Zalavári József az új könyvéről beszélt a FUGA videójában.

Zalavári József második, Design játékok. A forma tervezésének játékai és játszmái című könyvéről még az ünnepek előtt írtunk. A szobrász, ipari formatervező, tanító most a FUGA mikrokozmosz című sorozatában beszélt az új könyvről.

Zalavári a videóban 1984-ből indítja a történetet, amikor az első, A forma tervezése című könyvében a kor kérdéseinek tisztázására vállalkozott. A nemrég megjelent második könyvében jórészt azokra a helyzetekre koncentrált, amikor a tanárok nem tervezési feladatot adtak ki a diákoknak, hanem kérdéseket fogalmaztak meg és játszottak. „Egy játékteret tudtunk teremteni, közösen játszottunk a hallgatókkal.” 

A könyvben több mint száz játékot találni, melyek Frank Lloyd Wright testamentumára utalnak, miszerint az építész folyamatosan játszott.

„Amikor – anélkül, hogy elmondtam volna a hallgatóknak, hogy Wright játékát próbáljuk meg most játszani – a hatás elementáris volt számomra. A diákok ebben a helyzetben ugyanolyan szellemi, szakmai szinten tudtak produkálni.”

Ennek a hallgatókra gyakorolt megdöbbentő tapasztalatából indult ki a könyv, és így jött ide Ludwig Wittgenstein játéka is, ami a forma és funkció kapcsolatát egyetlen tőmondattal helyre teszi.  

A hármas tagolású könyv első része a szerző előző kötetének folytatásának tekinthető, és az egyik fő kérdése, hogy miért szennyezzük valójában környezetünket túltervezett tárgyakkal, ha tudjuk és tapasztaljuk ennek pusztító hatásait?

A második részben a szerző harmincöt éves oktatói pályájára hallgatói munkákon keresztül nyerhetünk betekintést. A több egyetemen, workshopokon, művésztelepeken folytatott építész, formatervező, grafikus és képzőművész hallgatókkal közösen végzett munkákból több mint száz válogatott játékos design-feladványt találhatunk ebben a részben.

Ez a rész adja a könyv törzsanyagát, maga is afféle design bibliaként működik, számtalan formatanulmánnyal, játékkal, kísérlettel, otthon, egyszerű eszközökkel is elvégezhető feladatokkal.

A könyv harmadik, befejező része az Appendix, a szerzőnek a Moholy-Nagy László Ösztöndíj első évében, 1989-ben elnyert ösztöndíjas munkájának dokumentuma. A forma szerkezeti és funkcionális modellje. A formatervezés elméleti kérdései I. című tanulmány, a könyv mellékleteként megelőlegezi és értelmezi a játékos feladatok alapját képező vizuális formák feltárt törvényszerűségeit.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megunt stadionját ne dobja ki!

Megunt stadionját ne dobja ki!

Mutatjuk, mihez kezdhet vele!

Még lehet egyet hajrázni Budapest Építészeti Nívódíjáért

Még lehet egyet hajrázni Budapest Építészeti Nívódíjáért

A 2021-es pályázat benyújtási határideje szeptember 6-a.

Nyári iskola a FUGA-ban

Nyári iskola a FUGA-ban

Válogatott témák, válogatott előadóktól

Hirdetés