Az 1883-ban épült neoreneszánsz kastély műemléki rekonstrukciója minden apró részletre kiterjedt.

Teljes körű külső és belső felújítás után, az eredeti pompáját visszanyerve nyitotta meg kapuit a BOTANIQ Turai Kastély. Az épületet gyakorlatilag az utolsó órában sikerült megmenteni a teljes enyészettől, annyira leromlott állapotba került a korábbi évtizedekben. Az 1883-ban épült neoreneszánsz kastély műemléki rekonstrukciója minden apró részletre kiterjedt, így például a tetőfelújításhoz használt palalemezeket ugyanabból a palabányából szerezték be, mint az eredeti építkezésen. A felújítás után új funkciókkal bővült a kastély, amely 19 vendégszobával, 10 és fél hektáron elterülő ősfás parkkal, 470 négyzetméteres terasszal és hangulatos, külső és belső medencével rendelkező wellness részleggel várja vendégeit. A felújított épületet és kastélyparkot elsőként a turai lakosoknak mutatták meg a hétvégén a hatalmas érdeklődés mellett megrendezett bejáráson.

Megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a BOTANIQ Turai Kastély. A felújított épületet és kastélyparkot elsőként a turai lakosoknak mutatták meg egy többturnusos bejáráson, amelyen több mint 400 fő vett részt. „A település gazdasága és turizmusa szempontjából is jelentős a megvalósult beruházás, hiszen mintegy 30-35 fő, jellemzően környékbeli számára biztosít majd állandó munkahelyet, rendezvények esetében pedig további 5-15 fő dolgozhat időszakosan a kastélyban. Emellett minél több helyi beszállítóval és partnerrel szeretnénk együttműködni, a gasztronómia és a rendezvényszervezés területén” – mondja Somlyai Zoltán, a BDPST Group hotel divíziójának vezetője. A rendezvényhelyszín és szálloda a nemzetközi szállodaipari gyakorlatnak megfelelően egy soft opening periódussal, azaz valamelyest szűkített szolgáltatáspalettával kezdi meg a működést. 

Az 1883-ban, neoreneszánsz stílusban épült kastély jelentősen leromlott állapota, illetve tagoltsága számos kihívás elé állította a szakembereket.

A 30 hónapig tartó felújítási munkálatok során a tetőszerkezetet födémig visszabontották, majd egy koporsófödém felépítését követően új tetőt húztak az épület fölé, miközben a 20, összeomlás szélén álló kéményt is tégláról téglára újjáépítették. Az épület jellegzetes, természetes palával fedett tetőszerkezete teljes egészében az eredeti állapotát tükrözi, köszönhető ez részben annak, hogy az új tető fedőelemei is ugyanabból a palabányából származnak, ahonnan a kastély építésekor is hozatták az építőanyagot. A rekonstrukció kritikus elemét képezte a felázás elleni védekezés, mivel a munkálatok megkezdésekor az épület alagsorában másfél méteres víz állt, amely a 6-8 réteg romos aljzatbeton rétegen keresztül szivárgott be az épületbe.

A teljes megújulási folyamat fontos részét képezték továbbá a restaurációs munkálatok, amelyek fő célja az volt, hogy a kastély korhű módon nyerje vissza az eredeti pompáját. Az egykoron gyönyörű, süttői, illetve sóskúti mészkőből készült korlátok, boltívek mindegyike felújításra vagy teljes újjáépítésre szorult a megfelelő karbantartás hiánya, valamint a természeti elemek okozta viszontagságok miatt. Az idő nem kímélte a kastély falain található gyönyörű díszítő festést sem: a helyenként teljesen tönkrement díszítő elemeket közel 5 hónapig tartó folyamatos munka árán sikerült helyreállítani, aminek köszönhetően ismét az eredeti állapotú motívumok csodálhatók meg. A kastélyban található falfestményeket az egykor az Operaház díszítőfestését is készítő Scholtz Róbert festette.

A felújítás során a műemléki helyreállítások mellett kiemelt szerepet kapott a modernizáció is, ennek megfelelően az épületben helyet kapott egy lift, és a hatékony működést elősegítő modern gépészeti rendszerek.

Szintén a modernizáció jegyében készült el a külső és belső medencével rendelkező wellness részleg is. Az exkluzív rendezvényhelyszínként és szállodaként újranyíló kastélyban 19 szobát alakítottak ki, reprezentatív termei és a kastély parkja pedig alkalmassá teszi majd esküvők, konferenciák, workshopok és tréningek megtartására is. „A BOTANIQ Turai Kastély elsődleges profilja az esküvők, céges és egyéni rendezvények lebonyolítása, de nagy hangsúlyt fektetünk a gasztronómiai és szállodai funkcióra is” – hangsúlyozza Csetnegi Zoltán, a BOTANIQ Turai Kastély szállodaigazgatója. A terasz a maga 470 négyzetméterével és 150 fős kapacitásával exkluzív helyszíne lehet fogadásoknak, míg a hétköznapokon kávézóként működő pálmaház mesebeli hátteret kínál koncertek, meetingek és kisebb találkozók számára 120 négyzetméteren. A csodálatos kastélykert mindenki számára látogatható, előzetes bejelentkezés alapján, meghatározott időben. A látogatói jegy 2500 forint, amely a helyszínen váltható ki és magába foglal egy csésze kávét vagy teát, melyet a séta után a Pálmaházban szolgálnak fel.

„A BOTANIQ Turai Kastély tökéletesen példázza a BDPST Group alapfilozófiáját, miszerint vállalatunk a régi épületek megmentésén fáradozik. Úgy újítjuk fel a leromlott állapotú ingatlanokat, hogy azok modern funkcióval megtöltve, hosszú távon is gazdaságosan üzemeltethetőek lehessenek, ezáltal további generációk tapasztalhassák meg az építészeti értékeiket” – mondta Somlyai Zoltán, a BDPST Group hotel üzletág igazgatója.

Forrás: BDPST Group




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az Ördöglovas visszatért

Az Ördöglovas visszatért

ICOMOS-díjas a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében megszépülő bajnai Sándor–Metternich-Kastély.

Látogatóközpont lett az Almásy-kastély Stefánia-szányából

Látogatóközpont lett az Almásy-kastély Stefánia-szányából

Amint a járványhelyzet engedi, meg is nyítják az épületrészt a látogatók előtt.

Kastély a Galga mentén

Kastély a Galga mentén

A Turai Kastély rekonstrukciója.

Hirdetés