A komplex felújításnak köszönhetően a szeretetkórház egy korszerű, 21. századi egészségügyi intézménnyé alakult át.

Átadták a Magyarországi Zsidó Hitközségek (Mazsihisz) Szeretetkórházának Amerikai úti új főépületét, amelyet másfél milliárd forintos rekonstrukció során alakítottak ki.

A szeretetkórház felújításának második üteme során az Uzsoki Utcai Kórháztól 1994-ben visszakapott épületet újították fel, és itt helyezték el a diagnosztikai és járóbeteg-ellátó részleget, illetve itt kapott helyet a hatvan ágyas rehabilitációs osztály is. Az ünnepélyes átadáson Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elmondta, a holokauszt előtt Budapesten négy zsidó kórház volt: a Szabolcs utcai, a Maros utcai, a Városmajor utcai kórház, valamint a szeretetkórház, amelyet 1914-ben alapítottak. A kórházat 1952-en államosították, két melléképülete közül az egyiket, a menedékházat azonban nem, a szeretetkórház azóta is itt működik. A másik - most felújított - melléképületet 1994-ben adták vissza az egyháznak.A 4,8 milliárd forintos állami támogatással megvalósult komplex felújításnak köszönhetően a szeretetkórház, amely Közép-Európa egyetlen zsidó kórháza, egy korszerű, 21. századi egészségügyi intézménnyé alakult át.

Az átadáson Jakov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete arról beszélt, hogy minden társadalom tartozik azzal, hogy jó ellátást nyújtson a tagjainak. A zsidókat és nem zsidókat ellátó kórház kiemelkedő jelentőségű a magyarországi zsidóság részére. A vészkórház túlélőit is itt kezelik. Shemesh Assaf, a szeretetkórház igazgatója elmondta, a megújult épület 2300 négyzetméter alapterületű. Az új szárnyban helyet kaptak az ambuláns rendelők, van egy hatvan ágyas rehabilitációs osztály, valamint irodákat és oktatásra szolgáló tereket is kialakítottak.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Építési engedélyt kapott a Mazsihisz Szeretetkórháza

Építési engedélyt kapott a Mazsihisz Szeretetkórháza

Jelentős lépés egy modern, XXI. századi kórház megvalósítása felé. 

Befelé építkezve

Befelé építkezve

A pasaréti plébánia, a rendház és a templom felújítása.

Újabb építész kapott Kossuth-díjat!

Újabb építész kapott Kossuth-díjat!

A 2022-es díjazottak között ott van Zoboki Gábor, akinek ezúton is gratulálunk egy korábbi interjúnk felidézésével!

Hirdetés