Erkel Residences a Kálvin térnél. 

A pesti történelmi belváros épületeinek tervezése, átalakítása mindig izgalmas építészeti, urbanisztikai kihívást jelent az építészek, építészirodák számára. Ha pedig mindez szűk utcaszerkezettel és különleges telekosztással is párosul, akkor egy még komplexebb feladatról beszélhetünk, ami mindenképpen érdekes szakmai kihívásnak tekinthető. Ezek mindegyike elmondható a IX. kerületi Erkel utca 18. szám alatt álló Erkel Residences esetében, melynek átadására idén kerül sor. Cikkünk az OCTOGON magazin 174-es (2022/2-es) lapszámából.
 


A 78 lakásos, két épületből álló, nyolcemeletes társasház Hatvani Ádám és Dékány Tibor (a sporaarchitects vezető építészei) tervei alapján valósult meg. Az építészirodának és a kivitelező, fejlesztő cégnek egyébként nem ez az egyetlen közös munkája: az ingatlanbefektető a nagy sikert aratott, díjnyertes Ráday Residence lakóházhoz hasonlót szeretett volna kialakíttatni az Erkel utcában is. Habár ez utóbbi projekt nem volt teljesen zökkenőmentes, az eredmény végül önmagáért beszél.

A beruházás meglehetősen sok kritikát kapott az eredeti, 1860-as években épült romantikus bérház lebontása miatt. Többen sérelmezték ugyanis, hogy a lakóház egy olyan utcában állt, ahol viszonylag jól megmaradt a 150 évvel ezelőtti utcakép, javarészt klasszicista és romantikus stílusú épületekkel. A nagy vihart kavart bontással közel egyidőben, 2015-ben kezdte meg az új épület tervezését az építészcsapat.
 


A 2002-ben alapított sporaarchitects a hazai építészeti szféra egyik leginnovatívabb, nyitott szemléletű építészirodája. Fontosabb munkáik között szerepel Magyarország egyik legnagyobb projektje, a budapesti négyes metró, ahol a Szent Gellért téri és a Fővám téri állomások építészeti tervezésén dolgoztak, de emellett számos sikeres társasházi fejlesztés is fűződik a stúdió nevéhez. Munkáiknál minden esetben az adott kontextusba illeszkedő, mégis egyedi építészeti megoldásokra törekszenek.

Az Erkel Residences jellegzetességét például egyértelműen a homlokzat modern, karakteres megjelenésének és a régi idők „lenyomatának” izgalmas kombinációja adja.

A tervezési folyamat során egy kortárs építészeti elemeket alkalmazó, a mai kor követelményeinek megfelelő, ám egyúttal a meglévő városszövetbe is illeszkedő társasház létrehozása volt a cél. Mindezek mellett kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy valamilyen módon a lebontott épületre is reflektáljanak. Az elkészült társasház friss, lendületes megjelenésével (látványos aszimmetria, a falsíkból plasztikusan kiugró franciaerkélyek) kétségkívül eltér a megszokott utcaképtől, ugyanakkor egyfajta emlékállítási gesztusként a homlokzat CNC technológiával felmart vonalaiból kirajzolódik a lebontott épület sziluettje is. A sápadt bézs árnyalatú jura mészkőburkolat szintén szerencsés választásnak bizonyult, melynek köszönhetően a társasház még jobban tud illeszkedni a meglévő épületek architektúrájához, látványához, szín- és anyagvilágához.
 


Az épület elhelyezkedése kifejezetten szerencsésnek mondható, hiszen a Kálvin tér közelében, a híres és közkedvelt Ráday sétálóutca szomszédságában lévő Erkel utca ideális választás lehet mindazok számára, akik egy frekventált, mégis nyugodt helyen szeretnének élni. Az előnyös lokációval ellentétben azonban az építési telek további adottságai már közel sem voltak ennyire optimálisak; azon felül, hogy foghíjbeépítésről van szó, nehezítő körülményt okozott az is, hogy a telek geometriája egyedi, nyújtott ötszög alakú. Sajátossága, hogy a különleges telekosztás miatt a nyugati telekhatár az Erkel utcával tompaszöget zár be, és csak később fordul vissza (nagyjából) merőleges irányba, így a telken egyfajta „zseb” alakul ki.

