A Kőbányai Ügyfélszolgálati Központ és a Graphisoft Park Fogadóépülete kapta az idei elismerést 

„1873. november 17-én Pest, Buda, Óbuda és a Margitsziget egyesítésével létrejött Budapest. A város a magyarság történetének egyik, ha nem a legsikeresebb vállalkozása. A Nívódíj átadásának ehhez a dátumhoz igazítása azt hivatott jelezni, hogy mindaz, ami ma Budapesten épül, amivel a város jövőjét is építjük, az ennek a vállalkozásnak szerves része, sőt, alapvető összetevője.” - fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Alexandra a díjátadón, majd hozzátette, hogy a városvezetés szeretné elismerni és mindenkivel kicsit jobban megismertetni azokat a munkákat, amelyek méltóak a város történetéhez és örökségéhez, amelyek maguk is Budapest időtálló ikonikus épületei lesznek a következő évtizedekben.  

Mártonffy Miklós, Budapest főépítésze külön köszönetét fejezte ki a pályázó építészeknek és a pályázatot lebonyolító Budapest Építészeti Kamara munkatársainak. „Használjuk ezeket az épületeket és örüljünk nekik, mert értünk épültek, értünk szépek és hasznosak. Köszönjük továbbá azoknak, akik mindezt létrehozták, legyünk hálásak mindenkinek, akinek a legcsekélyebb része volt is benne.” 

Budapest egyedi arculatát lenyűgöző organikus adottságai mellett épített öröksége és jövőbe mutató modern és korszerű épületei adják. A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Építész Kamara nyílt pályázatot hirdetett Budapest Építészeti Nívódíja 2018 címmel az építészeti és környezeti kultúra fejlődése érdekében. A pályázat célja, hogy elismerje és megismertesse a városképet formáló építészeti alkotásokat, bemutassa az igényesen megtervezett és létrejött alkotásokban résztvevők példaértékű együttműködését a további magas színvonalú, innovatív beruházások ösztönzése érdekében. Idén a X. kerületi Kőbányai Ügyfélszolgálati Központ (Vikár András DLA, Lukács István és Gál Árpád) és a III. kerületi Graphisoft Park Fogadóépülete (Sugár Péter DLA, Ilyés-Fekete Zsuzsa és Kun Tamás) nyerte el idén Budapest Építészeti Nívódíját.  

Kiemelt dicséretben részesült a XII. kerületi Új Hegyvidék Galéria, a Palatinus Strandfürdő műemléki főépület, a X. kerületi Felnőtt és Gyermek Háziorvosi Rendelő és a XI. kerületi őrmezői P+R Parkoló és Pavilon. 

Budapest Építészeti Nívódíja 2018 bírálóbizottságának munkájában dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes elnöklete mellett szakmailag elismert, rangos építészek vettek részt. A Bírálóbizottság tagjai:

  • Mártonffy Miklós Budapest főépítésze, a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztály főosztályvezetője
  • Csapó Balázs építész, a Budapesti Építész Kamara elnöke
  • Csomay Zsófia Primadíjas, Ybl-díjas belsőépítész
  • Kovács Csaba Ybl-díjas építész, a MOME Építészeti Intézet mb. intézetigazgatója
  • Aczél Gábor Ybl-díjas építész 
  • Z. Halmágyi Judit Pro Architectura díjas építész

„Vitruvius szerint az építészetnek három aspektusa van, firmitas (szilárdság), utilitas (hasznosság), venustas (szépség), amelyek nem az akarat oldaláról, hanem a megismerés és megértés irányából tárulhatnak csak fel. Ebben az értelemben a rangsorolás a Nívódíjnak nem célja, hanem talán megbocsájtható eszköze, hogy az építészet rejtett értékeit minél szélesebb rétegekkel megismertethessük.” – fogalmazott beszédében Csapó Balázs, a Budapesti Építész Kamara elnöke.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az 50 a legújabb 100

Az 50 a legújabb 100

A Budapest100 bemutatja: a ‘70-es évek

Otthon Rózsadombon
  • 2024-01-12 13:00
  • Deco

Otthon Rózsadombon

Amikor a tervező magának tervez

Hirdetés