Hétfőn indul az egyhetes közösségi installáció-építés a Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium szervezésében.

Első alkalommal rendezi meg a Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium (RBTSZK) csapata a Bútort az Arborba! – Alkotóhét és Arbor Feszt nevű rendezvényt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Arborétumában, augusztus 23-28. között. Az egyhetes közösségi installáció-építés során a Szakkollégium által tavasszal kiírt hallgatói ötletpályázat nyertes koncepcióterveit fogják megvalósítani, amelyek kiviteli terveit az építész- és tájépítész-hallgatók a Studio Nomad építésziroda szakmai támogatásával készítették el.

A szervezők – a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az Egyetem Budai Campusának Hallgatói Önkormányzata és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) – támogatásával több szakmai, kulturális és közösségi programon is részt vehetnek a látogatók. Az Alkotóhét alatt az egyes programok előzetes regisztrációval látogathatók, a színes felhozatalt többek között akusztikus zenei előadások is gazdagítják, ahol fellép Sárközi Dina, Grócz Bence és az ezekamaifiatalok nevű formáció is. Péntek este a KÉK támogatásával tájépítészeti tematikájú szabadtéri filmvetítésen is részt vehetnek az érdeklődők. 

Az Alkotóhét megkoronázása az augusztus 28-i Arbor Feszt ’21 esemény, ahol többek között az elkészült bútorokat is átadják. Az Arbor Feszt ’21 a szakmai érdekeltségű látogatók, a gyermekkel érkező családok és a növénykedvelő felnőttek számára egyaránt kínál tartalmas kikapcsolódást. A nap folyamán számos workshop és előadás mellett növényvásár, vezetett Arbor séta és gyermeksarok várja majd a látogatókat. Az érdeklődők kipróbálhatják a bútorkészítést Tóth Ádám MoME-ösztöndíjas formatervező újrahasznosított műanyag csomópontjaival, meghallgathatnak kerekasztal-beszélgetést Erő Zoltánnal, Budapest főépítészével, de akár jógázhatnak is egyet a Shape you Studioval, Tóth Réka vezetésével.

A programokat a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Arborétumának különleges atmoszférája teszi még különlegesebbé, ahol a nyugodt környezet és a természeti értékek még inkább méltó helyet biztosítanak az elkészült installációknak.

A MATE kiemelt feladatának tekinti a Gellért-hegy déli lejtőjén elterülő Budai Arborétum rekonstrukcióját, páratlan szépségű természeti kincseinek megőrzését. A terület megújulásába jól illeszkednek a hallgatók által tervezett, az Arbor Feszt ’21 rendezvény keretében átadásra kerülő bútorok.

A nap közbeni kerekasztal-beszélgetéseknek helyet adó színpadon este Korányi Benjámin koncertjét élvezheti a közönség, majd ezt követően a Fran Palermo együttes szórakoztatja a látogatókat. A programsorozat a HESSZ csapatának fellépésével zárul, a MATE Budai Campus ikonikus, mozaikokkal dekorált Dísztermében.

Az esemény során a szervezők fokozottan kérik a látogatókat a járványhelyzetben elvárt, felelős magatartás betartására, valamint az egymásra való odafigyelésre. Egyes programok korlátozott számban, előzetes regisztrációt követően látogathatók, ezekről bővebb információt az Arbor Feszt ‘21 Facebook-oldalán találhatnak.

Facebook események:

Támogató partnerek: Makita, Durisol, Leier, Nestlé, Fiók, Folly Arborétum, MONYÓ

A projekt a Nemzeti Tehetség Program és Újbuda Önkormányzatának jóvoltából jöhet létre.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hallgatók terveztek és készítetek bútorokat a Budai Arborétumba

Hallgatók terveztek és készítetek bútorokat a Budai Arborétumba

Hétfőn indul az egyhetes közösségi installáció-építés a Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium szervezésében.

Egyetemi megállapodás Kenya magyar építészének nyomdokain

Egyetemi megállapodás Kenya magyar építészének nyomdokain

Négy magyar egyetem nyitott közös képviseletet Nairobiban.

Bútort az Arborba! – tájépítészeti ötletpályázat hallgatóknak

Bútort az Arborba! – tájépítészeti ötletpályázat hallgatóknak

A Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium a Studio Nomad mentorcsapatának közreműködésével.

Hirdetés