A társasház tömegformálása a foghíjtelek furcsa hatszög alakját, a korabeli belvárosi telekosztás logikáját követi. A sporaarchitects legfontosabb szempontjai a tervezés során, hogy modern megjelenésű, élhető épületeket hozzanak létre a városban, lehetőleg minél több zöldfelülettel. A tervezőknek komoly kihívást jelentett, hogy a városszövet befoltozásával létrejövő Erkel Residences épülettömege egy ilyen élhető környezetet definiáljon, fényt engedjen be a saját és a szomszéd belső udvarba, és takarja a tűzfalakat is.
 


Az épület bejárata az Erkel utcáról nyílik, innen juthatunk az előcsarnokon keresztül az A és a B épület, valamint a háromszintes mélygarázs lépcsőházához. A társasházban nyolc emeleten összesen 78 db (51–122 m2 hasznos alapterületű) lakás készült, részben a leendő tulajdonosok elképzelései alapján. A tetőszinten nagy alapterületű, teraszos kialakítású lakások, míg a földszinten közösségi helyszínek – üzletek, kávézó, edzőterem, iroda – kapnak helyet. A legtöbb lakás a forgalomtól jól elzárt, csendes belső udvarra néz. A rengeteg üvegfelület (nagyméretű ablakok, üvegkorlátok) elegáns hatást kölcsönöz az egyes helyiségeknek, és jól beláthatóvá teszi a nyüzsgő belvárost.

Az Erkel Residences kialakításakor sarkalatos pont volt a korszerű stílus, amely napjainkat jellemzi, és a környező épületekhez való csatlakozás, azokra való reflektálás. Mindezt sikerült magas színvonalon megvalósítani, amit többek között az is bizonyít, hogy a projekt már jelentős szakmai elismeréseket is magáénak tudhat.

Az épület tervei 2016-ban elnyerték a The European Property Awards díját „Lakóépület” kategóriában, továbbá az idei Év Homlokzata pályázaton a szakmai zsűri szerint a sporaarchitects kiemelkedőt alkotott, és az elbírálási szempontok alapján a legjobbnak bizonyult a társasház kategóriában. A két épületrészből álló lakóházat ügyesen építették be a szomszédos épületek környezetébe, a belváros szövetébe, így a formabontó homlokzat nem bántja a történeti utcaképet, és a háznak egyedi, utánozhatatlan stílust kölcsönöz. Azáltal pedig, hogy az utcai homlokzat kőburkolatába a korábban itt álló romantikus lakóépület homlokzatának árnyképét gravírozták, nem mindennapi módon állítottak emléket az eredeti épületnek.
 

Tervezés: 2016–2017
Kivitelezés: 2017–2022
Nettó alapterület: 7837 m2 

Generáltervező: SPORAARCHITECTS
Vezető tervező: HATVANI ÁDÁM és DÉKÁNY TIBOR

Építész munkatársak: BODA JUDIT, KOSIK PÉTER, KOVÁCS GÁBOR, PÁSZTOR BENCE, TARCALI DÁVID, TÓTH MÁTÉ, TRESZKAI ANETT

 

 

Még több fotó a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Isten házában emberként lakni

Isten házában emberként lakni

Ilyen is csak Hollandiában történhet.

Egy társasház metamorfózisa

Egy társasház metamorfózisa

Erkel Residences a Kálvin térnél. 

Extrán keskeny

Extrán keskeny

Vertikális élettér Madridban. Murado & Elvira Architects : Galgo House

Hirdetés