Feltámadt a Csemege

Az Unitárius Egyház épületéről mentett neon egy étteremben kelt új életre.

A történet még 2020-ban kezdődött, amikor Patkós Luca – a CSŐ! projekt alapítója – felkereste az Unitárius Egyházat a Nagy Ignác utcai épületükön lévő, régóta nem működő dupla Élelmiszer-Csemege neonok felújításának lehetőségéről. Bár a Cső küldetése elsősorban a budapesti neonreklámok eredeti helyén tartása és működtetése, az Egyház ragaszkodott a leszereléshez (óvodát terveztek nyitni a csemege üzlet helyén) így Lucáék eleget tettek a felkérésnek.
 


Az Örökségvédelem jóváhagyását elnyerve, végül 2021 nyarán kerültek le a neonok. Az egyik pár feliratot a Kiscelli Múzeum befogadta, a másik párnak pedig megkezdődött a felújítása. Elsőként a bádog betűtestek rozsdátlanítása és festése készült el a Polisign segítségével, azzal a koncepcióval, hogy minél inkább hasonlítson az eredetire, ám ezt megnehezítette, hogy már nem kaphatók ugyanazok az árnyalatú festékek, amiket a hetvenes években használtak.

A végeredmény így is önmagáért beszél, az elkészült zöld-fehér alap ezután átkerült a Decorlight műhelyébe, hogy Hallgas Mihály ráhajlíthassa az összes üvegcsövet, hogy aztán fehér fénnyel világíthassanak.
 


A kész Csemege felirat (innentől elválasztva az Élelmiszertől) a Kastner Budapestben mutatkozott be egy kiállítás keretében, amit a girls can scan csapata szervezett. Végül négy hónapig vendégeskedett itt, és egy nyílt pályázat keretében kereste a hosszú távú otthonát.

Nem is kellett sokat várni, hogy megjelenjen a tökéletes befogadó: a Kecskeméti utcában frissen nyílt Csemege bisztró egy volt Élelmiszer üzlet helyiségét újította fel, megőrizve az eredeti táblát is a bejárat felett. A neon a kirakatban kapott helyet, egy évig biztosan innen fogja becsalogatni a járókelőket.
 

Bár egy-két nem funkcionáló hasonmása még fellelhető, ez nem volt mindig így – a ‘70-es ‘80-as éveknek jellemző neonreklámja volt az Élelmiszer Csemege és egyéb variációi, melyek az 1952-ben alapított Csemege Kereskedelmi Vállalat üzleteit hirdették országszerte. A Csemege üzletek feljebb pozícionált boltok voltak, „korszerűbb kereskedelmi technikákkal”, mint például a Közért logós társaik.


Az Élelmiszer sorsa még várat magára, a szó jelentése miatt az elhelyezések lehetősége szűkösebb, de Patkós Luca reméli, hogy a Csemegéhez hasonlóan felbukkanhat a város valamely szegletében, ehhez szívesen várják az ötleteket, jelentkezőket.

Ha te is támogatnád a CSŐ! projektet, válogass a plakátjaik közül erre a linkre kattintva, és ments meg egy neont.

 

Forrás: budapestneon.hu

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Díjnyertes új ruha a sörforradalom veteránjának

Díjnyertes új ruha a sörforradalom veteránjának

Újabb Red Dot díjat nyert a Flying Objects

Feltámadt a Csemege

Feltámadt a Csemege

Az Unitárius Egyház épületéről mentett neon egy étteremben kelt új életre.

Plakát készül a neonreklámokból

Plakát készül a neonreklámokból

Plakátsorozatot készítettek az elmúlt évtizedek ikonikus neonreklámjaiból, hogy megmentsék őket. 

Hirdetés