Jön az értesítés, hogy mikor kell imádkozni, de egyben lépésszámláló is. 

A technológia és a spiritualitás találkozási pontja - így definiálták a Vatikánban a nemrégiben piacra dobott az e-rózsafüzért (eRosary), amelyre a béke (technológiai) közvetítőjeként tekintenek, és amely leköveti a felhasználó napi imáit.

Fotó: A Pápa Világméretű Imahálózata

A kb. 100 dollárba kerülő, hordozható rózsafüzér összeköthető az azonos nevű okostelefon alkalmazással, és annak az app családnak a tagja, amely a pápa hivatalos ima applikációját, a Click To Pray-t is tartalmazza. A rózsafüzér nagyon hasonlít hagyományos társaihoz, gyöngyökkel és fémkereszttel kialakított szerkezetű, de igazodik a hívők megváltozott szokásaihoz: a spirituális tevékenységet a technológia támogatja. 

A karkötő formabontó és újító: a lelki egészség ápolására és imádkozásra ösztönöz, de mindezt már a digitalizáció eszközeivel teszi.

Segítségével az emberek naponta különféle imákat kaphatnak, valamint emlékeztetik őket arra, hogy mikor kell imádkozni. Bónuszként az intelligens rózsafüzér olyan egészségügyi adatokat is követ, mint például a felhasználó által a nap folyamán megtett lépések és az elégetett kalóriák száma, így ösztönözvén a híveket az egészséges életmódra.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Best of madness 2019

Best of madness 2019

A digitális rózsafüzértől egészen az építészet kritizálására használt dildóig. 

Ferenc pápa áldásával piacra dobták a digitális rózsafüzért

Ferenc pápa áldásával piacra dobták a digitális rózsafüzért

Jön az értesítés, hogy mikor kell imádkozni, de egyben lépésszámláló is. 

Steppelt merengés ég és föld között

Steppelt merengés ég és föld között

A november 9-én nyíló NUBES című kiállításon most először mutatkozik be Herbert Anikó aka Haniko teljes „Otthonka” sorozata.

Hirdetés