Több olyan cég is nyert, amelyik a világ több országából csábított haza magyar munkavállalókat.
Februárban lezárult a kilencedik - ezúttal több mint húsz különböző kategóriában kiírt - Az Év Irodája Verseny. Idén több olyan kis- és nagyvállalat is nyert, amelyik a világ több országából csábított haza magyar munkavállalókat újonnan nyílt irodájukba. A díjnyertes irodákban a kreatív megoldások domináltak: a kisvállalati kategóriában győztes szegedi irodát például egy romkocsmából alakították ki.

Februárban kihirdették az ingatlan.com csoporthoz tartozó iroda.hu által sorrendben kilencedik alkalommal megrendezett Az Év Irodája Verseny győzteseit. A több mint 160 nevezőből a közönség és egy független szakmai zsűri választotta ki a legnívósabb irodákat több mint húsz különböző kategóriában. A bérlői és dizájn díjakat az OfficeUP irodatrend konferencián adták át, ahol a bérlők és ingatlanszakmai szereplők osztottak meg egymással költözéssel és irodakialakítással kapcsolatos tapasztalatokat és trükköket. Kalmár Zoltán, Az Év Irodája Verseny alapítója elmondta:
Az elmúlt években a hazai irodapiac hatalmas fejlődésen ment keresztül. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy egyre több multinacionális vállalat fektet be Magyarországon, és nyit irodát Budapesten, illetve vidéki nagyvárosokban. Másrészt pedig a hazai cégeknek is fel kell venniük a harcot a munkavállalókért folytatott globális versenyben. A szakember hozzátette, hogy a modern munkahelyi környezet a munkavállalói márka egyik legfontosabb eszközévé lépett elő.
Nyertesek - romkocsmából lett iroda
Az Év Irodája Verseny fődíját az ION Dealogic amerikai szoftvercég Budapest belvárosában kialakított irodája nyerte. A díjnyertes munkahely megidézi annak a kilenc világvárosnak az építészeti stílusát és hangulatát, ahol a cégcsoport aktív jelenléttel rendelkezik. A kisvállalatok versenyében egy divatszektorban működő startup, az Antavo nyert, amelyet négy magyar fiatal alapított Londonban, de a központjukat Szegedre költöztették, ahol egy romkocsmából alakítottak díjnyertes irodát. Szintén díjat nyert a világ legnagyobb vagyonkezelőjének, a Blackrocknak tavaly Budapesten megnyílt irodája, ahová a világ 20 országából több mint 450 munkavállalót toboroztak. A nagyvállalat irodájában több mint 50 olyan magyar szakember is dolgozik, akiket a vállalat csábított haza Európából és a tengerentúlról.

Már nem csak a lokáció számít
Fodor Dániel, Az Év Irodája Verseny főszervezője hangsúlyozta, hogy ma már nem csak a lokációról szól az irodaválasztás. Nemzetközi kutatások szerint a fiatal munkavállalók körében a következő munkahelyük kiválasztásában a fizetés után a második legfontosabb szempont a munkahelyi környezet. Egy irodanyitás, költözés vagy irodafelújítás előtt érdemes kikérni a munkavállalók véleményét is a munkakörnyezet kialakításakor, hogy otthonosan érezzék magukat a kollégák.

Az Év Irodája Employer Branding díj olyan cégek számára lett kialakítva, akik kifejezetten bevonták a munkatársakat az iroda kialakításba, és beépítették az irodai környezetet a cég kommunikációs stratégiájába. Ezt a díjat idén az Ericsson Ház nyerte. Fodor Dániel szerint a munkatársak bevonása azért is fontos az irodatér kialakításába, mert a szellemi munkakörben dolgozók majdnem annyi időt töltenek a munkahelyükön mint az otthonukban, és ezt csak kiváló munkakörnyezetben lehet hatékonyan eltölteni.
| Díj neve | GYŐZTES 2018 |
| Az Év Irodája Fődíj | ION - Dealogic Planet |
| Az Év Irodája Design díj | Neuschloss Palota - Redwood Holding Iroda |
| Az Év Irodája Kisvállalati díj | Antavo |
| Az Év Irodája Nagyvállalati díj | BlackRock |
| Az Év Irodája Evolúciós díj | ION - Dealogic Planet |
| Az Év Irodája Employer Branding díj | Ericsson House |
| Az Év Közösségi tere | Egis Közösségi Munkatér |
| Az Év Közösségi tere különdíj | Belvárosi Közösségi Tér |
| Az Év Asset Management cége | CPI Hungary Kft. |
| Az Év Facility Management cége | Strabag PFS Zrt. |
| Az Év Property Management cége | ESTON International Zrt. |
| Az Év Tanácsadó Cége | Cushman & Wakefield |
| Az Év Fejlesztő Cége | WING Zrt. |
| Az Év Finanszírozó Cége | Erste Bank Hungary Zrt. |
| Az Év Tervezett Lakó Projektje | Budapart |
| Az Év Tervezett Kereskedelmi Projektje | Nordic Light Trio |
| Az Év Tervezett Hotel Projektje | Hard Rock Hotel Budapest |
| Az Év Proptech Megoldása | Invensol Hungary Kft. |
| Az Év Ingatlanfejlesztése | Telekom székház |
| Az Év Lakóingatlan Fejlesztése | Kapás 21 by Cordia |
| Az Év Ingatlanfejlesztése Különdíj | Milestone Budapest Semmelweis |
| Az Év Legzöldebb Projektje | GTC White House |
| Az Év Ingatlanpiaci Személyisége | Futó Gábor Futureal-csoport társalapító / tulajdonos |
| Az Év Feltörekvő Tehetsége | Geng Szabolcs (Ericsson Magyarország) |
| Real Estate Awards Életműdíj | Sermer Katalin |
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.



