Kiderült, ki kapta idén az építészet legrangosabb nemzetközi elismerését.

Hirdetés

Idén is átadták a Pritzker-díjat, amelyet az építész szakma legfontosabb elismerésének lehet nevezni. 2025-ben a zsűri a 69 éves kínai Liu Jiakunt tüntette ki.

„Az építészetnek fel kell fednie valamit, absztrahálnia és desztillálnia kell, így megmutatva a helyi emberek belső értékeit. Az emberi természetet befolyásoló erővel bír, atmoszférát teremt, a derű és a költészet érzetét adja nekünk. Növeli bennünk az együttérzésre való hajlandóságot, valamint a közösséghez tartozás érzését” – mondta Liu a díj kapcsán.

Liu Jiakun (Fotó: The Hyatt Foundation/The Pritzker Architecture Prize)

A tervező olyan épületeket kínál, amelyek a hétköznapi emberek életét ünneplik. Az épített környezet transzcendens erejét a kulturális, történelmi, érzelmi és társadalmi dimenziók harmonizálásával támasztja alá, az építészet segítségével közösséget kovácsol, együttérzést ébreszt és felemeli az emberi szellemet.

A Suzhou Birodalmi Kemencetégla Múzeum (Fotó: Jiakun Architects)

Liu legtöbbször olyan városi közösségi helyeken tervez, ahol a tágas terek hiányzó luxusnak számítanak, ezért pozitív kapcsolatot alakít ki a sűrűség és a nyílt terek közt. Számos olyan projektje volt szerte Chengduban (a régióban, ahol egyébként született), amelyeknél a kihasználható terek maximalizálására törekedett. Mindezt úgy, hogy tanúbizonyságot tesz a történelem és a természet iránti tiszteletről, és megismerteti a felhasználókkal a klasszikus kínai építészet modern értelmezéseit.

Ő az 54. építész, aki megkapja ezt az elismerést, Liu egyébként 1999-ben alapította a Jiakun Arcitecture elnevezésű tervezőirodáját. Abu Dhabiban tartanak majd ünnepséget a tiszteletére 2025 tavaszán, globálisan pedig egy virtuális ceremónia keretében méltatják az ősz folyamán.

Forrás: Sajtóinformáció




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Két életműdíjat is kiosztanak az idei Velencei Építészeti Biennálén

Két életműdíjat is kiosztanak az idei Velencei Építészeti Biennálén

Egy filozófust és egy építészt is Arany Oroszlán-díjjal jutalmaztak.

Építőipari Nívódíjat kapott a Balatonfüredi Kongresszusi Központ

Építőipari Nívódíjat kapott a Balatonfüredi Kongresszusi Központ

Az elismerés tiszteletére egy emléktáblát is felavattak.

Kihirdették a 2025-ös Pritzker-díj nyertesét

Kihirdették a 2025-ös Pritzker-díj nyertesét

Kiderült, ki kapta idén az építészet legrangosabb nemzetközi elismerését.

Hirdetés