Farkas Zsuzsa, a Debreceni Egyetem hallgatójának diplomamunkáját a tervező leírásával mutatjuk be.

A diplomaterv célja, hogy Nagyváradra, a Várad-Velencei lakosságnak és környékének egy találkozási helyet, rendezvény helyet hozzon létre. Támogatva Nagyvárad kulturális eseményeit.

„Közösség nélkül nem létezhet valódi szabadság, közösség nélkül az emberi lény nem lehet teljes.” - Herbert Marcuse, német filozófus

Helyszín

A választott tervezési helyszínem a vár és a lakóépületek közti zóna, érdekesnek tartom ezt a határhelyzetet, és úgy gondolom, egy középület jó átmenetet tud ide képezni, a telek folyamatosan szűkül.

A teleknek a szűkülését a funkciók tervezésénél figyelembe vettem. A legnagyobb szélességhez került a közösségi ház, ahol a legnagyobb terek szükségesek, míg a legkisebb szélességnél a kertet kiszolgáló tároló, kerékpártároló kapott helyett.

Vizsgáltam a vár - várfalhoz való épülést egy 1859-es térkép alapján, megfigyeltem, hogy alapvetően a várfalhoz kisimulva helyezkednek el a házak, így ezt én is tartani akartam, ezenkívül egy kert-ház ritmikai váltást is észrevettem, ezt is belevontam az én tervezett épületembe.

Koncepció

A tervezési helyszínen támfal van, amely 3 méter magas. Csodás panoráma tárul elénk a telekről, koncepció volt, hogy ezt bevonjam a tervezésbe. A tervezés folyamán figyelembe vettem a helyszínen meglévő facsoport megtartását, így a tervezést úgy alakítottam, hogy az meg tudjon maradni, mivel úgy gondolom, hogy ez egy érték.

Ezt a gondolkodást szeretném a tervezett közösségemnek is tovább adni, amely a Várad-Velencei közösség és környéke. Tanulmányoztam, hogy a környéken hol van közösségi ház és kultúrház, és ezen a tervezési területen és környékén nincs, így érdemes lenne a hiány pótolása.

Építészeti megoldások

A telket szerettem volna egységben kezelni, így egy külső fedettnyitott tér köti össze az épületeket. Az épületeket kertek tagolják. Az alaprajzi elvet egységesen terveztem az épületekbe bele. A térszervezés úgy alakult, hogy a vár fele nyitnak az épületek, ez a nyitás a tetőben is megjelenik, illetve úgynevezett dobozos alaprajzi szervezés jött létre.

A dobozos elrendezéssel a kiszolgáló funkciókat (mosdó, tároló stb.) helyeztem el. A dobozolásnál is megtartottam a tervezett anyaghasználatot. A belső dobozolások részben teherhordó falak. Ezeken a helyeken a falak CLT falpanelek.

Flexibilisen alakítható és multifunkciós közösségi teret terveztem, fontos volt számomra, hogy olyan teret tervezzek, mely mindenki számára otthonos és sok funkciónak helyet tud adni. Koncepció volt egy olyam enteriőr alkotása, amely egységes és homogén, így mindenki a sajátjának érzi, a játékot a színes ülőkék-fotelek adják.

A tér alakíthatósága, kinyitható egy esetleges nagyobb létszámú programra, illetve variálható az igény szerint.

Anyaghasználat

A tervemen a fa dominál, mint választott anyag.

Azért esett a választásom erre: Románia jelentős erdő területtel rendelkezik, így támogatná a helyi gazdaságot, illetve a vár nehéz, monumentális, ennek ellensúlyozására egy könnyedebb anyagot szerettem volna, ezért döntöttem a fa és üveg mellett. Ez egy környezetbarát és fenntartható, gyorsabb és egyszerűbb építés. Esztétika és közérzet, egy meleg hatást kelt, kellemes érzetet sugároz.

Szerkezet

  1. Elsőként szerkezeti rendszer tervezése
  2. Pontalapozás és 20/60 cm rétegelt ragasztott pillérek
  3. Padló
  4. CLT falak
  5. 20/60 cm rétegelt ragasztott gerenda
  6. Tetőszerkezet
  7. Schücho függönyfal

A szerkezet is azonosan épül fel a 3 épületrészben, szerkezete favázas. A padlóburkolatnál egy öntött padlóburkolatot választottam, mely strapabíró és egységes megjelenést ad. A tető egységesen korcolt síklemez.

Végszó

A diplomamunkám során a közösségi ház témával foglalkoztam, mivel úgy gondolom, napjainkban a társadalmi összetartozás hátrébb szorult, így tervemmel szeretném felhívni a figyelmet ennek fontosságára.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Keretet adni a közösségnek

Keretet adni a közösségnek

Meszes Márton diplomamunkájában a co-housing koncepciójára épülő lakóparkot tervezett, 2018-ban Hauszmann-díjat nyert vele.

Átjáró a Tüskei horgásztónál

Átjáró a Tüskei horgásztónál

"A folyamat mégis inkább az építészet miben létének felismeréséről szólt" - mondta Bocz Gabriella, aki diplomamunkájában a dombóvári Tüskei horgásztó átjáróját tervezte újra.

Északi fény Budapesten

Északi fény Budapesten

Szeredy Dorottya Petra enteriőrtervező diplomamunkájában a Bálna épületét gondolta újra: közösségi térként lehelne lelket a hányattatott sorsú épületbe.

Hirdetés