Megújult a költő egykori kápolnásnyéki otthona.

Pillanatokon belül befejeződik a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum – a költő egykori otthona – felújítása: Az intézmény a Szózat szerzőjéhez méltó, turisztikai célokra is alkalmas épületben működhet tovább. A generáltervezései feladatokat a TSPC látta el, építészpartnerünk Ónódi Szabó Lajos és a Bicske Építő Kft. voltak.

„Fontosnak tartjuk, hogy az Emlékmúzeum hiteles, az egykori lakóihoz és az itt képviselt szellemi örökséghez méltó tér legyen – mondja Kádár Mihály, a TSPC tulajdonos-ügyvezetője. A kápolnásnyéki építészeti projekt célja nem több és nem kevesebb, mint olyan környezetet megvalósítani, amely az életmű megértését támogatja és a látogatáskor elmélyülésre biztat.”

Vörösmarty Mihály életének első és utolsó éveit töltötte ebben a házban: az eredeti, fazsindelyes tetőzetű, egyszerű, földszintes ház fontos szerepet játszott a költő életében. Az épület elsősorban nem építészeti, sokkal inkább szellemi értékei miatt képvisel védett értéket:

a felújítás során a feladatok közé tartozott az állapotfelmérés és a tervezés, melynek fókuszában az állt, hogy a szakemberek az épületet megszabadítsák az évtizedek alatt rárakodótt javítási megoldásoktól és egy egységes, korszerű, esztétikus teret hozzanak létre.

Fontos kérés volt a megrendelő részéről, hogy az Emlékmúzeum iskolás- és felnőtt látogatócsoportok számára is kényelmes tér legyen, ami Vörösmarty egykori otthonának hangulatát sugallja.

A vadgesztenyefa-lugas szép megérkezés az Emlékmúzeumhoz, amelyet impozáns méretű kert ölel körül. A kertépítési munkák a befejező fázisban tartanak, megújul a ház körüli park, ahol az utak találkozásánál márvány talapzaton Vigh Tamás szobrászművész Vörösmarty Mihály mellszobra látható. A kápolnásnyéki emlékház hamarosan nyitott kapukkal várja látogatóit.

Tudtad?

  • Bár a ház több helyen Vörösmarty szülőházaként szerepel, a költő valójában Puszta-Nyéken született, a család csak később költözött át ebbe az épületbe.
  • A házat Nádasdy gróf adományozta Vörösmarty Mihály édesapjának, aki az ő gazdatisztje volt.
  • A ház későbbi lakója volt Kresz Géza hegedűművész.
  • A házban 1950-ben, Vörösmarty születésének 150. évfordulóján irodalmi múzeumot nyitottak: a gyűjtemény rendezésért most a Petőfi Irodalmi Múzeum felel.

Vörösmarty Mihály Emlékmúzeum

Megrendelő: Velence-tavi Terület- és Településfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Generáltervező: TSPC – Kádár Mihály
Felelős építész tervező: Bicske Építő Kft. – Ónodi Szabó Lajos, Ónodi Szabó Ákos
Kerttervező: Almási Balázs egyéni vállalkozó
Műemlékvédelmi tervdokumentáció: Fáy Piros
Épületgépészet: Innoépület Kft. – Vincze Gábor
Villamosság: Kovács Balázs
Úttervezés: Horváth Project Mérnök Iroda Kft. – Horváth Zoltán
Építészeti és kertépítési generálkivitelező: FENYŐ KHT Kft. és Greenart Kft. közös ajánlattevők
Projektvezető: Yilmaz Beáta, VTT Nonprofit Kft.
Kiállítás: Petőfi Irodalmi Múzeum, vezető kurátor: Dr. Kovács Ida
A Kresz családról szóló kutatási anyag összeállítója: Bányai Balázs történész
Szakértő: L. Simon László
Fotók: Juhász Norbert, a TSPC megrendelésére

Forrás: TSPC




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Itt lakott Vörösmarty Mihály

Itt lakott Vörösmarty Mihály

Megújult a költő egykori kápolnásnyéki otthona.

Energiahatékony jelzálogcímke a zöldebb európai lakáspiacért

Energiahatékony jelzálogcímke a zöldebb európai lakáspiacért

11 ország 23 úttörő hitelintézete már adaptálta az energiahatékony jelzálogcímkét.

Beszélgetés az építési tilalmat elrendelő Paloznakról

Beszélgetés az építési tilalmat elrendelő Paloznakról

A Magyar Urbanisztikai Társaság szervezésében, Czeglédy Ákos polgármester részvételével.

Hirdetés