Tábla kerül a sokszorosan díjazott Vizafogó Óvoda épületére.

A XIII. kerületi Vizafogó Tagóvoda, az Archikon Stúdió munkája 2020-ban Budapest Építészeti Nívódíja elismerésben részesült. Ma ennek plakettje kerül ki az épület falára, az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Időpont: 2021. június 11.  14.00 óra

Helyszín: Vizafogó Tagóvoda – Bp. XIII. Vizafogó sétány 4.

Budapest értéke a hagyományokkal teljes építészeti örökség, amely a város létrejötte óta tükrözi az itt élő emberek életmódját, gondolatait, környezetükhöz fűződő viszonyát. Évről évre számtalan új alkotás születik, amely megérdemli és igényli a reflektorfényt, és azt, hogy mintául állítsuk őket a városlakók és az építéssel foglalatoskodó szakmák elé.

Az idén 22. alkalommal átadásra kerülő, Budapest Főváros Önkormányzata által kiírt, és a Budapest Építész Kamara szakmai lebonyolításával zajló pályázat eredményeként minden évben kiosztott Budapest Építészeti Nívódíja ezt a szellemiséget szolgálja. A 2020. novemberében díjazásban részesült Vizafogó Tagóvoda táblaavató ünnepsége erre hívja fel a figyelmet, és egyben inspiráció az idei pályázók számára.

A 80-as évek paneles építésének termékeként létrejövő eredeti épületet nem lebontották, hanem okos vizsgálat alapján részben megtartották. E tett önmagában üzenetértékű egy középület esetében

Építész felelős tervezők: Nagy Csaba, Pólus Károly

Építész társtervező: Tőrös Ágnes
Építész munkatársak: Batta Miklós, Laczkó Gábor, Urbán Jakab, Várhidi Bence, Zsidai Nikoletta
Tartószerkezettervező: Pintér Tibor (Ékiterv Mérnökiroda Kft.)
Épületgépész tervező: Sor Zoltán (PHQ Kft.)
Elektromos tervező: Karácsony István (Kartel60 Bt.)
Tűzvédelmi tervező: Decsi György (FIREENG Kft.)
Konyhatechnológia: Rátonyi Árpád (Quartisse Tervező Bt.)
Építtető: Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzata

 

Az a harmónia és kerek egész, amelyet ez az épület megtestesít az építtetői háttértől és elvárásoktól a proaktív építészeti hozzáállásig, példaszerű, s léptéktől függetlenül mintaként állítható az eljövendő fővárosi köz- vagy éppen magánberuházások elé.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Bemutatkoznak a SHARE Budapest előadói – Etan Kimmel / Kimmel Eshkolot Architects

Bemutatkoznak a SHARE Budapest előadói – Etan Kimmel / Kimmel Eshkolot Architects

Találkozz Izrael egyik legelismertebb építészeti irodájának társalapítójával a SHARE Budapest 2021 rendezvényén!

Bemutatkoznak a SHARE Budapest előadói – Gianluca Racana / Zaha Hadid Architects

Bemutatkoznak a SHARE Budapest előadói – Gianluca Racana / Zaha Hadid Architects

Találkozz a Zaha Hadid Architects igazgatójával a SHARE Budapest 2021 rendezvényén!

Világhírű irodák képviselői a SHARE Budapest 2021 rendezvényen

Világhírű irodák képviselői a SHARE Budapest 2021 rendezvényen

Nemzetközi Építészeti és Műszaki Fórum 2021. november 23 -án a Budapest Marriott Hotelben.

Hirdetés