A kórházak szerint a járványhelyzetben a felmerülő bútorhiány az egyik legnagyobb kihívás.

Hirdetés

Bútorokkal segíti a hazai IKEA a kórházakat - írta meg a Forbes. Az adományokat többek között a Szent János Kórház járványközponttá nyilvánított osztályainak és a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Hematológiai Klinikának juttatja el az áruház. A felajánlásokkal főként a pihenőszobákat, illetve az egészségügyi dolgozók által közösen használt helyiségeket szeretnék fejleszteni.

A svéd lakberendezési vállalat a járványkórházak mellett további adományokat, bútorokat és játékokat juttatott el a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, a Bethesda Gyermekkórház és a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika részére is.

A kórházak a járványhelyzetben szükségessé vált átszervezések vagy éppen a megnövekedett kapacitásigény következtében felmerülő bútorhiányt kihívásnak jelölték meg.

Az IKEA a fenti egészségügyi intézményeken kívül járványhelyzetben érintett szervezetek, intézmények számára juttatott el további adományokat. Egy kórházi alapítvány, a helyi önkormányzatokon keresztül pedig három hajléktanokat támogató szervezet, szociális segélyszervezetek és egy idősotthon vehetett át bútorokat, ágyneműket, izolációs szobák berendezéséhez szükséges tárgyakat vagy éppen ételadományt.

Forrás: Forbes




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tetőcseréppel és -fóliával támogatja a Terrán a jégverés utáni helyreállítást

Tetőcseréppel és -fóliával támogatja a Terrán a jégverés utáni helyreállítást

Sellyei és kadarkúti károsultaknak segített a tetőcserép gyártó. 

Bécsben nyílik a világ első autómentes IKEA-ja

Bécsben nyílik a világ első autómentes IKEA-ja

Csak azt lehet megvenni, ami gyalog, biciklin, vagy közlekedési eszközökön is szállítható.

Összebútorozott az IKEA a NIKE-kal

Összebútorozott az IKEA a NIKE-kal

Legalábbis egy sneaker art oldalon.

Hirdetés