A Nemzetközi Építészeti Makettfesztivál immáron 6. alkalommal veszi kezdetét május 21-én.

A KÉK megalakulásakor a Nemzetközi Építészeti Makettfesztivál az egyik legfontosabb és legsikeresebb projektjének számított. Volt, hogy a KÉK korábbi székhelyén, a Szervita téren 100 szobában 100 makettet tekinthetett meg a közönség, és olyan is, amikor egy gigantikus Budapest makett terítette be az épp megnyíló Bálna épületének földszintjét. Így vagy úgy, Makettfesztivált a KÉK mindig akkor szervezett, amikor úgy érezte, fontos valamit kommunikálni a makett médiumán keresztül.


A Kortárs Építészeti Központ - KÉK tavaszi programjai az építészeti emlékezetet állítják fókuszba egyéni, közösségi és intézményi szinten. A KÉK programsorozata az egyes korok épített örökségét és azok átalakulását járják körül. Erre reflektálva az idei Makettfesztivál központi témája Az Emlékezés Technikái, azaz a makettek és az emlékezés kapcsolatának feltárása.
 

Főszervező: Kortárs Építészeti Központ - KÉK
Kurátor: Urbanum
Partnerek: Közlekedési Múzeum, Magyar Építészeti Múzeum, Limes Model, Unfolding Pavilion
Grafika: Czél Mátyás, Kozma Dániel


A makett nem pusztán egy tárgy, egy megvalósulni készülő, vagy éppen az emlékezetben megőrzendő épület, városrész, város absztrakciója, netán kicsinyített mása. Inkább valami olyasmi, mint Proust madeleine-je: önmagában nehezen meghatározható, és talán nem is elsősorban önmagában fontos, hanem az általa életre hívott emlékezési folyamatokban, legyenek azok húsbavágóan személyesek, történetiek és kollektívak vagy akár szikáran absztraktak.

Mi minden lehet tehát emlékezési technika? Az egyik lehetőség éppen az, amit a makettnél láttunk: az a mód (jelen esetben a makett szemlélése), ahogyan elindul az emlékezés folyamata, vonatkozzon az akár a múltra (ahogy azt hagyományosan képzeljük), de akár az elképzelt jövők emlékeire – hiszen az a jövő, ami nem valósul meg, azonnal múlttá válik.

Korunkban azonban nem csak az emlékezés folyamatának egyetemességét, hanem az emlékezés technológiai sokféleségének modern jelenségét is figyelembe kell vennünk. Egy makett ma már nem csak kézműves munka révén, és nem csak emberléptékű objektumként létezhet, hanem magához vonja a digitális modellezés különböző technikáit, és a más formában (szövegben, képzőművészetben) megvalósuló víziókat is.

Személyesség és absztrakció: ez fonódik össze a makettben, és ez szabadítja fel a makettet a ráragadt használatközpontú szemlélet alól. Így válhat a makett végre önmagává: egymásba ágyazott absztrakciókká sűrűsödött egyéni és kollektív emlékké – mely ekképpen nem csak a múlt, hanem a jövő emléke is.

 

Kiállításmegnyitó: 2022. május 21., 10:00
Finisszázs: 2022. május 27., 18:00

 

További információk az esemény Facebook-oldalán!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Itt van Budapest átfogó bringatérképe, amelyen a Budapest100 egyes épületeit is feltüntették

Itt van Budapest átfogó bringatérképe, amelyen a Budapest100 egyes épületeit is feltüntették

Az útvonalak nagy része átlagos városi biciklivel is bejárható.

Megvan az ArchiKids új időpontja

Megvan az ArchiKids új időpontja

Nem marad el, csak októberre csúszik a jövő generációival párbeszédet kezdeményező fesztivál.

Bárki csatlakozhat a Budapest100 fesztiválhoz

Bárki csatlakozhat a Budapest100 fesztiválhoz

Az egész várost megmozgató, rendhagyó kulturális-építészeti fesztivált májusban rendezi a KÉK.

Hirdetés