Az INDUST-REUSE, az újrahasznosított ipari épületeket bemutató cikksorozatunk harmadik epizódjában külföldre „utazunk”. Az olyan közismert nyugati példák helyett, mint a londoni Tate Modern (hőerőműből múzeum), vagy az amszterdami NDSM (hajógyárból kulturális hotspot), elsőként Grúziából hozunk egy izgalmas esettanulmányt. A Fabrika Tbilisi egy elhagyatott szovjet ruhagyárba költöző multifunkcionális klaszter, hostellel és változatos kulturális funkciókkal. 

 

 

Az INDUST-REUSE alapvetése, hogy az értékmegőrző reuse gyakorlatoknak a kortárs építészet egyik legfontosabb feladatának kéne lennie. Nemcsak az épített örökségünk megőrzése végett, hanem fenntarthatósági szempontból is, mérsékelve a bontások és az új építkezések ökológiai lábnyomát. Az ipari épületek kiemelt célcsoportjai lehetnének az ilyen jellegű projekteknek, hiszen rendeltetésüknél fogva sokkal könnyebben elavulhat, majd megszűnhet bennük az eredeti tevékenység, mint például lakóházak, vagy középületek esetében. Karakteres esztétikájuk és flexibilisen alakítható, hatalmas belső tereik miatt pedig remek alapok lehetnek változatos új funkciók számára. Cikksorozatunk célja, hogy jó példákon keresztül hívja fel a még álló, bontástól fenyegetett ipari épületek potenciáljára a figyelmet. Az ipari komplexumok közül kiemelt (de nem kizárólagos) figyelemben részesítjük majd a második világháború után épült, modernista épületeket, amelyek a szocialista éra ambivalens maradványaiként még nagyobb veszélyben forognak itthon, mint korábbi társaik.

 

Kevésbé ismert, kis költségvetésű, de a maga nemében kiemelkedően sikeres ipari reuse projekt a Fabrika Tbilisi. Az egykori, ötvenes években épült szovjet ruhagyár a kilencvenes évek óta állt elhagyatottan a grúz főváros központi, ám addig népszerűtlen környékén. A bezárása után körülbelül húsz évvel később a MUA Architecture & Placemaking felfedezte az épületben rejlő potenciált, és elhatározták, hogy egy multifunkcionális közösségi és kulturális teret hoznak létre benne. A Fabrika példája azért kifejezetten releváns a hazai perspektívából, mert ez az épület is a (Grúziában szintén terhelt) szovjet éra öröksége, mégis pozitív töltetet kapott az épület a rehabilitáció során. 

 

 

„Egy kreatív klaszter létrehozásának az ötlete már régóta foglalkoztatott minket, csak nem találtunk hozzá korábban megfelelő lokációt. Amikor látókörünkbe került az egykori tbiliszi ruhagyár, úgy döntöttünk, hogy az épület köré tervezzük a koncepciót, hogy az a lehető legkompatibilisebben alkalmazkodjon a meglévő adottságokhoz. Az épület magántulajdonban volt, néhány tulajdonossal (többek között a gyár volt igazgatójával), akik már nagyon meg akartak szabadulni az ingatlantól. A terület kifejezetten olcsó volt, és akkoriban kifejezetten népszerűtlennek számított, így könnyű vétel volt.  Ráadásul akkor már voltak partnereink a projektben, akik szívesen befektettek. Az engedélyek megszerzése is egyszerű volt, a város pedig izgatottan és támogatóan fogadta az ötletet. Ráadásul, mivel nehézgépekre tervezték az épületet, remek állapotban volt a szerkezet. Az egyik helyiségbe költöztettük az irodánkat, és kevesebb mint két év alatt befejeztük a teljes tervezést és kivitelezést” – mesélte nekünk  Devi Kituashvili, a MUA Architecture & Placemaking társalapítója és ügyvezető igazgatója, valamint a Fabrika Tbilisi társalapítója és brand igazgatója. 

 


A koncepció meghatározásának kiindulópontja a városi kontextus elemzése volt, a cél pedig, hogy az új komplexum fenntartható gazdasági modellje a környék társadalmi életét is pozitívan befolyásolja. Az épületbe egy hostelt, művészstúdiókat, designüzleteket, bárokat, éttermeket, oktatási intézményeket és egy co-working irodát költöztettek.

