Egy szállodából, társasházból és kaszinóból álló épületkomplexum készül.

Budapesten, a Duna-parthoz közel egy szállodából, társasházból és kaszinóból álló épületkomplexumot alakít ki a Market Építő Zrt. a BDPST Group és a Cretum beruházásában több műemléki épület védett részeinek megőrzésével.

Fontos mérföldkőhöz érkezett a főváros V. kerületében, a Vörösmarty tér és a Vigadó közvetlen szomszédságában épülő Hotel Dorothea: a szükséges bontások után a kivitelező a pincét mínusz 15 méterre mélyítette, ebből a mélységből épült fel a Moratus Szerkezetépítő Kft. közreműködésével a négy emeletnyi pince, amivel a kivitelezés újra elérte az utcaszintet.


 
A helyszínen 2019 júliusában kezdődtek meg nagy körültekintéssel és gondossággal az erősen leromlott állapotú épületekben (az egyik épületet statikailag életveszélyessé nyilvánították) a bontási munkálatok az építéstörténeti tudományos dokumentációnak és az építési engedélynek megfelelően, beleértve azoknak  az épületelemeknek az ideiglenes elbontását is, amelyek a speciális helyreállítást igénylő technológia miatt a helyszínről elszállítva szakműhelyekben lesznek korhűen helyreállítva, majd a helyszínen visszaépítve.

A megmaradó épületrészeket, valamint az önmagukban álló homlokzatokat az utcán és az épületeken belül elhelyezett, nagyjából mintegy 100 tonnányi, ideiglenes acélszerkezettel stabilizálták. Az értékes épületelemeket helyszíni védelemmel látták el, megóvva őket a kivitelezés során esetlegesen előforduló sérülésektől. Ezek az ütemterv szerint a kivitelezés későbbi fázisában kerülnek felújításra a helyszínen. A bontási munkálatokkal párhuzamosan megtörtént a meglévő alaptestek és a meglévő, de statikailag rossz állapotú szerkezeti elemek megerősítése is. Ezek a munkák szintén nagy körültekintést és speciális technológiákat igényeltek az épületek állapota, kora és az építési helyszín szűkössége és belvárosi elhelyezkedése miatt.

A bontási munkálatok során összesen mintegy 25 ezer köbméternyi épületszerkezetet távolítottak el, speciális megtámasztásokat és merevítéseket alkalmazva, és közel 20 000 köbméternyi földet emeltek ki és szállítottak el a pincetömbből. A projekt során eddig 11 ezer köbméternyi betont használtak fel, ami közel 1500 mixerfordulónak felel meg.

A legmagasabb színvonal jellemzi majd a hotelt és a társasházat is

A projekt keretében egy új, ötcsillagos hotel épül összesen 216 szobával a hozzá tartozó közösségi terekkel és kiszolgáló funkciókkal. A komplexumban helyet kap továbbá egy 28 lakásos luxus társasház, két étterem, két üzlet és egy új kaszinó is. A beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt projektté nyilvánították.
 
„A beruházás végén összesen mintegy 26 ezer négyzetméternyi hasznos alapterületet adunk át” - jegyzi meg az építkezés volumenét érzékeltetve Metka Márton, a projekt műszaki igazgatója.
 
Az építészeti designt és a belsőépítészetet az olasz sztárépítész csapat, a Lissoni & Partners jegyzi. A hazai generáltervező, a TSPC Kft. munkáját is koordinálva, a kivitelezést egy közel 1000 oldalas, szigorú Marriott Autograph Standard szerint végzi a Market.

Különböző korszak építészeti stílusai keverednek

Az építkezés számos kihívást tartogat, három különböző korszak épületeit kapcsolja össze a kivitelező egy összefüggő tömbbé. Az Apáczai Csere János utca és a Vigadó utca által határolt részen helyezkedik el az úgynevezett Mahart-ház, a Vörösmarty tér felől a Futura vagy úgynevezett Münnich-ház, a Wekerle utca felől pedig az egykori Bank székház, vagyis a Weber-ház.
 
A három épület az 1900-as évek elejétől kezdődően készült, 10-20 éves időbeli eltolódásban. Ebből eredően a szerkezeti kialakításuk is különbözik egymástól, így különböző módszerekkel kell őket átépíteni is. Az épületek homlokzatait az utcafronton eredeti állapotuknak megfelelően állítják helyre, a belső udvart pedig egy 35 méter fesztávú, üveggel fedett belső átriummal alakítják ki. A három épületen egymással összhangban egy egységes, kortárs megjelenést kap a belső homlokzat.

A belső udvar a kívülről sokarcú épületegyüttes építészeti egységesítését teszi majd lehetővé. A belső tér a második emeleten fog egyesülni egy légtérré. Egyedi atmoszférát biztosít majd a hullámzó, strukturált lamellás homlokzat, a burjánzó belső kert és az üvegfallal transzparenssé tett öntöttvas szerkezetű műemléki lépcső.

A védett belső tereket és homlokzatokat a munkálatok során megőrzik és felújítják, a többi épületrész pedig a bontási munkálatok után újjáépül. Az épület külső homlokzata és belső lépcsőházai védettséget élveznek, ezért az építők folyamatosan konzultálnak a hatósággal a restaurálási feladatokat illetően.

Több egyedi kihívással néz szembe a kivitelező

A szerkezetépítés során 14 ezer köbméternyi új vasbetonszerkezetet épít a Moratus Kft., ebben külön kihívást jelent az újonnan épülő részeket a megmaradó épületszerkezetekkel összedolgozni. A kivitelezők számára a megvalósítás során kihívást jelent a munkaszervezés is, amelyet a szűk, épületek által körülhatárolt belvárosi környezetben kell koordinálni.

A tömb egyik épülete már 20 éve elhagyatott volt, így a falakon felütötte a fejét egy gombás fertőzés, melynek kezelése körültekintést igényel és módszeresen irtani kell, hogy később ne térjen vissza. A munkálatok során kiemelt figyelmet kell fordítani az építkezési terület közepén 24 órában nyitva tartó kaszinó zavartalan működésére is.
 
A projekt az ütemtervnek megfelelően halad, jövő év első negyedévében az acél tetőszerkezetek telepítésével a komplexum eléri a szerkezetkész állapotot, 2023 elején pedig sor kerülhet az átadásra.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Új szállodamárkával bővül a budapesti repülőtér hotelkínálata

Új szállodamárkával bővül a budapesti repülőtér hotelkínálata

Újabb terminálkapcsolatú szálloda nyílik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Befejeződtek a Dreschler palota munkálatai

Befejeződtek a Dreschler palota munkálatai

Újra élet költözik a Balettintézetként ismert emblematikus budapesti épületbe – megnyílt a W Budapest Hotel

Hirdetés