Hirdetés

Kutatóközpont épül a zalaegerszegi tesztpálya mellett

Várhatóan júliusra elkészül a zalaegerszegi járműipari tesztpálya szomszédságában az a magánberuházásban, 700 millió forintos költséggel épülő kutatóközpont, ahol 135 embernek adnak majd munkát.

A Smartfield Kutatóközpont 135 munkahelyének többségére kutatókat, mérnököket, technológusokat várnak. Ez az első olyan magánerős beruházás, amely a tesztpályának köszönhetően indult, ráadásul magasan kvalifikált dolgozókra tart igényt – jelentette ki Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.

A beruházás az önvezető és elektromos autókkal folytatott vizsgálatokra szánt járműipari tesztpálya szomszédságában valósul meg, így ez utóbbi bizonyíthatóan hat Zalaegerszeg fejlődésére.

Mint Doszpoth Attila, a beruházó Z-ONE Park Kft. ügyvezetője kifejtette: a mintegy 700 millió forintos beruházással megvalósuló kutatóközpontot

a piaci igény hozta létre, a tesztpályán ugyanis nem tud mindenki egyszerre tevékenykedni. A Smartfield Kutatóközpontot az autonóm közlekedéssel kapcsolatos zalaegerszegi kutatások fő helyszíneként képzelik el.

A 2000 négyzetméteres, két szárnyból álló, csonka piramist formáló háromszintes épületben irodákat, laboratóriumokat, illetve műhelyeket alakítanak ki, majd adnak bérbe, de az eddigi megkeresésesek alapján már most kevésnek tűnik a hely - jelezte az ügyvezető.

A 265 hektáros tesztpálya mellett közvetlenül tízhektáros területen épül a jelenleg két épületrészből álló központ. A telek szomszédságában még 65 hektárnyi fejlesztési terület van, de már most jelentős a bel- és a külföldi érdeklődés.

A kutatóközpontra az egyetemek részéről is igény mutatkozik, több országból is érkeztek megkeresések.

Forrás: MTI, fotók: MTI




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Market Zrt. végzi Debrecen gazdasági övezetének földmunkáit

A Market Zrt. végzi Debrecen gazdasági övezetének földmunkáit

Emellett Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezetének engedélyezési eljárását is a Market bonyolítja.

Elegáns, városi és zöld: átadták a HillSide Offices irodakomplexumot

Elegáns, városi és zöld: átadták a HillSide Offices irodakomplexumot

Az épületet nagyvállalatok vették bérbe.

A DVTK a legszebb stadion

A DVTK a legszebb stadion

A DVTK arénája lett a legszebb a 2018-ban átadott stadionok közül.

Hirdetés