A BORD Építész Stúdió által készített tervek szerint az épület műemléki rekonstrukciója mellett egyedi képzőművészeti alkotásként jelenik meg a modern kor igényeit kielégítő bővítés.

Az Unger-ház talán végre visszanyerheti egykori dicsőségét. A BORD Építész Stúdió által készített tervek szerint az épület műemléki rekonstrukciója mellett egyedi képzőművészeti alkotásként jelenik meg a modern kor igényeit kielégítő bővítés.

A Múzeum körút 7. szám alatt található, 1852-ben, Ybl Miklós tervei alapján épült Unger-ház már jó ideje méltatlan, elhanyagolt állapotban várja sorsát. Néhány évvel ezelőtt a társasház a tetőtér beépítése és az épület műemléki rekonstrukciója mellett döntött. A különleges tervezési feladatot a BORD Építész Stúdió kapta meg. Műemléki épületről lévén szó, a tervezés a művészettörténeti kutatással párhuzamosan már a kezdetektől restaurátor szakértők bevonásával folyik. A helyreállítással párhuzamosan a tetőtér is beépül majd; az új elemek egyedi módon, finoman illeszkednek majd a védett épülethez.

A tervek alapján az új tető vonala követi az eredeti tetőszerkezet hajlásszögét és formáját, ezáltal az eredeti épülettömeg mind a Múzeum körút felől, mind a Magyar utca felől változatlan marad. A tetőtér alsó szintje az utca felőli oldalakon a meglévő párkányoktól visszahúzva kerül kialakításra, míg a galéria szint a belső udvar felé nyit majd. Ezáltal az új tetőtérben kellemesen világos, napos belső terek alakulnak ki. Az új tető pedig zavartalan, harmonikus egységet alkot a meglévő épülettel, az utcakép változatlan marad.

A belső udvar felől az új tető egyfajta könnyed, a záró tagozat felett ellebegő sík látványával jelenik majd meg. Ezáltal a modern kor lenyomata jelen van ugyan, de nem konkurál az eredeti épülettel. A megjelenő sík keretbe foglalja az Ybl tervezte épületet, megőrizve ezzel a romantikus lakóépület hangulatát, a teremszerű belső udvar és homlokzatok arányait. Az építészeti koncepció szerint a lebegő keret geometriája visszaköszön az átjáró udvar felületének szerkesztésében. A lebegő keret és az azzal összhangban kialakított udvar egysége önálló köztéri képzőművészeti alkotásként jelenik majd meg. Koncepcionális alapvetésünk volt, hogy az Ybl féle architektúra mellett újabb építészeti elem nem jelenhet meg, ezért az új elemek a belső udvarban elhelyezett, az épülettől független szoborként jelennek meg. Éjszaka a keret és az udvari burkolat indirekt megvilágítása adja majd a belső udvar fényeit, egyedi hangulatát, ahol egyszerre fellelhető a régi és a mai kor haladó szellemisége, építőművészete.

Elképzelésünk emléket állít Ybl egy korábban nem megvalósult koncepciójának, melyet a Szent István Bazilika kupolájára készített. Ybl a Bazilika kupolájának természetes megvilágítását először indirekt fényekkel képzelte el, mégpedig a kupola alatt húzódó fehér márvány sík tükröződései által. A hatás az oszlopok felett ellebegő, könnyed, fényes kupola látványa lett volna. Erre utal az Unger-ház terveiben a kék terrazoval burkolt lebegő keret gondolata.

Jelenleg az építési és egyben örökségvédelmi engedélyezési eljárás zajlik. Az Unger-ház rekonstrukciójának és tetőtér beépítésének tervei a BORD Építész Stúdió más projektjeihez hasonlóan, kiemelkedően magas építészeti színvonalat képviselnek. Remélhetőleg az épület helyreállítása, restaurálása hamarosan megkezdődhet.

Projekt megnevezés: Unger-ház rekonstrukció és tetőtér kialakítás
Helyszín: Budapest V. ker. Múzeum krt. 7., Magyar utca 8-10.
Fejlesztő: Erste Hochbau Kft.

Generál tervező: BORD Építész Stúdió
www.bordstudio.hu, www.facebook.hu/bordstudio
Felelős tervező: Bordás Péter
Építész kollégák: Benke Róbert, Hindy Dorottya, Kiss Dalma, Mezey Tamás
Látványtervek: Ölbey Zoltán

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ikonikus borok historikus épületben

Ikonikus borok historikus épületben

A Bortársaság már Székesfehérváron is.

Napfény-analízissel mentették meg Breuer Marcell brutalista mesterművét

Napfény-analízissel mentették meg Breuer Marcell brutalista mesterművét

Az 1980-ban átadott Atlantai Központi Könyvtár épületének sorsa évekig kétséges volt.

Számtalan építészeti értéket tártak fel a Zichy-Mesko palota kutatásai

Számtalan építészeti értéket tártak fel a Zichy-Mesko palota kutatásai

És ezekről tartanak majd egy online előadást.

Hirdetés