Hirdetés

Az École de Paris kiemelkedő tagjainak alkotásait mutatja be a galéria.

Hirdetés

A nagysikerű Magyar-Párizs kiállítás sorozat keretén belül jelenleg a szobrászművészek alkotásait mutatjuk be. Olyan világhírű művészeket, kiknek szülőhazája Magyarország, de kiteljesedésük, szinte teljes életművük Franciaország művészeti áramába tartoztak.

Az École de Paris kiemelkedő tagjai közül Miklós Gusztáv, Csáky József, Beöthy István, Anton Prinner, Sylvester Katalin, Victor Román és Szabó László alkotásai láthatók egészen a 30-as évektől.

A fa és bronz technikával készült alkotások jellemzően a 20. század eleji avantgárd irányzatok főleg a szürrealizmus, a kubizmus, majd később az art deco és az absztrakt stílus jegyeit hordozzák magukban.

A Falk Miksa utcai galériában a hazai közönség most először találkozhat ezekkel az egyedülálló szobrokkal, melyek közül jónéhányat már többször is kiállították olyan neves nemzetközi múzeumokban, mint például a párizsi Pompidou-központ, a Rodin Múzeum, a Musée National d’ Art Moderne, vagy a New York-i Metropolitan Múzeum. Ez a hiánypótló kiállítás egyben utat is nyit a fent említett alkotók művei számára, hogy végre elfoglalják méltó helyüket a magyar művészettörténetben is.
 
A kiállítás ingyenesen látogatható a védettségi kártya  bemutatása mellett 2021. június 22. és július 30. között.

A tárlat megtekintéséhez regisztrációhoz kötött. További információ: itt.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Amikor egy épület megidéz egy gyöngéd érintést, amint egy szellő végig simítja a halántékunkat

Amikor egy épület megidéz egy gyöngéd érintést, amint egy szellő végig simítja a halántékunkat

Cikkünk a 202-es, 2025/6-os lapszámunkból közöljük.

Több mint 300 ezren látogattak el az idei Velencei Biennáléra

Több mint 300 ezren látogattak el az idei Velencei Biennáléra

Lezárult a 2025-ös Építészeti Biennálé Velencében, ezek voltak a legfontosabb mozzanatok.

A világ legjobb digitális projektjei között díjazták a Néprajzi Múzeum digitális fejlesztéseit

A világ legjobb digitális projektjei között díjazták a Néprajzi Múzeum digitális fejlesztéseit

A Néprajzi Múzeum digitális megújulása nem csupán egy informatikai projekt volt, hanem stratégiai építkezés is.

Hirdetés