Hirdetés

A nyílt forráskódú projektet Carlo Ratti és Italo Rota építészek tervezték.

Egy hónappal azután, hogy két olasz építész, Carlo Ratti és Italo Rota bemutatta a hajózási konténerekből készülő Connected Unit for Respiratory Ailments (CORA) terveit, elkészültek az első prototípusok, sőt üzembe is helyezték őket egy torinói átmeneti kórházban.

A CURA-t az Észak-Olaszországban különösen súlyos koronavírus-helyzetre szánták gyors megoldásnak, amivel rövid időn belül bővíteni lehet a szűkös kórházi kapacitást. A nyílt forráskódú terv szerint egy-egy húszlábas (6058 mm hosszú, 2438 mm széles) tengeri áruszállítási konténerben két beteget lehet elhelyezni, ágyakkal ventilátorokkal, monitorokkal és egyéb felszerelésekkel.

A konténerek hosszanti oldalába vágott ablakokat elsősorban az orvosoknak szánják, hogy „mindig, a konténeren kívülről is rajta tarthassák a szemüket a betegeken”, ugyanakkor a betegeket így láthatják a családtagjaik is. Ez utóbbi fontos szempont, elvégre a „hagyományos” kórházak nem engednek látogatókat a fertőzött betegek közelébe.

Ahogy a totálképen látható, a konténerek egy felfújható szerkezethez csatlakoznak – ez utóbbi tárolóként és öltözőként szolgál, bár az első terveken még a konténereket, mint kórtermeket összekötő folyosó volt. A CURA-t egy egykori ipari raktárépületben állították fel, 90 ággyal.

Kérdés, most, hogy már készek a tervek, mennyire gyorsan lehetne CURA-kórtermeket telepíteni – bár az olaszországi csökkenő esetszám remélhetőleg feleslegessé teszi ezt a felvetést.

Fotók: Max Tomasinelli




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Fejlesztésekkel indul az év a Semmelweis Egyetemen

Fejlesztésekkel indul az év a Semmelweis Egyetemen

Több milliárd forint értékű felújítás, illetve fejlesztés kezdődhet meg a Semmelweis XXI. Fejlesztési Projekt részeként az ország egyetlen önálló orvosegyetemén.

A testi-szellemi gyógyulás 21. századi központja: a Dél-pesti Centrumkórház

A testi-szellemi gyógyulás 21. századi központja: a Dél-pesti Centrumkórház

Itt vannak a Dél-pesti Centrumkórház tervei. 

Hirdetés