Szeptember 26-án idén utoljára jelentkezik Bécsből a WAMP

Szeptember 26-án idén utoljára jelentkezik Bécsből a WAMP, ahol ezúttal a visegrádi országok friss tehetségeivel ismerkedhetnek meg a látogatók.  A teltházas rendezvényen több mint száz kiállító, workshopok, külön gasztro szekció és szabadtéri jóga is várja az érdeklődőket a Múzeum-negyed előtti sétányon szeptember utolsó hétvégéjén. 



Az utóbbi években Közép-Európa aktív szereplője lett a nemzetközi design- és divat szférának. A régió dizájnerei számos nemzetközi sikert értek el, egyre több az országok közötti együttműködés és sokat fejlődött a szakmai képzés is. Ennek szellemében az idei bécsi szezon zárásaként a WAMP a visegrádi országok – Szlovákia, Lengyelország, Csehország és Magyarország – tervezőiből állított össze egy válogatást a Visegrádi Alap támogatásával. A V4 országok tervezői mellett rengeteg osztrák, szlovén és szerb dizájner lesz jelen a vásáron. Lássunk egy kis ízelítőt kikkel találkozhatnak szombaton az érdeklődők:



Szlovákiában a 2010-es években sok tehetséges divattervező indított el saját márkát és egyre több olyan kezdeményezés jött létre, amely a helyi kreatív szektor fejlődését segíti. Itt most két olyan tervezőcsapatot emelnénk ki, akik a nemzetközi divatvilágban is bátran megállják a helyüket. A We Are Not Sisters tervezőpárosa a bécsi és szlovák divathetek rendszeres résztvevője, a márka az urbánus divat kedvelőinek egyik nagy kedvence. Az öltözékek vagányak mégis finomak, nőiesek hétköznapi és alkalmi viseletként egyaránt megállják a helyüket. A Buffet Clothing Szlovákia egyik legmenőbb divatmárkája. A színes kapucnis pulcsik, mintás pólók, dzsekik és kiegészítők a streetart és a popart elemeit ötvözik, a brand nők és férfiak részére egyaránt készít kollekciókat.



Csehországból érkezik a Playbag, kínálatukban limitált szériás egyedi hátizsákokat, laptoptáskákat, válltáskákat, sporttáskákat, pénztárcákat és bőröveket találunk. A márka táskái nemcsak gyönyörűek, hanem funkcionálisak is, minőségi anyagainak köszönhetően pedig rendkívül tartósak. Hátizsákjaik a városi biciklizéshez is kiválóak, mivel vízhatlanok, kényelmesek és praktikusak. A cseh üveg és porcelánipar mindig kitűnt tökéletes kézműves technikájával és magas minőségével. Ezt a hagyományt értelmezte újra Kristýna Pojerová a KriKri márka tervezője. Az üvegtervező munkái között formabontó likőrös poharak, tálak, üvegvázák és lámpák találhatók. 



Varsót az elmúlt években Közép-Európa Berlinjeként is emlegetik, egyre több művész és kreatív alkotó költözik a városba inspirálódni. A WAMP-on a „Be Together” lengyel alapítvány Well Done márkájának egyedi használati tárgyaival ismerkedhetek meg a látogatók.  A természetes anyagokból készült termékeket lengyel dizájnerek tervezik és munkanélküliek gyártják, ezzel is segítve őket, hogy mihamarabb visszatérhessenek a munkaerőpiacra. A termékek között fából készült kábelrendező, aranyos bárányka formájú poháralátét, írószertartók és egyéb praktikus tárgyak találhatóak. A csapat egy kreatív workshoppal is készül, ahol az érdeklődők maguk is elkészíthetik saját báránykájukat.



A bécsi WAMP-on már korábban is rengeteg magyar dizájner vett részt, a mostani alkalmon pedig minden eddiginél több hazai tervező lesz jelen. Az őszi ruhatár frissítéséhez ajánljuk a Vikman Anna Womenswear vagány darabjait. A laza de mégis nőies ruhákat a figyelemfelkeltő szabásvonalak, az élénk színek és a magas minőségű anyagok jellemzik. Anna darabjaihoz jól passzolnak a Zoe Phobic egyedi táskái, amelyek bőr, lakk, műszőr és hologramos változatban is kaphatóak. 

A vásáron természetesen bemutatkoznak az osztrák divat és design új tehetségei is. A WAMP-on először lesz jelen a TDC International márka. A brand elkötelezett az etikus divat iránt, kisszériás kollekcióikban fair trade pólókat és táskákat találunk. Egyedi kiegészítőkből sem lesz hiány: új kiállítóként érkezik a bécsi CL.AC. ékszermárka, vintage ihlette geometrikus gyűrűkkel, nyakláncokkal és karkötőkkel, a Fick dich pedig szókimondó, vicces nyakláncaival, szatyortáskáival várja a bevállalósabb vásárlókat.



2015. szeptember 26. Bécs, Múzeum-negyed
Nyitva: 11.00 – 19.00 
A belépés ingyenes!

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Magyar csapat dolgozott a Real Madrid sztárjának éttermén

Magyar csapat dolgozott a Real Madrid sztárjának éttermén

A frissen Spanyolországba igazolt hátvéd Bécsben nyitotta meg a DaRose éttermet.

A fenntarthatóság és a közösség jegyében épül Bécs új lakónegyede 

A fenntarthatóság és a közösség jegyében épül Bécs új lakónegyede 

A Village im Dritten az osztrák főváros 3. kerületében, 11 hektáron valósul meg.

Hamarosan szélenergiával is fűthetnek a bécsiek

Hamarosan szélenergiával is fűthetnek a bécsiek

Hundertwasser szellemiségét viszi tovább az új Power-to-Heat létesítmény.

Hirdetés