Kemenes Vulkánpark Celldömölkön.
A beton tudatos alkalmazásának kiemelkedő magyar példája a Földes László által tervezett „vulkánmúzeum” erős szimbolikával és építészeti mondanivalóval bíró épülete. Ő sem új darab, 2012-ben adták át, de mivel Celldömölk a bűnös Budapestről nézve nincs a szomszédban, nem árt emlékezetünkbe idézni. Ebben a házban a beton mellett a Corten lemezé a főszerep, így ha megkésve is, nem csak az áprilisi beton, de a márciusi fém tematikánkhoz is kapcsolódik. A cikk nyomtatásban az OCTOGON magazin 2013/3-as lapszámában jelent meg.
„Gondosan kipucolta a működő vulkánjait. Két ilyen működő vulkánja volt szerencsére: kényelmesen megfőzhette rajtuk a reggelijét. Volt egy kialudt vulkánja is. De mert úgy gondolta: »Sosem lehet tudni!«, kipucolta ezt a kialudt vulkánt is. A vulkánok, ha jól kipucolják őket, szabályosan, enyhe lánggal égnek, kitörések nélkül. A vulkánkitörések olyanok, mint a mi kéménytüzeink. Mi itt a Földön nyilván túl kicsinyek vagyunk hozzá, hogy rendesen kipucoljuk a vulkánjainkat. Ezért okoznak annyi bajt.” (Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg /ford. Rónay György/)
Nem volnék meglepve, ha tíz-tizenöt év múlva a világ geológus, vulkanológus elitjében fölülreprezentáltak lennének egy tizenkétezres Vas megyei városka szülöttei. Első hallásra ugyan valamelyik EU-alapot ügyesen megcsapoló nonszensz fejlesztésnek tűnt a Kemenes Vulkánpark híre, ottjártunkkor azonban gyökeresen megváltozott e vélemény.
Jellegzetesen olyan épület, amit lehetetlen bemutatni fotográfiákon. Azokon ugyanis a vertikális hangsúly, pontszerű szerkesztés és a tömörség bántó, konfliktusos képzeteket kelthet. Ráfordulva azonban a Ság-hegy felé vezető fűzfákkal övezett bekötőútra, eljutva az erősen megfaragott, lebányászott tetejű, pincékkel beépített lejtőjű egykori vulkáni bazaltkúp lábához, teljesen megváltozhat a vélemény.
Mi tagadás kemény, erős szavú épület, ugyanakkor rendkívül izgalmas, sokrétegű, sokféle olvasatot implikáló alkotás, – a természettudományok racionális szigorát oldja a képzőművészet poézisébe. Olybá tűnik, mintha tervezői egy absztrakt, kortárs szoborba szellemítenék át a geofizika száraz törvényeit, adatait, jelenségeit. Ha narratív alkotásként elemezzük az épületet, akkor kézenfekvő a betont azonosítani a vulkáni tufát fedő szürke, megfaragott bazaltréteggel, míg a vörös Cor-ten® acélt a tűzhányó kőzetrepedéseit átjáró vagy intrúziókat létrehozó olvadt kőzetként, magmaként értelmezni. Így a pontszerű, centrális szerkesztés egy csapásra értelmet nyer.
  |
A múzeumi útvonal a térszint alól, lényegében a magmakamrából indul. Ez a fogadótér, recepció, innen nyílik a visszafogott méretű irodai folyosó, illetve a rengéseket, kitöréseket szimuláló eszközökkel berendezett apró játszóház. A látogató a kitörés irányába haladva, lentről fölfelé járja be a kiállítás különféle termeit.
Az épület centrumában, kvázi a vulkáni csatornában lépcsőzünk szintről szintre. Ebben a centrális térben a lépcsőkarok sajátosan tört vonalvezetése és a világítótestek szabálytalan elhelyezése, a rozsdás Cor-ten® vöröses síkjai érzékeltetik a vulkáni kőzetek tektonikai rendezetlenségét, sajátos dinamikáját. Ez a rendezetlenség a helyiségek kapcsolatain, sorrendjén, méretén is érződik, ami nagyon izgalmassá teszi a belső járásokat. Ritka, megkomponált pillanat, amikor a látogató ablakkal találkozik. A kürtőként, kráterként felfogható felülvilágító megléte is csak a legfelső szinteken érzékelhető, míg valódi ablakszem szinte csak az Eötvös-inga híres kísérletét bemutató teremben van, ott viszont pontosan a kísérlet egykori helyszínére, a Ság-hegy tetejére nyitva.
Itt jegyzem meg, hogy ezen az ablakon keresztül, pontosan a hegy lábánál látható egy kopott vakolatú, titokzatos, ugyancsak pontszerű, zárt, ipari karakterű épület. Kérdésemre, azt a választ kapom, hogy talán víztorony volt. Ha valaki megszállottja az építészet-illeszkedésnek, akkor nyugodtan összeolvashatja azt a majd száz évvel ezelőtti torony és az új épület morfológiáját. Ráadásul a látogatóközpont indusztriális olvasata sem téves, ha tudjuk, hogy a régió egyik legnagyobb kőbányája működött itt. Csak néhány szó erejéig térjünk azonban vissza a kiállítóterekbe.
A kritikus számára pozitív csalódás, hogy tudományosan nem túlterhelt a bemutatott anyag látványos, jól kivitelezett, működő interaktív szemléltetőeszközökkel találkozik a látogató, de nem gyűri maga alá a kiállítás anyaga. Dicsérendő, hogy a tudnivalók nem csak tudománytörténeti, hanem irodalmi, sőt képzőművészeti kitérőket is tesznek. Ugyanakkor néhány tabló szövegmennyisége talán túlzó, türelem és tengernyi idő szükségeltetik a végigböngészésükhöz. Végezetül. Tömör, szűkszavú, sűrű anyagú építészetet látunk itt a Kemenesalján. Olyan tervezők keze nyomát, akik nem riadnak vissza attól, hogy erős állításokat, autonóm nyelvezetet használjanak. Egyedi, erős építészet, drága kincs.
Felelős építész tervező: Balogh Csaba
Építész tervező: Tatár-Gönczi Orsolya
Építész munkatársak: Deigner Ágnes, Sirokai Levente, Sónicz Péter
Kiállítási koncepció: Sz. Szilágyi Gábor
Installációk tervezése és megvalósítása: Narmer Kft.
Tervezés: 2009-2011
Kivitelezés: 2011-2012
Volumen: 965 m2 (nettó)
Költségvetés: 535 millió forint (ebből EU-s költségrész: 455 millió forint)
Kemenes Vulkánpark | Web | Facebook
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
