este’r partners koncepciója szerint valósul meg Buda legújabb villaparkja.

Üdülés egész évben
  • 2022-09-21 09:00
  • Deco

Üdülés egész évben

Ízig-vérig kortárs és modern ugyanakkor otthonos villa Remeteszőlősön.

Nyugalom

Nyugalom

Családi ház, de meditációs központ is lehetne.

Hirdetés