Indul a Friss Kakas

Teljes a Friss Kakas programja, elindult a jegyelővétel.

Idén áprilisban első alkalommal jelentkezik a Friss Kakas Animációs Filmnapok, a MOME Anim és a Friss Hús közös rendezvénye. Az április 22-24. között a Toldi Moziban zajló vetítésekre és szakmai programokra már elindult a jegyelővétel.

 

Az idei Friss Kakason a korábbi Kiskakas hagyományokhoz hűen a MOME 2020-ban és 2021-ben készült diplomafilm-premierjeit láthatja a közönség. Négy olyan alkotás is szerepel a programban, amelyek az egyik legrangosabb nemzetközi animációs seregszemlére, az Annecy Nemzetközi Filmfesztiválra kaptak meghívást. Kádár Melinda diplomamunkája, A forrás és a torony 2020-ban versenyzett, Mostoha Marcell Avant című kisfilmje tavaly kapott díjat Annecy-ban, Hárshegyi Vivien Felhők felett, valamint Fábián Nikolett Nyugvó köd című MOME-diplomafilmje pedig az idei mustrán mutatkozik majd be a nemzetközi közönség előtt.

 

 

A Friss Kakason ezek mellett sem lesz hiány fesztiválsikereket elért filmekben. Darabos Éva Pá kis panelom!-ját az Ottawai és Barcelonai Filmfesztiválokon is díjazták, de látható lesz Szakály Réka Anna Reduction című, Szarajevóban és Bukarestben is versenyzett MOME-diplomafilmje és a Helfer, melyért Szöllősi Anna a legjobb animációs filmért járó díjat kapta a Hong Kong Art House Filmfesztiválon. A friss alkotások mellett az elmúlt évek legjobb diploma- és vizsgafilmjeit is be lehet majd pótolni a Toldi Moziban. A MOME Anim Klassz vetítéssorozat keretében olyan korábbi sikereket láthatunk újra a nagyvásznon, mint az Oscar-shortlistes Symphony No. 42 (Bucsi Réka), a Cannes-ban Cinéfondation-díjat elnyert A nyalintás nesze (Andrasev Nadja) vagy a több mint 300 fesztiválon vetített, összesen mintegy 120 elismerést begyűjtő Nyuszi és őz (Vácz Péter).

A Friss Kakas szervezői idén a 2020-ban elhunyt Richly Zsoltra emlékeznek: a fesztiválon újra nagyvásznon lesz látható a rendező 1983-ban készült kultikus animációs filmje, a Háry János felújított kópiája. A filmeken kívül szakmai programok, köztük nemzetközi szaktekintélyek mesterkurzusai várják az érdeklődőket. A meghívottak között van a dán Uri Kranot, aki képzőművészként indulva mára a VR-technológiával történő kísérletezés egyik úttörőjévé vált. A lineáris narratívától az immerzív történetekig című előadása a VR-technológia lehetőségeiről szól. A Toldi Moziban az animációs filmek közösségi finanszírozásáról mesél majd Mikkel Mainz dán filmrendező, aki korábban A tenger dala című Oscar-jelölt alkotáson is dolgozott. A Friss Kakason idén pitchfórumot is rendeznek, a Kakas Pitch keretében előkészületben lévő animációs filmterveket mutatnak be az alkotók.
 

 Fotó: Szentesi Balázs Imre Fotó: Szentesi Balázs Imre

A Friss Kakas célja, hogy összehozza az animációs szakmát és a filmszerető közönséget, és hogy itthon is méltó körülmények között mutassa be a világraszóló sikereket arató magyar animációs filmeket.

Részletes programbontás és további információk a Friss Kakas honlapján.
 
 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Indul a Friss Kakas

Indul a Friss Kakas

Teljes a Friss Kakas programja, elindult a jegyelővétel.

Friss Kakas néven tér vissza a Kiskakas

Friss Kakas néven tér vissza a Kiskakas

A Friss Hús és a MOME közös rendezvényén filmek és szakmai programok várják az érdeklődőket.

Indul a Friss Kakas

Indul a Friss Kakas

Teljes a Friss Kakas programja, elindult a jegyelővétel.

Friss Kakas néven tér vissza a Kiskakas

Friss Kakas néven tér vissza a Kiskakas

A Friss Hús és a MOME közös rendezvényén filmek és szakmai programok várják az érdeklődőket.

Indul a Friss Kakas

Indul a Friss Kakas

Teljes a Friss Kakas programja, elindult a jegyelővétel.

Friss Kakas néven tér vissza a Kiskakas

Friss Kakas néven tér vissza a Kiskakas

A Friss Hús és a MOME közös rendezvényén filmek és szakmai programok várják az érdeklődőket.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1