Kazi Zsolt Silver Diploma díjat kapott az Eurasian Prize nemzetközi versenyen.

Hirdetés

Silver Diploma díjat nyert a diplomamunkájával Kazi Zsolt az Eurasian Prize nemzetközi versenyen – közölte a BME a közösségi oldalain. A díj idei kiírására 22 országból több mint 450 projekt nevezett.

Az Eurasian Prize versenyt 2002 óra minden évben megrendezik az építészet, urbanisztika és design szakma képviselői. Idén 22 országból több mint 450 projekt mérkőzött meg a legjobb helyekért.

A zsűri kategóriánként szigorú szempontok szerint értékelte a mezőnyt az építészet és design mellett olyan kérdéseket előtérbe állítva, mint az urbanizáció hatásainak kezelése, ökológia és éghajlatváltozás, társadalmi közösségi tervezés.

Kazi Zsolt a Gergely-bánya megújításának tervével pályázott a fenntartható jövő témakörében. A fiatal mérnök áramot, illetve hőt termelne a Gergely-bánya feltöltéséhez használt hulladékból keletkező biogázból. Az erőmű köré pedig környezetbarát, közösségi térként is hasznosítható látogatóközpontot tervezett.

„Azt szokták mondani, hogy egy ilyen nemzetközi díj felér egy külföldi diplomával, szakmai pályafutásomban ezért mérföldkőnek számít” – jelentette ki Kazi a Kőbányai Hírek Facebook-oldalon. 

Idén a zsűrit Patrik Schumacher (Zaha Hadid Architects) elnökölte, de többek között Ben van Berkel és Jürgen Mayer H. is zsűritag volt. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy új középület nem támaszkodhat túlságosan a múltra

Így tartják a finnek, Helsinki központi könyvtára pedig bizonyítja is a tételt.

Verseny népszerűsíti az építőmérnök-szakmát

A verseny célja, hogy egyre többen lássanak perspektívát az építőiparban.

Óriási érdeklődés a Műegyetem BIM képzése iránt

Az ÉMK szakirányú továbbképzési szakán a BIM rendszerek, folyamatok, alkalmazások, menedzsment terén korszerű tudással rendelkező mérnököket képeznek.

Hirdetés