Száznál is több fellépő érkezik

Augusztus 31-től a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt eseményeként négy napon át tart a legfrissebb hazai fesztivál, ami nem csak a már üzemen kívüli Inotai hőerőmű letaglózó helyszínével, de azzal is újat mutat, hogy a progresszív zenei kínálaton túl szakmai konferenciával, kortárs színházzal, és ipari területen sosem látott léptékű fényművészeti kiállítással készül. A nyitókoncertért a klasszikus és elektronikus zenék közötti határokat elmosó Nils Frahm felel majd.

 


Az INOTA Fesztivál három fél összefogásának eredménye: a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program azon célja, hogy új kezdeményezések támogatásával, a rozsdaövezetek modernizációjával és helyi fejlesztésekkel növelje a régió vonzerejét, összetalálkozott az idén 18 éves NVC rendezvényszervező kollektíva és a Centrum Production elképzeléseivel.

A két budapesti kollektíva a honi fesztiválkínálatot szerette volna gazdagítani egy olyan helyen, amit látásból már sokan ismerhetnek: az Inotai hőerőmű három kolosszális hűtőtornya a Veszprém megyei panoráma egyik legismertebb színfoltja, amit mindenki megcsodálhatott már, aki a főváros felől ezen az úton autózott a Balatonra.

 

 

Wahab Rita, az Európa Kulturális Fővárosa programot megvalósító VEB2023 Zrt. vezérigazgatósági kabinetvezetője az együttműködés kapcsán elmondta: „Már akkor álmodtunk ide kulturális produkciókat, amikor 2016-ban az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséért összeállítottuk pályázati anyagukat, terveztünk ezzel a helyszínnel. Ezért is külön öröm, hogy találkoztak elgondolásaink – ez a négynapos progresszív esemény máris fontos részét képezi a régiós együttműködésnek.” 

 

A HELYSZÍN

Az önmagában is rendkívül látványos ipari létesítmény az 50-es évek legnagyobb magyarországi ipari beruházása volt: csúcskorszakában egész Budapest közvilágítását és villamosforgalmát képes lett volna biztosítani. Kürtői – amik a fesztivál logójában is visszaköszönnek – viszont csak részei a 35 focipályányi, 225 ezer négyzetméteren elterülő erőműnek, ami véglegesen 2001-ben állt le.

Az INOTA Fesztivál a londoni Printworks monumentalitását is maga mögé utasító turbinacsarnokot, a hatalmas kazánteret és a lenyűgöző művelődési házat is használatba veszi, átadva azokat a legizgalmasabb kortárs alkotóknak. Ahogyan a komplexum többszáz embernek adott munkát és családjaiknak megélhetést a maga korában, úgy tölti meg az INOTA Fesztivál augusztus 31. és szeptember 3. között ezeket a tereket a legkülönfélébb impulzusokkal, mindenekelőtt olyan művészekre és előadókra fókuszálva, akik alkotásaikkal műfaji formákat forradalmasítanak, határokat tologatnak, gondolkodásra ösztönöznek, ötletek csíráit ültetik el a szemlélőben.

 

 

„A koronavírus-járványt követő vérzivataros időszakban jött a kulturális hasznosítás lehetősége. Mi mindig is szerettük volna az erőművet megőrizni Várpalotának, ezért most a lehető legjobbkor álltak össze a csillagok a megfelelő konstellációba” – tette hozzá Hutvágner István, az inotai volt hőerőmű tulajdonosának, az Almásfüzitői Asset Management Kft. ügyvezetője.

 

A FELLÉPŐK

A fesztivál nyitónapján a nyár utolsó naplementéjét a német zongoraművész, Nils Frahm festi alá műfajok felett álló, éteri előadásával: lemezei sorozatban váltanak ki nemzetközi elismerést a kritikusok és a közönség körében egyaránt, élő koncertjei pedig rendre teltházasak – ritkán lép fel Magyarországon, így koncertje önmagában is unikális élménynek ígérkezik.

