Megnéztük, milyen házakat építettek mostanában Brazíliában, és kicsit a múltba is visszamegyünk Walter Gropius nyomán.

Gondolatszabadság, konténerház, téglalapok és négyzetek, edzőterem a hőség sújtotta brazil sztyeppe közepén, valamint a brutalista építészet - fogalmak, amelyek közös nevezője Brazília.

Casa Biblioteca - A gondolkodás szabadsága

Fotó: Gleeson PaulinoFotó: Ricardo Bassetti

Amikor 2014-ben az Atelier Branco Arquitetura alapító tagjai, Matteo Arnone és Pep Pons nekiláttak Vinhendo városában egy könyvtár (Casa Biblioteca) megtervezésének, alapvetően két célt kellett a szemük előtt tartani: létrehozni a tökéletes olvasási helyszínt, amely különleges élményt nyújt az őserdőben, egyúttal egy olyan helyet, ahol mindenki el tud vonulni a gondolatai közé, ha arra van igénye. Nem hagyományos értelemben vett könyvtárról beszélünk, bár a ház könyvgyűjteménye lenyűgöző. A megbízó ugyanis egy korábbi politikai aktivista, most politológus és egyetemi tanár volt, aki fiatalkorában Brazília katonai diktatúrája ellen küzdött, ezért is vált szimbólummá a gondolkodás szabadsága. A 200 négyzetméter alapterületű házat elvonulás céljából vásárolta meg, alapszerkezetét két öntött betonlap alkotja, az egyik az alapon, a másik a tetőn található. Az egész szerkezetet nyolc karcsú betonoszlop tartja, amelyek egyben a ház belső megjelenését is meghatározzák.

További fotókért kattintsatok ide
 

Casa Contêiner - A konténer is lehet jó

Fotó: Ruy TeixeiraFotó: Ruy Teixeira

Marilia Pellegrini építész a 2019-es Casacor kiállításon mutatta be konténerházát (Casa Contêiner), amely jó példa arra, hogy egyszerű tengeri konténerekből modern és funkcionális házat lehet kialakítani. A projekt filozófiája az anyagok fenntarthatóságán és újrahasznosításán alapszik: egy konténerház kivitelezése kevés időt vesz igénybe és környezetkímélőbb is. Az előnyök ellenére azonban van egyfajta bizalmatlanság az ilyen típusú házakkal szemben, a szkeptikusok azt mondják, hogy ami gyorsan elkészül, az olyan is, az építész ennek ellenkezőjét szerette volna bebizonyítani. A 60 négyzetméteres ház két konténerből áll fehér színben, amely széthúzza a teret. A konténerek hullámos szerkezete észrevehetetlen, a külső rész olyan anyaggal lett bevonva, amelyek ellenállnak a napsugaraknak, a kopásnak és a karcolásoknak. A ház összességében úgy lett kialakítva, hogy nem lehet megmondani, konténerekből készült. Az épület körüli terület 90 négyzetméter gyümölcsfával és zöldfelülettel, valamint egy gránitból készült paddal.

További fotókért kattintsatok ide
 

Hétvégi ház - Játék a formákkal

Fotó: Fernando Guerra | FG+SGFotó: Fernando Guerra | FG+SG

A kiválasztott hétvégi ház São Paulo közelében található, három egymásra rakott absztrakt tömegből áll, amelyek az Atlanti-óceánra néznek. A három rész egy téglalap alakú alsó szint és egy háromszög alakú felső szint, ahol a hálószobák kapnak helyet, közöttük pedig van egy átlátszó tér, ahol a közös helyiségek találhatók. A háromszög alakú rész egyben árnyékoló is, hiszen nemcsak a szinten elhelyezett erkélyeket, hanem az alatta lévő teret is védi a közvetlen napsugárzástól, miközben a téglalap alap sokkal zártabb, monolitikusabb, kevésbé szellős, mint a legfelső rész. A két szint feszültségét az építésziroda, a Bernardes Arquitetura a középső szint légiességével oldotta fel. A 2017-ben készült házban a belsőépítészeti megoldások is olyan egyszerűek, mint az alkalmazott építészeti formák, a bútorok többnyire fából készültek.

