A szokásos hajsza helyett igazán varázslatos környezetben hangolódhatnak az idei karácsonyra azok, akik december 23-ig ellátogatnak a Projekt Showroom időszaki ajándékboltjába.

A szokásos hajsza helyett igazán varázslatos környezetben hangolódhatnak az idei karácsonyra azok, akik december 23-ig ellátogatnak a Projekt Showroom időszaki ajándékboltjába.

A 6. kerület Paulay Ede utca 29. szám alatt nyílik meg a Projekt Showroom karácsonyi ajándékválogatása, amely sorban a 21. pop-up esemény. A szervezők immár 5. alkalommal nyújtanak megoldást mindazoknak, akiknek nincsen kedvük vagy idejük végigjárni a város összes dizájnboltját és vásárát, és akik nem akarnak a bevásárlóközpontok folyosóin tülekedni, a megfelelő ajándékokért folyó, hangulatgyilkos küzdelemben.
 „A Karácsonyi projekt az egyik kedvencünk és a legnagyobb kihívás is, hiszen minden évben arra teszünk kísérletet, hogy egy fedél alá hozzuk mindazt, ami szép és hasznos, értékálló ajándék lehet a család minden tagjának” – mondta Csikós Krisztina, a Projekt Showroom alapítója.
A már több projektnek is helyet adó Paulay Ede utcai pop-up helyszínen ez alkalommal egy téli erdőt idéző világ épült fel, ahol a papírfák között bolyongva igazi kincsekre lelhet a látogató.



„Olyan világot szerettünk volna megvalósítani a boltban, amely puha, meghitt karácsonyi hangulatot áraszt, ami inspirál, és egy pillanatra talán megállít és elvarázsol.”

A karácsonyi válogatás összeállításakor a szervezők mindenkire igyekeztek gondolni: nőknek és férfiaknak, minden korosztálynak válogattak egyedi ajándékokat. A boltban egészen az utolsó pillanatokig találhatnak pénztárcához mérten kisebb és nagyobb ajándékötleteket a látogatók, ékszereket és divat-kiegészítőket, táskákat, kesztyűket, sálakat, szépség – és hajápolási ajándékokat, kerámiákat, gasztronómiai különlegességeket, konyhai kiegészítőket, könyveket, naplókat és füzeteket, dekorációs tárgyakat és sok más meglepetést.

A korábbi évekhez hasonlóan a gyerekeknek szóló kínálat most is széles lesz, a novemberi gyerekjátékbolt legjobbjai egészültek ki további különleges darabokkal és a 7-13 éves korosztálynak szóló játékokkal, fejlesztőkkel.



A több, mint 80 hazai és külföldi márkát felvonultató válogatásban rengeteg lesz az újdonság, de a kedvenc ismerősök is helyet kaptak.
Az ajándékokon kívül a karácsonyi készülődéshez szükséges dekoráció és az ajándékcsomagolás kellékei is beszerezhetők a boltban, a Karcsi Papírboltjának erre az alkalomra tervezett karácsonyi kínálata mellett számtalan csomagolópapír és ajándékkísérő között válogathatnak az érdeklődők.

A pop-up bolt december 23-ig minden nap 10:00 és 20:00 óra között tart nyitva.

További információk: facebook/projektshowroom

Projekt #21 – Karácsonyi Ajándékbolt vol. V.
2016. december 8 – 23. / 10:00 – 20:00
1061 Bp. Paulay Ede u. 29.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Imádjuk a székeket! – adventi „székfoglaló”

Imádjuk a székeket! – adventi „székfoglaló”

Advent minden napjára jut egy-egy designdarab.

Ünnepi díszben (X)
  • 2021-12-17 13:00
  • Deco

Ünnepi díszben (X)

Különleges karácsonyi ajándékok 
  • 2020-12-19 09:00
  • Deco

Különleges karácsonyi ajándékok 

Még most sem késő. Íme, néhány igazán különleges ajándékötlet.

Hirdetés