A fellépők között ott van még a brit elektronikus színtér egyik legeredetibb alkotója, a tavaly Ultra Truth című korszakalkotó albumával jelentkező Daniel Avery és a DJ Mag által a világ legjobb live actjének megválasztott, a legendás Glastonbury és a hollandiai Dekmantel fesztiválokon is headlinerként fellépő Overmono páros; a nemzedékének egyik legikonikusabb techno művészeként számon tartott Ellen Allien és az angol-német postpunk zenekar Lebanon Hanover; az új lemezük világpremierjét nálunk tartó Extrawelt, a friss klubzenék frontvonalából pedig olyanok, mint Palms Trax, KI/KI, DJ Seinfeld és Nene H. Hazai oldalról számtalan kiemelkedő előadó között az INOTA Fesztiválra szabott szóló műsorral érkezik a népdalok misztikus világából merítő Дeva, illetve koncertezik a külföldön is népszerű, nagyívű dalairól ismert Platon Karataev zenekar. 

A Zene Háza Koncertterem lenyűgöző, brutalista mennyezete alatt a hangulatokért felel többek között az eksztatikus érzelmi örvényeket előidéző szintetizátorvirtuóz Caterina Barbieri, a mágneses atmoszférákat létrehozó kolumbiai Lucrecia Dalt és a Björköt, Neneh Cherry-t remixelő Forest Swords, valamint a kortárs esztétikát 40 évvel ezelőtti elavult technológiával izgalmasan házasító Robert Henke.

 

 

NEM CSAK ZENE

Vizuál- és fényművészeti vonalon érkezik a hőerőműbe a Fuse*, a Maotik és a teljes értékű, térhatású vizuális képfolyammal jelentkező Max Cooper; az Aphex Twin állandó kollaborátorával, Weirdcore-ral érkező zajzenész Slikback; a gyárépületekre szabott techno képviselői, Oscar Mulero és Lewis Fautzi; hazai vonalról pedig olyan eredeti elképzelésekkel megjelenő fellépők, mint a saját hangszerein dolgozó Mákó Mári, a folkos-pszichedelikus posztrock-tripre invitáló Platon Karataev, az új lemezén radikális irányváltást bemutató Iamyank, illetve a mindig megújuló Zságer Balázs Katona Katival kiegészülve.

 

INSPIRÁCIÓS FÓRUM ÉS SZÍNHÁZ

Az első INOTA Fesztivált a csütörtöki napon Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármesterének védnökségével megvalósuló inspriációs fórum, a Power of Possibilities nyitja meg, amelynek missziója különböző tudásterületeket aktivizáló párbeszédek kezdeményezése az inotai gyárkomplexum kulturális és ipari célú hasznosítási lehetőségeiről – olyan hatékonyan adaptálható stratégiák bemutatása, mint a funkcióváltó épülethasznosítás, a kreatív tartalomfejlesztés, a reindusztralizáció, az emlékezetkutatás és az edukáció, hazai és nemzetközi példákon, jövőbe mutató és reálisan megvalósítható víziókon keresztül. 

Összművészeti felhozatalát kikerekítendő, az INOTA Fesztivál vasárnapi zárónapján a kortárs tánc-, színház- és mozgásművészetnek adja át terét a hőerőmű: kezdésnek egy erőteljes modern darab (Dollár Papa Gyermekei: Úriemberek), majd zene és fizikai színház rendkívüli összefonódása (Forte Társulat: A Helység Kalapácsa), végül egy kiugróan izgalmas kortárs tánc performansz (Cryptic Bodies // Titkos testek) zárja a fesztivált. 

 

INOTA Fesztivál | Web | Facebook | Instagram

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Fény a sötétben | Hova tovább INOTA Fesztivál?

Fény a sötétben | Hova tovább INOTA Fesztivál?

Beszámoló az év fesztiváljáról és a hozzá kapcsolódó szakmai konferenciáról

Nem-zenei programajánló |  INOTA Fesztivál (X)

Nem-zenei programajánló | INOTA Fesztivál (X)

Iparteleptúra, immerzív fényművészet és inspirációs fórum 

INOTA Fesztivál, mint építészeti állásfoglalás | INDUST-REUSE

INOTA Fesztivál, mint építészeti állásfoglalás | INDUST-REUSE

Egy erőmű kulturális revitalizálása

Hirdetés