Magyar makettező cég innovatív 3D-s megoldásai a gyártás területén.

Az utóbbi években a 3D nyomtatás és a hozzá kapcsolódó modell előállítási folyamatok a mindennapok részei lettek. A technológiával már városrészt, orvostechnikai eszközöket és ékszereket is készítenek, de van, ahol az általános iskolai oktatásban és a háztartásokban is használják. Nem létező, vagy sérült elemeket alkotnak virtuálisan újra, majd állítják elő ismét, hogy azok az eredetivel azonos módon működhessenek felhasználási területükön. Egy magyar cég a makettezés mellett úttörőnek számító területeken is használja a file to factory és a reverse engineering megoldásokat.


Az elmúlt években – a technológiai fejlesztéseknek és nyomtatók árának csökkenésének is köszönhetően – a 3D nyomtatás nemcsak számos iparágban, de a hétköznapi használatban is egyre elterjedtebb.

„Megszoktuk, hogy a felmerülő kérdésekre azonnal megkapjuk a választ. Ez a tervezési területekre is igaz. A file fo factory módszer révén már tényleg ott tartunk, hogy ha valamit kitalálunk, gyorsan megmodellezzük egy erre alkalmas programban, és nyomtatjuk is a 3D nyomtatóval. Pár óra múlva pedig a kezünkben tarthatjuk azt, amit kitaláltunk makett vagy akár 1:1-es használati tárgy formájában”

– emeli ki Csizmazia Géza, a Limes Model ügyvezetője.  

Megbízásaik során munkatársaival nem csak a makettezés területén alkottak maradandót. Az innovatív szemlélet és a kísérletező attitűd eredménye lett például egy csöves erősítőbe 300 °C-s forrasztást kibíró alkatrész megtervezése, vagy egy óraszerkezet részét jelentő lünetta újramodellezése és nyomtatása is. A hétköznapi használati tárgyak mellett valódi hajótest ipari laminálásához készített szerszámbetét gyártása is megvalósult a Limes berkein belül. Ráadásul részben a technológia fejlődésének köszönhetik azt is, hogy klasszikus makettező cégként indulva ma már innovatív hub-ként dolgoznak.

Megbízásaik során nagyon változatos területeken és méretarányban kell munkáikat megvalósítani. Valamikor akár ezerszeres kicsinyítésre kell optimalizálni valós létesítményeket, máskor 1:1-es működő alkatrészeket készítenek használati tárgyakhoz, berendezésekhez. A gyártás alapja minden esetben egy komplett 3D modell, amit egy kollégának be kell scannelni vagy meg kell modellezni. Előbbiből az egyik legérdekesebb megbízásuk egy oldtimer kombájn bescannelése volt, amit aztán 150 és 500 szoros kicsinyítésben helyeztek el a maketten. Az állatorvosláshoz kapcsolódó fejlesztésük során egy parametrikusan tervezett és 3D nyomtatott rögzítéstechnika prototípusából igyekeznek piaci terméket készíteni, megmutatva, hogy miként lehet a 3D nyomtatás adta lehetőségekkel a személyre szabott orvoslást ezen a területen is meghonosítani. 
 


Fő területük a makettezés, ahol számos esetben a 3D nyomtatott elemek egy az egyben felhasználhatók. Bár a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás alkalmazása a 3D nyomtatásban segíthet optimalizálni a nyomtatási folyamatot, javítani a nyomtatott objektumok pontosságát, és a felhasználói bevitel alapján még tervezési fejlesztéseket is javasolhat, az ember továbbra sem kihagyható tényező a folyamatból. A reprezentációs makettek esetében például még többségben vannak az olyan megoldások, ahol többféle nyomtatványt használnak, és ezeket az elemeket a „klasszikus” módon előállított további alkatrészekkel ötvözik. Ebben a folyamatban a kézi megmunkálás, a festés, az összeállítás nélkülözhetetlen.

„A 3D nyomtatás hatalmas lehetőséget hozott, de fontos látni, hogy kevés kivétellel még továbbra is fontos az ember a folyamatban. Nem csupán a nyomtatandó fájlok megalkotásában, kitalálásában, hanem az elkészült nyomatok utólagos megmunkálásában és felhasználásában is”

– hívja fel a figyelmet Csizmazia Géza




Forrás: sajtóanyag

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Zenei plakátokkal nyert Red Dot Best of the best díjat a Gábor Palotai Design

Zenei plakátokkal nyert Red Dot Best of the best díjat a Gábor Palotai Design

A Svéd Dalszerzők és Komponisták Társaságának tervezett plakátok és logó Red Dot-díjat értek.

Időkapus rakodási rendszert vezet be a Cemix

Időkapus rakodási rendszert vezet be a Cemix

A logisztikai megoldást három üzemükben is bevezetik még az év végéig.

Hirdetés