További fotókért kattintsatok ide.

Unileão Iskola - Tornacsarnok építés extrém időjárási körülmények közepette

Fotó: Joana França

Az Unileão Iskola Brazília Cariri régiójában található, egy olyan helyszínen, amelynek éghajlata rendkívül száraz és meleg. Az iskola diákjainak, tanárainak és az ott dolgozó személyzetnek tervezett egy 965 négyzetméteres tornacsarnokot 2018-ban a Lins Arquitetos Associados. A terület a hőség miatt korántsem volt ideális, mert egy olyan fennsíkról beszélünk, ahol szinte az év minden napján süt a nap, így a tervezőknek különféle hőkezelési opciókat kellett kigondolniuk az épület hőmérsékletének csökkentésére. A komplexum öt, egymáshoz kapcsolódó kör alakú épületrészből áll, mindegyik körben másfajta tevékenység végezhető. A napsugárzás csökkentésére egy három rétegből álló "falrendszert" hoztak létre. Az első és a napsugarakkal közvetlenül érintkező felületen a téglákat úgy rakták egymás mellé, hogy egyfelől meghatározza az egész épület mintázatát, másfelől pedig hogy a köztük lévő réseken beáramolhasson a fény. Az épületbe a következő réteget egy belső kert jelenti fákkal, amely hozzájárul a kellemes mikroklíma kialakításához. A harmadik réteget az üvegkeretek jelentik.

További fotókért kattintsatok ide.

Igreja Matriz São Luiz Gonzaga - A brutalista templom

Fotó: Ronaldo Azambuja Fotó: Ronaldo Azambuja

Gottfried Böhm német építész, aki 1986-ban elnyerte a Pritzker-díjat, igazi építészdinasztiából jön: apja, nagyapja és három fia szintén az építészetet választotta. Böhm munkásságára nagy hatással volt két találkozás: Ludwig Mies van der Rohe és Walter Gropius hatására Böhmöt az expresszionizmus és a Bauhaus követőjeként tartják számon, ő magát úgy definiálta, hogy olyan építész, aki kapcsolatot teremt a múlt és a jelen között. Egyik leghíresebb alkotása az Igreja Matriz São Luiz Gonzaga templom Brusque városában, egy olyan városban, ahol jelentős a német behatás. A brutalista stílusban épült, de az expresszionizmus elemeit is magán viselő templom kiemelkedik a városi környezetből, az építész először 1953-ban látogatott el a helyszínre, a terveket pedig Németországban dolgozta ki. Az épület szürke alapját a helyi kőbányákból származó gránittömb adja, a padlón, az ablakokon, a falakon és a mennyezeten speciális anyagokat használtak fel a szín eléréshez. A belső tér kialakításakor többnyire kerülték a hagyományos templomokra emlékeztető vonásokat, így a végeredmény egy alapjaiban puritán, üvegablakokkal játszó, a hal, a szőlő, a kereszt és a búza szimbólumokat felhasználó épület lett. A brutalista stílus a fény mellett a topográfiát is eszközként használta ahhoz, hogy kialakítsa a végső kompozíciót, egyesítve az építészetet és a környezetet.

További fotókért kattintsatok ide.

Borítókép: Peninsula House, fotó: Fernando Guerra | FG+SG




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Jeles tradíciók és modern gyártás egy cseh borászatban

Jeles tradíciók és modern gyártás egy cseh borászatban

Ezt a kettőt hozza össze a CHYBIK + KRISTOF tervezte Lahofer Borászat.

Átadták az USA olimpiai és paralimpiai múzeumát

Átadták az USA olimpiai és paralimpiai múzeumát

A Diller Scofidio + Renfro tervezte épület a világ leghozzáférhetőbb múzeuma lett.

Újjáépítik a New York leégett történelmi épületét

Újjáépítik a New York leégett történelmi épületét

A város kéz a kézben dolgozik a chinatowni közösséggel, és új ötleteket is várnak a terület jövőjével kapcsolatban.

Hirdetés