Újjászületett sorház Prága zöldövezetében.

A SOA Architekti feladata nem volt egyszerű: a kilencvenes évek stílusában és anyagaival megépült sorházat kellett kívül és belül egy család mai igényeihez igazítania. 
 

 

Az épület adottságai eleve kedvezőtlenek voltak. A környéken jó néhány hasonló sorház épült, ál-manzárd tetővel, kis belmagassággal, az utca felől alacsony, szinte alagsorinak tűnő bejárattal. A hátsókertbe a terepviszonyok és a szintek kiosztása miatt nehézkes volt a kijutás, ráadásul szintenként különálló lakások foglalták el az alapterületet. Ezzel kellett az építészeknek valamit kezdeniük úgy, hogy a teljes épületet egy család igényeire szabják. 

A szintmagasságok megváltoztatásával kedvezőbbé váltak a házon belüli közlekedési viszonyok, az új nyílások révén az átlátások és az atmoszféra is javult. Az utca felől új ablakot nyitottak az előszobába, így megszűnt a kellemetlen, pince-feeling. A hátsókert felé ezen a bejárati szinten egy föld alatti bővítmény épült, a tetejét teraszként hasznosították, amely közvetlen kapcsolatban van a lakószinttel. 

Az alaprajz magja a központi, míves belsőépítészettel megformált lépcsőház. A bejárat szintjén tágas kiszolgáló és raktárhelyiségek és családi fitnesz kapott helyet. Innen már vizuális kapcsolat nyílik a lépcsőház révén a lakószintre, ahonnan már közvetlen a kijárás a kertbe. A lakószint közösen használt helyiségei a központi lépcső körül helyezkednek el, vizuálisan összekapcsolva, használat szempontjából mégis kellemesen szeparáltan. Az emeletre kerültek a hálószobák és fürdők, melyek a lépcső körül futó folyosóról közelíthetők meg.

A ház elavult külsejét az egységesen alkalmazott grafitszürke szálcement burkolat teljesen megváltoztatta. A burkolat átmenet nélkül fordul át a falakról a tetőre, a kert felé a szerkezet része egy teljesen visszahúzható árnyékoló is, mely becsúszik a tető és fal találkozásánál kialakított résbe. A keret nélküli üvegezésű tölgyfa ablakok egészen az ereszvonalig futnak, ez meghatározza a homlokzatok karakterét. Az egyetlen dolog, ami változatlan maradt, a terebélyes cseresznyefa a kertben. Néhány héttel a költözés után az egész család ropogós, piros cseresznyét szüretelt.

 

 

Stúdió: SOA építészek | Web | Facebook | Instagram
Tervezők: Ondřej Píhrt, Pavel Směták
Projekt helyszíne: Dědina, Prága 6, Csehország
Befejezés éve: 2021
Beépített terület: 177 m²
Bruttó alapterület: 440 m²
FotókAlex Shoots Buildings


 

Forrás: Linka 


 

Rajzok és további képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy huszadik századi épület értékőrző átalakítása

Egy huszadik századi épület értékőrző átalakítása

A Károly Egyetem Bölcsészkarának Építészeti Nagydíjjal honorált új központja Prágában jó példa arra, hogy értő kézben a huszadik század modern épületei új minőséget nyerhetnek.

Nagyvonalú tér, nagyvonalú tervezést kíván

Nagyvonalú tér, nagyvonalú tervezést kíván

Lenka Míková és Martin Surovec munkája Prágában.

Fekete doboz

Fekete doboz

Tetőtéri lakás Prágában.

Hirdetés