 

 

„A funkciók meghatározását a művészek számára kialakított műtermekkel/műhelyekkel kezdtük. Mivel a helyszín akkoriban népszerűtlen volt, és »távolinak« éreztük a belvárostól, úgy döntöttünk, hogy jó ötlet lenne, ha néhány menő kávézót költöztetnénk a térbe. A látogatók így hosszan élvezhetik a délutánokat és estéket nálunk, akár a műtermekben dolgozókkal keveredve, amik új kapcsolatokat és lehetséges együttműködéseket is lehetővé tesznek. Aztán rájöttünk, hogy ahhoz, hogy jó kávézókat csábítsunk ki, állandó bevételi lehetőség kell nekik. Innen jött a hostel ötlete: azáltal, hogy hasonló gondolkodású, nemzetközi közönséget vonzana az épületbe, jól kiegészítené a helyet. Mivel azonban a hosteleknek speciális igényeik vannak, és általában a városok központjában helyezkednek el, rájöttünk, hogy »az új központtá« kell válnunk Tbilisiben. Emiatt kialakítottunk egy co-working irodát is és elkezdtünk oktatási intézményeket is bevonni. Nagyjából így állt össze a Fabrika víziója” – folytatta Devi Kituashvili. 

 

 

Építészeti szempontból a külsőt helyrehozták, de nagyrészt érintetlenül hagyták: belső, szalagablakos homlokzata az eredeti formát tükrözi, miközben az külső homlokzatát az utcai művészetnek engedték át. A belsőépítészeti átalakítás kulcsa az indusztriális esztétika megőrzése volt: csupaszon hagytak mindent, amit lehetett, a helyszínen található régi berendezéseket pedig designelemekként hasznosították újra.

„A takarítás, javítás, vakolás és festés után úgy döntöttünk, hogy szeretnénk megőrizni azt a hangulatot, ami először fogadott bennünket, amikor beléptünk. A megközelítésünk az lett, hogy ne változtassunk semmin, kivéve, ha muszáj. Így a legtöbb közös helyiségben érintetlenül hagytuk a falakat, a padlót és a mennyezetet. A szálló újonnan tervezett szobáiban és a folyosókon azonban a régi szovjet gyár stílusában, félig festett falakat és hasonló elemeket használtunk, hogy az ott tartózkodás olyan érzés legyen, mintha csak bevittünk volna ágyakat a gyárba, hogy ott töltsük az éjszakát” – mesélte Kituashvili.

 

 

A központi teret növényekkel, egy halványkék csempékkel burkolt bárpulttal és neon fényekkel egészítették ki. Az alaprajzi átalakítások során a nagy egybefüggő tereket több szintre bontották, új bejáratokat, közlekedőket és lifteket létesítettek, lehetővé téve az akadálymentesített közlekedést. Az egyik legkarakteresebb új elem a fa lépcső, ami az új szinteket köti össze. Az eredeti ablakkereteket meghagyták, viszont kétrétegű üveglapokkal cserélték ki, a kereteket pedig sötétszürkére festették. 

 

 

„Ez volt az első reuse projektünk, és bár azóta több épületátalakítással foglalkozunk, még ma is úgy gondoljuk, hogy a meglévő épületek újrahasznosítását nem lehet egy bevett modell alapján csinálni – elkerülhetetlen az egyedi megközelítés. Nagyon sok olyan tényezőt kell számításba venni (például elhelyezkedés, méret, sajátosságok stb.), ami miatt lehetetlen az egyes projekt másolása és ismétlése” – vonta le a következtetést Devi. 

 

 

A Fabrika Tbilisi 2017-es megnyitása óta a város kulturális és éjszakai életének kiemelt helyszíne, a fiatalok kedvelt találkozási pontja. Általa a környék is pezsgő művészeti negyeddé változott, amit látogatásom során személyesen is megtapasztaltam. 

„A legnagyobb siker számunkra, hogy a sokkal jobban megszerették a helyiek, mint amennyire számítottunk rá. A legkülönbözőbb hátterű és korú emberek találkozóhelyévé vált, amit szeretnénk, ha hosszútávon is így maradna. A nyitás óta elkényeztettek minket a pozitív visszajelzésekkel, és ezt úgy próbáljuk meghálálni, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük azt, hogyan tudja betartani a Fabrika az ígéreteit” – tette hozzá Devi. 

 

MUA | Web | Facebook | Instagram

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Reuse projekt nyerte a Pirán Építészeti Díjat

Reuse projekt nyerte a Pirán Építészeti Díjat

„Elismerjük, hogy a meglévő épületek újrahasznosítása az építészeti kultúra központi eleme”

A kínai cementgyár futurisztikus tetőbővítéssel éled újra

A kínai cementgyár futurisztikus tetőbővítéssel éled újra

A váz megmarad, a tető kibővül

Mexikói textilgyárból co-manufaktúra | INDUST-REUSE

Mexikói textilgyárból co-manufaktúra | INDUST-REUSE

Egy organikus átalakulás Mexikóvárosból

Hirdetés