És restaurálták az építkezés közben ledőlt Mária-szobrot. 

Tízmilló forint pályázati támogatásból újították fel a kőszegi Jurisics téren 1776 óta álló városkutat a város turisztikai projektjének keretében. A kút új funkcióval bővült: dallamokat tud lejátszani, sőt akár élőben is zenélhetnek rajta – közölte a város polgármestere, Básthy Béla.

A zenélő szerkezet közelrőlA zenélő szerkezet közelrőlHelyükre kerülnek a hangokHelyükre kerülnek a hangok

A zenélő kút naponta többször megszólal majd, délelőtt 11 órakor a kőszegi várvédő hősökre emlékeztet, délután négy órakor és naplementekor pedig az éppen arra sétálókat szórakoztatja. Mivel az építmény kupolájába helyezett mechanikus szerkezetet digitálisan vezérlik, több zeneszám lejátszható, sőt élőben is lehet zenélni rajta, így a terveik szerint a téren zajló ünnepi alkalmaknak is részévé válhat a különleges térzene.

A polgármester elmondta: a „hangzókút” ötlete a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK) két kutató munkatársa, Mizsei Zoltán és Váczi Dániel ötlete, akik a Településfejlesztési Operatív Program turizmusfejlesztési pályázatán nyertek támogatást a hangszer kifejlesztésére és megépítésére.

Fotó: Váczi Kristóf – Café Analóg

Básthy Béla emlékeztetett, hogy 2012-ben ért véget a Jurisics tér felújítása, azóta a Miniszterelnökség támogatásával restaurálták az építkezés közben ledőlt Mária-szobrot és most a városkutat is.

A képeket Váczi Dániel bocsátotta a rendelkezésünkre.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Zenélő városkutat avattak Kőszegen

Zenélő városkutat avattak Kőszegen

És restaurálták az építkezés közben ledőlt Mária-szobrot. 

Trópusi installáció az Erzsébet téren, a környezettudatosság jegyében

Trópusi installáció az Erzsébet téren, a környezettudatosság jegyében

A Nimbus Garden házban egész évben állandó a hőmérséklet és a páratartalom, hálózatfüggetlen, és nem bocsát ki károsanyagot.

Finisben az Év Homlokzata 2021 pályázat

Finisben az Év Homlokzata 2021 pályázat

A közönség által legjobbnak ítélt építészeti megoldásokat keresik.

Hirdetés