A Fuwen Általános Iskola tervezői mindent megtettek azért, hogy jól érezze magát a gyermek az iskolapadban. 

Az urbanizáció gyorsulásával egyre nagyobb bajba kerülnek Kína vidéki iskolái, a tanárok elvándorolnak, akik maradnak, nem rendelkeznek megfelelő tudással, és a létesítmények is elavultak. Ezen szerettek volna változtatni a tervezők (Kínai Művészeti Akadémia Táj- és Építészmérnöki IntézeteWangwei Studio), akik egy lepusztult iskolából varázsoltak valami egészen meseszerűt. 

Az eredeti iskola olyan volt, mint elárvult vidéki társai, fantáziátlan és semmilyen kötődése nem volt a természettel. Ez most teljesen megváltozott, a 2018-ban átadott,  2604 négyzetméter alapterületű iskola szürke-vörös tetőjét a környező épületek és a dombok ihlették, közlekedőivel, kötélhídjaival és zegzugos folyosóival az épület a hegyi utakra hajaz, valamint bambuszerdő, gyümölcsfák, virágok és egy kis medence emlékeztetnek még inkább a természet közelségére. 

Az egész komplexum úgy néz ki, mintha egy falu egymásra épülő házikói, és egyáltalán nem azt az érzetet kelti, hogy itt bizony a gyermekeknek kötelességei vannak, sokkal inkább olyan, mintha szabadon létezhetnének a természetben. 

Az épülethez környezetbarát anyagokat használtak fel, és előregyártott, könnyűszerkezetes anyagokat használtak hozzá. A vörös és lila polikarbonát tető- és falpanelek sorozata, a helyi mozaiktechnológiával készülő burkolt felületek a terrazzo padlóval kombinálva, a filigrán fa és acél tartószerkezetek és táblásított fa felületek alkotta összkép a bambuszerdők hangulatát tükrözik. A nyitható ablakok és ajtók igazi mesevilágot hoznak létre, amelyben a gyerekek igazán jól érezhetik magukat. Végre lett lelke az iskolának, és nemcsak Kínában, de szerte a világon ez hiányzik leginkább a legtöbb oktatási intézményből.

Forrás: Archdaily




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tíz értékes okosbútort adott át az MVM országszerte

Tíz értékes okosbútort adott át az MVM országszerte

A diákok energetikai témájú edukálását célzó MVM Okosiskola pályázatra ezernél is több iskola jelentkezett. 

Tadao Ando által tervezett múzeum nyílt Kínában

Tadao Ando által tervezett múzeum nyílt Kínában

He Art Museum (HEM) néven új kortárs kiállítótér nyílt Fosanban, Kína Kuangtung tartományában.

Mit jelenthet Európának a Bauhaus második hulláma?

Mit jelenthet Európának a Bauhaus második hulláma?

Az európai vezetők nemcsak az építészeti, de a mentalitásbeli megújulást is várják tőle.                     

Hirdetés